Hajj de rég volt az első!
Azóta eltelt öt év, szóval ideje volt nekifutni még egyszer a maratonnak Bényén. Ezúttal 2 versenytávból választhattunk, 42.5 közép, vagy 62.5 kilométer hosszútáv szerepelt a verseny kiírásában, emellett persze a kínálatban választható volt egy 21 kilométeres vezetett túra is. A pálya nyomvonalának online tanulmányozása után a hosszútáv mellett döntöttem, amit utólagosan nem is bántam meg, mert remekül sikerült összebóklászni a Zemplén déli részét!

A pedal mtb tour 2. fordulójaként beütemezett versenyre az előző stábbal érkeztünk, tehát tudatmódosult jómagamon kívül Korcs és Katyusa is rajthoz álltak, a népesebbik mezőnyt számláló középtávon. Miután rendkívül stílusosan elrajtoltak (miközben Miki egy megafonnal szórakoztatta őket egy Terepjáró hátuljáról.:D ) kicsit még egyengettem magamon itt-ott, aztán lassan összeverődött a kb 30-40 fős hosszútáv is egy rajtra.

A rövid hosszútáv (Fotó by Molnár Tibor)

Rövid pályaismertetés után óvatos tempóban, kiskacsákként követtük a lassan berekedő Mikit szállító Rovert a Brónok völgyének bejáratáig, ahonnan a hirtelen feldübörgő, valaha hallott legmegátalkodottabb gore-metal bejátszás adta meg a jelet az éles rajtra. Az első kilométeren nagyjából beállt a menetrend, elengedtem előre aki esetleg mögém szorulhatott volna, majd szépen lassan leszakadtam az első kb 10 főnyi csoportról, és a tőlem elvárható tempóban folytattam a taposást az enyhe emelkedőn.
Az első 5 kilire beígért mászás egy brutálisan meredek, talán terepjáróval kijárt, vízmosta-napszítta meredek volt, helyenként vicces kedvű kövekkel, és olyan tempóval, amit csak úgy növelhettem, ha leszálltam és tolni kezdtem. Ez volt tehát a beígért anyázós szakasz. Anyázni persze nem volt okom, mindenki szívott aki ekkorra a környezetemben maradt. Miután elfogyott a szint, lassan elindult a lejtmenet, ami nem sikerült valami gyorsra, tényleg ésszel kellett gurulni hogy elkerüljük a fel-felbukkanó neccesebb talaj menti formációkat. Igyekeztem kitapasztalni a saját tempómat, inni, és betoltam egy zselét is amikor alkalom adódott rá egy kisebb emelkedőn. Régen nagyon sokat bolyongtunk a déli Zemplénben, így nagyjából mindig sejtettem merre lehetek éppen, annak ellenére, hogy rengeteget változott a környék a fakitermelések miatt. El is fogyott egy kulacs víz mire beroboghattam Hidegkútra, ahol a hölgyek villámgyorsan feltankolták, míg én toltam némi banánt és szőlőcukrot. Innen egy szétgyalázott aszfaltos lefelé következett- egy ideje már az első Zemplén-maraton útvonalát tapostam emlékezetből.:D
A Zm balkanyar helyett egy tempós jobbos következett az aszfalt alján, ami újból felfelére állította be a műszereket. Itt kicsit cseverésztem egy M2-es sporttárssal, akivel összeverődve lassan beértük a Miskolci Kondenzgyíkon már megjegyzett M1-es Molnár Gyurit. Ő legutóbb láncszakadás miatt került olyan helyzetbe, hogy be tudtam érni, és a végén pár másodperccel előtte futhattam be. Most sikerült úgy adagolni az erőt, hogy el tudtam húzni tőle egy kicsit, így igyekeztem növelni az előnyömet, hogy ne lephessen meg, mert amúgy ő is elég betegen eresztette lefeléken, ott nem számíthattam nagyobb előnyszerzésre, és felfeléken is kb hasonló tempókat mentünk. A táv fele már mögöttem volt, jöttek a lejtők, újra ismerősebb lett a táj, újra Zemplén maraton.:D A második itatópont a számomra Honvédüdülőként ismert ojjektumhoz vezető aszfaltos kereszteződésénél volt, ott ahol egy vízműtelep is van, ahová alkalomadtán kerítésen beugorva szereztünk be vizet bóklászásaink során. Az ide vezető szétvágott, nyomvályús lejtőhöz kapcsolódik egy réges-régi, nem túl jó élményem, amivel meg kellett küzdenem lefelé menetben....Leráztam magamról az utóbbi egy-két kilométeren rámtörő bambaságot, kellett egy "figyelj oda Pista, ne bambulj tovább!" mentális tabletta. Szerencsére elmaradt az újabb KTT bejegyzés, így masszív tempóban húztam el a frissítőpont mellett. Sebaj, még van fél kulacs vizem, és maradt egy Zselém is, csak elég lesz a kígyós rétre való felkapaszkodáshoz!
Az aszfaltoson lefelé igyekeztem nyélen menni, miközben a hüvelykujjamnyi bögölyök alakzatban repültek velem párhuzamosan. (elmebeteg jószágok ezek amúgy!)
Feltűnt egy szokatlan ütemű rezzenés hajtás közben, amit a lánc teljes fordulataival hoztam összefüggésbe....na ne már!
Az aszfaltról balra felcsapva ellőttem a jó előre betervezett váltást, amikor is felhúzta a láncot a hajtómű. szerencsémre lendületben voltam, így nem robbant szét semmi fontos dolog, csak a kinyílt gyári shimano zárószem akadt az első váltóra....
Az égre nézve eleresztettem egy rövid kis sort, utána rögtön hálát is adtam magamnak, mert a light imbuszkészlet helyett most a negyedkilós zörgő rondaságos láncbontós volt a hátzsebemben! Gyuri és az M2 es sporttárs is beért, el is mentek, kb fél percnyi előnyük lehetett, maximum egy egész, mire kihajtottam a sérült szempárt és lerövidítve visszatoltam a láncba a csapszeget. Shimano láncoknál (főleg olyannál, amit elfelejtesz kenni verseny előtt...) ez nem ajánlott, de patentszem már nem volt készleten nálam. Mindent oda bíztam arra, hogy csináltam már ilyet százezerszer, igyekeztem a legnagyobb erőt abba fektetni, hogy még a kb 4 kilométer mászás közben beérjem legalább Gyurit. Két kilométer vagy kicsit több kellett a hátrány ledolgozásához a monotonra legyalult emelkedőn. Egy erdész épp mellém fordult a telekjárójával és "kapaszkodj a kocsiba!" felajánlást tett, amit még talán egy túrán el is fogadtam volna, de csak legyintettem "sportnap van" és igyekeztem hogy mozgósítsam a maradék erőmet még pár méternyi előny beszerzéséhez, de ahhoz már nem volt kraft, hogy ezt az előnyt meg is tartsam, így vetélytársam a terhelősebb mászás végén síkon elég szépen elhúzott előlem. A lejtőkön nyomát sem láttam, de túl messze nem lehetett, így Bényére beérve sem lassítottam, és a település utcáin láttam meg-megvillanni néhol, úgy 100 méternyire előttem. Aztán ez a táv elkezdett növekedni, ahogy fogytam elfelé.:D
Az utolsó aszfaltos mászásnál és az ezt követő füves-kanyargós szakaszon már borítékolható volt hogy nem érem utol, de azért a maradék pár wattot nem hagytam kihasználatlanul, így kategória 6. helyen csak beértem megint.

