És akkor lássuk Bajnokunk, Levi szemszögéből, mi történt a Lengyel fővárosban!

Kedd: Vonattal értem fel pestre, a busz indulása előtt 2 és fél órával. 9-ig a herce-hurcába mentem be és ekkor derült ki, hogy ők is kijönnek majd Varsóba árulni, de csak egy nappal jönnek utánunk, mert ők nem városnéznek Krakkóban, mint mi. Ezt az információt én ott hallottam először. Innen a felvonulási térre mentem, ahol lassan gyűlt össze a kerós tömeg. A Döme Tours két buszt vonultatott fel, az egyik mögött csomagoknak való utánfutó, a másik busz kerótartót húzott maga után. Hosszas pakolás után éjfél előtt egy kicsivel sikerült elindulnunk.

A busz minden igényt kielégített, volt légkonci, dvd lejátszó, aminek nagy hasznát vettük a hosszas utazás során. Egyből el is kezdtük nézni a Macskafogót és hamar kiderült, hogy rajtam kívül mindenki látta már, nem is egyszer. Meg is kaptam ezért a magamét! J Ezután a Blues brothers-t és a Tha Doors-t néztük meg, ami eléggé lehangolta a társaságot, mert feliratosak voltak és a busz hátuljából nem nagyon lehetett látni azt, főleg a Szlovák szerpentineken.

Szerda: Délelőtt értünk oda Krakkóba, ahol zuhogott az eső, így a városnézés a McDonald’s környékére korlátozódott. Ezen kívül lesétáltunk még a Visztula partjához. Hangulatos kis város, de sokat így sajnos nem láthattunk belőle. Miután a busznál összegyűltünk újra nyakunkba vettük Lengyelországot. A Varsóig vezető úton még jó párszor meg kellett állnunk pisilni és cigizni. Végül sötétedés előtt egy kicsivel értünk a kempingbe, ahol alig voltak sátrak és csepergett az eső is, így a sátorállítás nem éppen ideális körülmények között történt. Az eső sajnos a mindennapok része volt. Eléggé kifárasztott minket a buszút így sokan aludni tértünk, még páran felmentek a városba a megnyitó karaoke bulira.

Csütörtök: Erre a napra csak a velodromba volt meghirdetve verseny. Gyorsan be is pakoltunk az egyik buszba, mert a srácok a pályakeróikkal nem akartak Varsón keresztültekerni, több mint 20 kilométert. Dél környékén értünk ki, de mivel itt is csúsztak a programokkal, nem volt ebből probléma. A pálya gyönyörű és nagyon hangulatos rajta menni. Mivel én még sosem mentem pályán így nagyon szokatlan volt, de a többiek egyből ráéreztek, hogy miben másabb a parketta, mint a Mili. A kvalifikáción egy kört kellett időre menniük és a legjobbak kerültek be a döntőbe, ahol párosával mentek egymás ellen, a jobb továbbjutott. A sprintversenyre harmadikként kvalifikálta magát Potter, Vitéz negyedik legjobb idővel került be. Szép kilátások a főversenyre nézve! Az egyenes kieséses szakaszban is vertek mindenkit a srácok. Vitéz az elődöntőben kikapott, így a harmadik helyért versenyezhetett, ahol végül eltaktikázta magát, így negyedik lett. Potter a döntőig jutott, ahol egy ázsiai-amerikai futárral került össze. A nagyon izgalmas döntő eredménye magyar szempontból egy ezüst lett!! Ez volt az első napja a futárvbnek és máris nagyon szép eredményeket szereztek a fiúk, akár csak a szintén BVSC-s Noémi, aki a lányoknál hozta el az ezüstöt! A versenyt követően mi hazatekertünk, Potterék autóval jöttek vissza a kempingbe.

