Képek

Kiváló alkalom nyílt arra, hogy eltöltsük ezt a hétvégét, jobban összerázódjunk, és új irányokban bővítsük az interperszonális kapcsolatainkat…

A csapatból mindenki remekül tolerálta a többieket, jókat röhögtünk főleg egymáson, meg persze belefutottunk (én kis híján szó szerint) pár olyan emberbe, akiről eddig nem hittük, hogy anyatermészetünk képes a megalkotására….

 Péntek délután, a remek logisztikának hála, teljes olajozottsággal kelhettünk útra. A lehetőségeket maximálisan kihasználtuk, volt aki autóval, vonattal, vagy éppen keróval jutott el Bényére, ahol mindjárt birtokba is vettük a szűkös kis faházat, a „sok jó ember…” című közmondás közbeiktatásával.

Az első nap délelőttje hamar eltelt, mindenki lehetőségei szerint felkészült a szoros programbeosztásra: maraton, pólóbajnokság, alleycat.

Megérkezett a debreceni stáb többi tagja is, együttesen indultunk fel a Béres birtokra, a rajtközpontba. Itt szokatlanul jó környezet adatott meg a versenyhez, nem kellett nyomorogni, térdigérő fűben gázolni, be lehetett szerezni az épp hirtelen szükséges dolgokat. A rajtot az első harmad fedett helyen várhatta ki, így nem kellett 40 fokra hevült bukóban nekivágni az első, igen húzós mászókának. Danink és Levink ment előtte egy kört, és jelezték, hogy eléggé húzós lesz azért a pálya, de a korábbi „Mer’ hamu vagy!” beszólásaik miatt két körre készültem. A lassúrajtot gyalogosan vezették fel, így tényleg lassú lett.

A pálya zseniális volt, épp nekemvaló, rövid vicsorgós mászások, technikás kanyarok, nyomvályúban dekázás. A kijelölés perfekt volt, a húzósabb részek megfelelően ki voltak jelölve. Az élmezőny hamar leszakított, így egyedül maradtam az úttal, de azért a neccesebb részeken finomkodó emberekből párat még abszolváltam. A meleg kevésbé zavart mint vártam, igyekeztem a pocsolyákból és a vizátfolyásokból hűteni magamat. Az első kör feléig minden remekül ment, aztán feltűnt, hogy elöl kicsit kevésbé direkt a kerék irányítása. Nem kellett sokat agyalnom, egyből kiszúrtam hogy bejött egy lassú defekt.

Utólag kiderült, hogy egyszerre négy tüskét szedtem be, szóval ha megállok cserélni, legalább egy benne maradhatott volna. Persze ilyesmire nem készültem, versenyen még nem kellett saját defektet javítanom, így ezúttal (először és utoljára) hanyagoltam az ehhez szükséges cuccok cipelését.

Úgy döntöttem, hogy a technikás részeken túl vagyok, így hát igyekeztem megnyomni a Bényén belüli aszfaltos szakaszt, még sikerült előznöm is hármat, ezek közzül egy defektszerelőt.A vége felé beért egy vonat az aszfaltos kaptatón, mint később kiderült, a kategória második helyezettjével.

(így defekttel átértelmeztem magam egy körre, amit nyugodtan megtehettem, a kapu jelzései alapján dőlt el, ki melyik távon lett számítva.)

Eszembe sem jutott a fogamat szívni, nekem így is happy volt a futam. Beérve javítottam a defektet, lőttem pár képet, mostam a Bélát, majd tűztünk is a búsba, mert egy óránk volt felkészülni, zuhanyozni, eszegetni, szerelni, és kezdődött a póló!

Sikerült a lehetetlenre hajazó feladat, ugyanis ez 9 ember 1db zuhanyzóra szóló ideje volt, addig a többi tápolt.

Megérkeztünk, és azonnal egymás torkának is ugrottunk. Szünet nélkül mentek a 8 perces meccsek, én abszolút elvesztettem a fonalat, amíg a többieket néztem toltam az izotóniás Borsodit, amint szólítottak, ugrottunk a fixire.

A pesti csapatok elég szépen elpicsáztak minket mint az várható volt, a technikájukról sütött a rutin, gyorsak és pontosak voltak. Annyit tehettünk, hogy igyekeztük enyhíteni a károkat, sok támadási lehetőségünk nem volt…

Röviden, mint sejtettük, van még mit tanulnunk. Ez korántsem mondom csalódottan, örülök egy célnak, amit kitűzhet az ember. Azt hiszem mindhárom csapatunk tagjai ugyanezt a motivációt kapták, és remélem, ki is tart a következő bajuszösszeakasztásig.