Katyus ismét a dobogó tetején! (Fotó by Molnár Tibor)

Milyen volt? Szuper! Remek volt a felfestegetős pályajelölés, amitől először kicsit féltem, de a sárga pöttyök profin húzták a kereket a lejtőkön ahol nem nagyon volt kapacitás szétnézni, a nyilak és az "irritatív" jelzések pedig mindenhol egyértelművé tették az irányváltoztatásokat már jóval azok szükségessége előtt. A Zemplén nagyon sokat változott az elmúlt kb10 év alatt, és sajnos ez nem mindenhol volt előnyös, sok volt a bukás a néhol hirtelen felbukkanó gödrök és nyomvályúk miatt. A sok fakitermelés miatt rengeteget szenvedtünk volna ha mondjuk olyan meleget kapunk, mint hó elején Miskolcon, de így a klíma is mondhatni optimálisra sikeredett. A pálya így ebben a formában méltó egy erős versenyhez, és remélem hogy megmarad ez a nyomvonal, mert nem nagyon lehetett rajta unatkozni.
A kaja is érdemel egy piros pontot, ahogyan a gyors eredményhirdetés is. Hiába, ez a stáb csak jól össze van rakva.:D
Egyetlen gyenge pontként a kommunikációt tudom felhozni. Sok helyről hallottam vissza, hogy nem is tudtak a versenyről, és sajna én sem sokat futottam bele a lassan mindenki lakhelyéül szolgáló Fészbukkon. Szóval kérem az indulókat is, hogy osszák meg lehetőségeik szerint akár így utólag is az eseményt, hogy jövőre már több embernél kelthessen érdeklődést. A szervezők megérdemlik, és nekünk itt a keleti régióban is érdekünk, hogy legközelebb a szájról-szájra terjedő hírek miatt legyünk legalább 3x ennyien!

Eredmények, meg minden!!!!

 Következő forduló az idén debütáló Sátoraljaújhelyi maraton! Ne legyetek elfogultak, igaz hogy ez lesz ott az első maraton, de ha a zemplén50 teljesítménytúrákon megismert utakat veszem számításba, nagyon szép és élvezetesen bicajozható környék! Szóval hajráhajrá!