Este volt a Holy Alleycat, amire Dömével, Vitézzel és Törcsivel mentünk el. A rajt 21.00-ra volt meghirdetve, de az első rendező olyan fél 10 körül került elő. Odatekert hozzánk megkérdezte, hogy mire várunk, mondtunk ellire, erre ő, ja az jó, akkor jó helyen vagytok! (?!) A kerókat letámasztottuk és megkaptuk a manifesztet. A feladat az volt, hogy a városban egyházi szobrokon lévő imasorokat gyűjtsük össze. Összesen hat cp volt, az elsőhöz kötelező volt mindenkinek menni, a többit olyan sorrendben csináltad, ahogy akartad. Törcsivel és Vitézzel megbeszéltünk, hogy megpróbálunk együtt menni. Vitéz kijelentette, hogy ő nem fog ránk várni, szóval igyekezzünk. A rajtot követően mindannyian elindultunk konvojban az 1. cp felé. Törcsit hamar utól is értem, aki egy lengyel (de nem varsói) gyerekkel haladt szép tempóban, a 42-18-as áttételt üveghangon pörgettem mögöttük. Törcsivel megbeszéltük, hogy ezt a gyereket fogjuk követni, mert ő legalább meg tudja kérdezgetni a dolgokat, hogy merre kell menni. Így hárman váltott vezetéssel szeltük a várost, lámpákat és négysávos körutakat figyelmen kívül hagyva. J A lengyel sofőrök meglepően toleránsak voltak, a 2x3 sávos úton úgy rongyoltunk át keresztbe, mint a legdurvább futárvideókban. Egyszer sem dudáltak, csak satufékeztek és megvárták még elmegyünk. A programfüzetben amit kaptunk benne volt, hogy a rendőrök is nagyon szeretik elcsípni a kerósokat. Hát mi ennek is az ellenkezőjét tapasztaltuk. Rengeteg rendőrrel találkoztunk, volt amelyikkel szembementünk, volt amelyik előtt vágtattunk el keresztbe teljesen szabálytalanul. Se dudálás, se kékvillogó. Hármas csapatunk egyre kezdett bővülni minél több cp-nél jártunk, mert látták a többiek, hogy eléggé célirányosan közlekedünk, így sikerült vitézt is összeszedni, aki nem keveset bolyongott (hehe!). Így lassan az lengyel gyerekünket már 20-an követtük. Ő ment elől előre minden utcába bekiabált, hogy „Merre van a …….?” és mi csak annyit láttunk, hogy a járókelők és taxisok mutogatják az irányt. Az ellit így bő egy óra alatt befejeztük és valahol a huszadik hely környékén sikerült szerintem bejönnünk. Az elli után egy parkban volt a buli, ahol nem voltunk sokat mert izzadtak és fáradtak voltunk. A srácok ittak csak egy fröccsöt. Odamentek a pulthoz, hogy hosszasan magyarázzák el a lengyel pultosnak, hogy mi és milyen arányú is az a bizonyos fröccs. Magyarázzák már egy ideje, amikor a pultos gyerek azt mondja:

-Fröccs?

-Igen, az!-mondták Törcsiék.
-Mondhattátok volna magyarul is, srácok.

Megitták a fröccsöt, megbeszéltük az ellit aztán mentünk vissza a kempingbe aludni.

Döme, szépen lassan csinálta meg az ellit, és amikor beért és átadta a manifesztet, azt mondta neki a szervező srác, hogy ez a legszebb, legolvashatóbb feladatsor, amit ma kapott. Döme: „Akkor én nyertem?”  Hát sajnos nem. J

Péntek: Reggel felvettük a nevezést, ami egy programfüzetet tartalmazott egy pólót, pár matricát és a holnapi és azutáni reggeli kajajegyét. Én ezután elmentem délelőtt bringapólót nézni, ügyesek voltak, de látszott, hogy nem ez a fő versenyszáma a vb-nek, hisz ezzel párhuzamosan Londonban volt egy nagyobb bringapólós verseny.