Az utólsó meccseket már zombiként vártuk ki, le voltunk épülve rendesen. Az eredményhirdetés után lement a bronz és az aranymeccs, előbbin szépen helytállt, de végülis elbukott a John és John és a Kutyatetem csapata, így a három pesti csapat lett a dobogós. Gratula nekik, nem kevés edzésük, munkájuk van az eredményben!

A meccsek lementek, megvolt az mtb eredményhirdetés is több dobogóssal köreinkből, volt szűk 3 óránk az alleycatig.

A vasárnapi tekerésre is kellett némi energia, de hát egyszer él az ember, kár lenne kihagyni. A térdem a nap folyamán szépen produkálta magát, a pólómeccsek közepette az ütőre támaszkodva kicsit House-karikatúrának tűnhettem.Szerencsére bicajozás közben nem fájt, így feltuningoltam magam Buzi Benővel (Ben Gay) és a montit választottam az alleycatre. Rá is jöttem a térdproblémák forrására, a nagy sietségben jó két centivel alacsonyabbra tettem a nyerget maraton előtt…

A pólópályán volt a rajt, a szállástól egy kilométerre, és amikor Buchuval indultunk, már hallottuk, ahogy Döme olvassa befelé a feladatsort…

Szerencsére Kata szerzett egy tollat, így amíg a térképet böngésztem a Mikin (gps) leírta a feladatokat. Nem lett túlbonyolítva, és bejött a megérzés, miszerint Dömének nem sok ideje volt bebicajozni Bényét, így a feladatok eléggé egy kupacba kerültek.

A rajt után elindultam az emlékparkba, ahol rengeteg, mívesnél mívesebb faszoborra vésték rá különböző személyek élettörténetét. Nem emlékszem a megnevezett személyre, de a reflektoros gyorsolvasásos bolyongásnak az a vetélytárs vetett véget, aki higanyként elrohant a következő pont felé. Meg is lett a szobor, megoldva a feladat. A következő valamelyik erdőbénye vége táblán várt, így remélve hogy beválik a megérzésem, a három közzül a legközelebbi felé indultam. Meg is lett az eredménye, a rendkívül épöletes „aggyá egy bállont” idézet birtokában távoztam. Sokan elsőre benézték ezt a cp-t, mivel csak a táblát nézték meg, szerencsémre a reflektor szórásában feltűnt az oszlopra írt idézet.

A következő a Rákóczi utca-serház utca kereszteződésben levő hídnál volt, itt egy kresztáblagyártó kft-t kellett lejegyezni. Innen a bosszantó Vörösmarty út 29 szám megkeresésére indultam, el is jutottam 27 ig mint mindenki, de itt hiba került a gépezetbe.Nehéz lenne leírni, de képzeljünk el egy utcát, balról házak, jobbról házak, aztán jobbról a 27 szám, aztán kereszteződés, majd jobbról patak, a tóloldalán borospincékkel.

Átcsörtettem a patakon, de a borospincék elfogytak, nem voltak számozva, így visszatértem a kis fahídon az utcára, amely ezután csak a baloldalán bírt lakóépületekkel, a jobbon a patak folyt.

A végén egy kapuba ütköztem, de ezen sem várt semmi üzenet. Innen egy fahídon lehetett bejutni az utca végére, ami már tulajdonképpen egy egynyomos gyalogösvénnyé aljasodott le.Itt két házat találtam meg, egyik kapuján sem várt semmi, bár az utolsónál kissé zavart a termetes kutya, amely meg akart fenyíteni az acsarkodásával. Feladtam a cp-t, és az idő közben befutott pesti lánnyal elhúztam ígéretesebb célpontot keresni. Út közben találkoztam még pár tanácstalan versenyzővel, és a bevezetőben említett csodalénnyel, aki masszívan sétált az út BAL oldalán, én 45 körüli tempóval a JOBB oldalon, simán 3.5 méter volt az útvonalunk között, de amikor meglátta a reflektor fényét, automatikusan elémugrott....el nem ütöttem, de kb 20 centire álltam meg tőle, első keréken.

