Ősz.
Nevezhetném úgy is, hogy "the fall", ha nagyon trendi akarnék lenni. Költőink ezsköztárában gyakran előkerül ez az évszak az elmúlás felé haladásunk visszafordíthatatlanságának szinonímájaként, (ezt majd Eszter jól lektorálja nekem) a tél, az elmúlás, minden halandó életének végkifejletét felkonferálva.

Nekünk, kerékpárosoknak, vagy ahogy magunkat nevezzük, bringás, sokszor csak annyit jelent, hogy folyik az orrunk, plusz perceket igényel az öltözködés, melynek során hiába aggatjuk magunkra a legjobb technikai öltözetet, valahogy sehogy sem érezzük azt a természetességet, amit korábban, nyáron. Mert az a mi évszakunk a hivatalos álláspont szerint. Senki se akar kampányolni például azzal, hogy letúratja a havat a kerékpárútról.:D

Amikor jön az ősz, ez a színes kavalkád, amely az évek múlásával egyre inkább uralja a városi utcákat, szépen ritkulni kezd. Előkerülnek a kombinált bérletek, a feszítővassal felpasszintható extrarövid kis farmersortot és a tipegős tornacipőket lányaink csak gyaloglásra alkalmas nadrágra és csizmára cserélik, a kötöttsapka alá bújó fülesekben is egy lassabb ütem szól, a mozgás is csak árnyéka a száguldó nyárénak, amikor a sebességel nyert menetszél jelentette az élhetőbb perceket.

Szögre vagy egyéb tárolóalkalmatosságra kerül sok-sok csilivili bicikli, némelyiknek csak egy sötét, levegőtlen garázs marad, tavasszal talán előkerülnek porosan, leszusszant kerekekkel, de lehet hogy az új év egy új hobbit hoz, és egy apróhirdetőn tűnnek fel új játszótársat keresve.
Mi, a természet barangolói ilyenkor szeretjük a bicajos útjainkat leginkább. A nyár során rengetegszer olvastam hallottam, nincs szebb a természetnél-ez így is van, ősszel viszont ez hatványozottan igaz.

A nyugovóra térő lankák lakói ilyenkor felöltik legharsányabb színeiket, mint egy karnevál, úgy fest a hegyoldal. Mindenki virít, a csipkebokor vöröse, a nyáfák messzire kiáltó sárgája, a kökény hihetetlenül élénk kékje integet mindenhol kilométerekről, ahol kiérünk egy ritkábban benőtt területre. És persze a bulihoz csatlakoznak az örökzöldek, akik egy kicsit konzervatívabban állnak ehhez a világvége-dologhoz, valahogy úgy vannak vele, hogy a többiek majd kinövik.
Nem azt kiabálják hogy "jajajajj, most de meghalunk!" jelzésük nekünk is szól: gyertek tekerni még egy jót, mert nemsokára minden sokkal kopárabb lesz itt. És persze az értő füleknek azt is elsusogják, hogy jövőre is várják szeretettel mindazokat, akiknek tetszett ez a fesztivál.

Akkor maradjunk annyiban, mi ismét kint leszünk, miután végigtekertük a telet. Ha csak akkor csatlakoznál, megtalálsz minket az ösvényeken, és a tekerhető aszfaltutakon. Hogyan ismersz majd fel? Ints, és visszaköszönünk.
Bringások.