Délután a sprintverseny kvalija volt a program, amin részt akartunk venni. A verseny 16.00-tól 19.00-ig volt meghyírdetve. Odamentünk páran magyarok időre, de nem volt ott semmi. Szó mi szó, 4, azaz NÉGY órát vártuunk a sprint verseny helyszínén, ami 8-kor kezdődött el és egy óra alatt simán le lett zavarva, mert gyorsan pörögtek a dolgok. Azt senki nem értette, hogyan lehet 4 órát csúszni, egy olyan versennyel, amihez nem kell más, csak egy vonalat húzni a betonra, meg 200 méterrel arrébb egy másikat. Ez alatt a négy órás várakozás során sikerült Vitéznek egyedül úgy leoffolnia magát, hogy a mentősök kezelték le utána. A fiú a sprintre gyakorolta a dinaikus megindulást, amikor is a stoplija kiszakadt a pedálból és jó nagyot esett fejre. Az erre a vbre vásárolt VISP vázas kerójának több alkatrésze tropára ment (első kerék, kormány, nyereg). A fél hátán nem volt bőr, és a combján is egy részen. Miközben Vitézt a mentősök ápolták, egy srác odajött hozzánk és magyarul megkérdezte, hogy mi történt a sráccal. Elmeséltük neki, és a beszélgetés során kiderült, hogy kicsit töri a magyart. Andrénak hívták és anyukája magyar származású. 15 éves koráig minden nyarat a Balatonnál töltött a családjával. Ezen a vb-n sokan voltunk magyarok és rajtunk kívül is sokan voltak olyanok, akik szegről-végről magyarok voltak, lásd André. Később az is kiderült, hogy tavaly a csepeli eb-n ő nyerte a sprintet és a goldsprintet is. J Vele számolnom kellett, mint ellenféllel.

Szóval, a sprintet elkezdtük este 8 után. A sprintverseny úgy nézett ki, hogy hármasával indítottak minket és az első továbbjutott a 16 közé. Én összekerültem azzal a sráccal, aki a pályaversenyben világbajnok lett. Kicsit féltem, hogy itt a legelején kiesek, de hát mit volt tenni, menni kell. A 42-18-nak itt nagy hasznát vettem, jól sikerült a rajtom és onnan olyan hamar bepörgettem, a bicajt, hogy nem értek utol, így én jutottam tovább a kvalin. Néztek is nagyot, nem rám számítottak továbbjutóként. J Potter és Ábri is megnyerte a saját futamát, ismét jó kilátások voltak a magyaroknak. A lányoknál Manna is tovább jutott.

Mára már nem volt más teendőnk, csak a goldsprinten kvalifikálni magunkat, amihez az kellett, hogy fiúknál a legjobb 16 idő közül valamelyiket birtokolni, míg a lányoknál a legjobb 4 jutott tovább. Említenem sem kell, hogy a goldsprint 10-17-ig lett volna, de még este sem volt semmi…. Egy órás sorban állás után annyit mondtak nekem a szervezők, hogy csak az egyik keró mér rendesen, szóval csak egyedül tudok menni. Hát jó. Felülök és elsőre sikerült egy 14:71-es időt tekernem. Ők néztek nagyokat én meg röhögtem, hogy akkor ez a keró sem tud normálisan működni. Erre a napra kiírt goldsprint teljesen elmaradt és az ezen a napon pörgetett időket semmisnek tekintették, szóval egy teljes nappal kevesebb volt a gs-re. Kicsit bosszúsan, de elmentem lefeküdni, majd holnap működni fog!

Szombat: A reggeli 8-10-ig volt kiírva. Mi olyan fél 10-re mentünk, hisz mindennel késnek állandóan, a reggeli sem lehet kivétel, hittük mi. A reggelit meglepően pontosan kezdték és percre pontosan el is pakoltak mindent. Ábri 5 perccel maradt le az amúgy bőséges reggeliről. Odament a büféhez, akik a reggelit is bonyolították, elvett onnan egy sütit és mondta, hogy oldják meg. Mi kérdeztük tőle, hogy honnan van neki ilyen sütije, mert a reggelik között nem is volt még hasonló sem. Elmesélte, hogy elvette a kajajegyét meg otthagyta, mert ez nem járja, hogy nem kap reggelit. Mindenki nevetett, hogy mekkora nagy volt, erre ő:”Miaz? Én debrceni vagyok, bazdmeg!” J (!keleti blokk!)