A kempinghez érve begyűjtöttem a bikakútról a hiányzó két nevet, ugyanis Ákos kettőt még a rajtnál felsorolt. Ezenkívül befutott Dani is, meg két polgárőr, akik a kezdeti gyanakvó természetet levetve próbáltak volna segíteni, csakhát ez nem ment. Innen Danival verettem, akitől cserébe a bényetáblás idézetért megkaptam a katolikus templom építési idejét. Jó, nem csapatsport, de „kinn az utcán” így, bulifutam idején simán elfér a kooperáció, segítettük egymást a pestiekkel is, nem volt ezzel semmi baj.

Az utolsó feladat egy telefonhívás volt Dömének az egyetlen bényei fülkéből, melynek során megkaptuk a beérkezés helyét. Dani korábban próbálkozott vele, de a fülke nem akart „kooperálni”.Eljutottunk addig,hogy beetettük 80 forinttal, de mobilszámot 100 as alsó limittel tudtunk csak hívni.Az utolsó 20-at sorra visszadobta. Aztán elkezdte benyelni, ami miatt némi dédelgetést kapott, melynek során eddig ismeretlen érméket is kinyertünk belőle. Mivel kicsit sokan lettünk, és fájt már a kezem a fülkétől, átengedtük a helyet a hölgyeknek, és nyomába eredtünk a legendának, miszerint egy másik fülke is létezik a faluban, a fogadónál. Hogy ez honnan jött nem tudom, bár mi is hallottuk a polgárőrök ezirányú bizonytalan spekulációját, ennek ellenére lerobogva a lejtőn és körbejárva a fogadót bizton állítom, valótlan a feltételezés, Bényén EGY telefonfülke van.Szóval vissza oda, és újabb profitra tettem szert, amely így 325 forintra rúgott, leszámítva az ötvenesemet, ami utoljára ottmaradt. Időközben próbáltam elérni a pólópályán lógó csapattársakat vajon hol vár minket Döme? De ők ezalatt szocializációs randommeccseket vívtak a flaszteren. Megjött Kacsa, aki szólt, hogy át lettünk dobva, Döme a pályán van. Danival megtoltuk megint az emelkedőt, leadtam a feladatlapomat és elvegyültem a tömegben.

De csak nem hagyott nyugton az a 29 szám, így a keresésére indultam, mivel a Béla nem túl pólókompatibilis. Na meg Buchu és Kosztin keresésére is, aki rámlelt, amint a 27 szám mellett kerestem valami álcázott dimenziókaput az oszlopára írt feladat után kutatva. Átvágtam újra a patakon, és amíg a Jánosok a szomszéd utcát nézték, leletem egy lehetséges helyet, de ez is zsákutca lett. Felvillanyozva egy hirtelen ötlettől, újra elszáguldottam az utca végéig, és benéztem a gyalogösvényre. A lámpa ebből az újabb szögből tisztán és kivehetően megvilágított egy összeborult kerítést, persze kapuval…

Basszamegvan! És valóban. Megvolt!

Tudásom birtokában teljesen örültem magamnak, bár a feladatlapom már le lett adva, de végülis megoldottam. Ahogy illik, (vagyis dehogy…kivéve bulifutamon  :D) leadtam a drótot Jánoséknak, majd ezt ellensúlyozva egy pesti párost is útbaigazítottam a Bénye vége tábla trükkje kapcsán.

Végülis mind összegyűltünk a pályán, partiztunk, tapsoltunk és röhögtünk az eredményhirdetésen. Ezután búcsút vettünk a csapattól, és leszámítva a bulizós részlegünket (akik reggelre kissé furán festettek, teletagelve cbi-vel, valamint a képek tanulsága szerint János simán rábízza a bicaját egy ujjnyi vastag faágra)

nyugovóra tértünk, hogy ma is kerózhassunk egy jót miután meglátogattul a pesti delegációt elköszönés céljából..

Bényéről a hegyen át Mádra készültünk, de kicsit megvicceltük magunkat, így összejött 25 kilcsi, ami nagyon élvezetes volt, de azt hiszem a tegnapiak után elég is. Visszaérve Bénye határához, még tetéztük egy 35 kilométeres aszfaltos pörgetéssel Tokajig, majd egy kis tápolás után a Máv szerető karjaira bíztuk magunkat.

Mese vége, aki eléggé elvetemült volt ahhoz hogy végigolvassa annak köszönet érte, a többieknek pedig jóccakát!