A mai egész napos program a Main Race kvalija volt, aminek a pályáját a kempingen belül jelölték ki. A pályán nagyon sok volt a füves és macskaköves rész, betonos szakasz az a 200 méter volt, ahol tegnap a sprint volt és a skid lett volna (szerintem azt meg sem rendezték). A main race indítását addig halogatták, még el nem kezdett esni az eső. Szinte mindenki fixivel vagy egysebivel volt, de mindenképp virsligumival.

Ezen a terepen montival vígan el lehetett volna lenni, de a futárkerókkal életveszély volt, főleg, hogy este goldsprint volt, így szinte minden magyar úgy döntött, hogy nem akar lebetegedni, elesni. A goldsprint szerencsére ma jól üzemelt. Este 22-ig volt a kvali és utána lett volna a döntő. Először Mannával mentünk. Elkezdtünk pörgetni, nem szurkolt senki, mert alig voltak emberek, csak a programot kezelő srác ordított fel egyszer, amire én azt hittem, hogy a végét jelenti a versenynek és abbahagytam a tekerést. Mikor felnéztem, hogy mennyit mentem, látom, hogy a táv felénél járunk -basszus- megint bepörgettem a kerót és nyomtam a végéig, hogy ne legyen olyan rossz az időm. 21:39-et mentem, ami a második legjobb volt, egy 21:36-os idő mögött. Manna itt olyan jót ment (24:valamennyi), hogy ő már nem is ment több kvalit.

Én nem hagyhattam ennyiben a dolgot, egy kicsi pihi után megint a nyeregben voltam és 20.54-et mentem, ami a legjobb kvalis idő volt. André egyből mondta is Ábrinak, hogy valaki ment egy 21 alatti időt, nem tudja-e, hogy ki? Akkor még Ábri sem tudta, hogy én voltam. Ő is újságolta nekem, hogy bakker, valaki 21 alatt ment. Amikor mondtam neki, hogy én voltam elkezdett röhögni, mint az állat!

Az eső csak esett és nem történt semmi, így jobbnak láttam, ha visszamegyek a sátramba olvasni egy kicsit. Este 22-re mentem vissza, hogy a döntőt elkezdjük, erre még bőven ment a selejtező. Potter és Vitéz is ekkor pörgettek egyet. Vitéz be is került a 16-ba. A döntőt valamikor éjfél után kezdtük el. A verseny ugyan olyan volt, mint a Royal Fixi Club Tournamentje, egyenes kieséses. Itt kitérnék egy kicsit a goldsprint kerékpárok és program apró, de sok és idegesítő hibájára.

A kerékpárok 58 cm magasak voltak. Ez nem is lett volna akkora probléma, de a vázak nyereg alatti csőrésze hajlított volt, ami egyedi külsőt adott a vázaknak, de a nyeregcső így eléggé le lett szabályozva. Nem lehetett eléggé letolni, amit Zé barátunk szenvedett meg, és elég hosszút sem lehetett ennek okán beletenni, ami Vitéznek okozott hátrányt. A kerékpárok elég sok csepel cuccal voltak szerelve (hajtókar, kormány, stucni, emlékeim szerint nyereg is), de látszott, hogy a gépezet nem volt előttünk tesztelve. A program problémái egyfelől abból adódtak, hogy túlságosan összetett volt. Három laptopra volt szükség ahhoz, hogy fusson a progi. Egyet a programozó gyerek kezelt, egy másikon csak a versenyzők rajtszámát lehetett begépelni, a harmadik a két versenyző közé volt téve, és a projektor egy negyedik féle képet vetített ki a közönség részére. A problémák mások fajtája a visszaszámlálóból fakadtak. Az itthoni (és legésszerűbb) rendszer, amely 3,2,1,Sprint sorral indul, másodpercenként visszaszámolva. Ezzel szemben a kinti progi a visszaszámlálás során olyan nagy időt hagyott ki az egyes számok között, hogy lehetetlen volt felvenni annak ütemét, és eredményesen, pontosan a kezdésnél rajtolni. Ezzel sokunknak meggyűlt a baja. Ha hamarabb indult meg valaki, akkor a program nem mért, de nem is jelzett Error-t, csak lefagyott a GO!-t kép. Ezen hiba miatt is szegény Zé húzta a legrövidebbet. Több percnyi önhergelés és összpontosítás után ült fel a nyeregbe. Amint elindultak, ismét nem mért a program, és egyből el is kezdtünk neki kiabálni, hogy ne fárassza magát, mert a program nem mér. Ő ezt nem hallotta, csak azt, hogy kiabálunk és a mellette álló szervező kislány, nem szólt egy szót sem (pedig nála megafon volt) és hagyta őket elmenni, kb. 300 méterig, amikor Zé először nézett fel és látta, hogy nem klappolnak a dolgok. Innentől teljesen felhergelte magát a dolgon (érhetően) és egyből nyomnia kellett a következőt, ami a korábbi hajtás miatt nem sikerült olyan jó, hogy a 16-ba jusson. És végezetül töménytelen homok sem volt éppen ideális körülmény a goldsprinthez, mivel a híd alatt ahol fel volt állítva a cucc, bokáig érő homok volt.

Eljött a döntő ideje, én kezdtem a sort a 16-ik versenyzővel. Visszaszámlálás, korábban indítás. Mi is tekertünk nem keveset mire észrevettük, hogy nem megy a progi. Ez elég sok erőt kivett, de hát már jön is a következő visszaszámlálás. Itt inkább biztosra mentem, cél a győzelem volt. Ez sikerült is egy 22-es idővel. André versenyzett a 15-ikkel és ő is hozta a kötelezőt. Vitéz is továbbjutott és a lányok közül Manna is verte ellenfelét.

A második körben is mindenki hozta a győzelmet és itt Vitézt emelném ki, aki azzal a sráccal került össze, aki a kvali során 20.98-at ment. A hihetetlen szurkolásnak, vagy Vitéz akaraterejének köszönhetően, de a szoros pörgetést követően ő nyert! Így a négy között volt egy lengyel gyerek, André (, aki 50% HUN) és mi ketten Vitézzel. A Nők között Manna képviselte hazánkat továbbra is töretlenül.

Az elődöntőben én mentem a lengyel futárral, Vitéz meg Andréval. Hergeltük egymást, ahogy kell, nekem jól sikerült a rajtom és onnantól csak tartanom kellett az előnyt. A rajtra mindig nagyon oda kellett figyelni, mert nem akarta senki sem újrakezdeni a menetet lefáradva. Vitéz sajnos alulmaradt a bronzért harcolhatott legközelebb. Az elődöntő és a döntő versenyem közötti pihenési idő 5 perc volt. Addig megvívta Manna a maga harcát és győzedelmeskedett!! Amikor jött le a színpadról csak annyit mondott „Rajtad a sor, mutasd meg nekik!” Nem is kellett más, ahhoz hogy elpusztíthatatlannak érezzem magam és átszellemülve vegyem fel a sokak által ismert rajtpozíciómat. Minden letisztult, minden elcsendesedett. Hihetetlen érzés ez, hogy tudod 20 másodperc múlva valaminek a végén leszel és érzed, tudod, hogy mindent megteszel majd érte.

GO! elkezdtem pörgetni, ahogy csak bírtam. Éreztem a fáradtságot a lábaimba, ami a 4-dik menésnél érthető, főleg, hogy ekkor már bőven este 2:00 után voltunk, de az adrenalin és az előttem felsorakozott ismerős arcok önkívületi ordítása erőt adott.

Vége: Csend.

kijelző:

Levi 20:63

André: 21:42

Őrjöngés! Kezet fogtam Andréval és amint lementem a színpadról elkezdtek dobálni a többiek és velem együtt örültek a győzelemnek. A többi náció tagja is jött és gratulált. Ez az este a miénk volt Mannával. A magyarok megmutatták, hogy a goldsprint a mi pályánk. A magyarok egy része már elment aludni, a többiekkel is visszamentünk a kempingbe, mert fent hamar szétszéledt a nép.  A többieket nem sikerült a „Világbajnokaink vannak srácok!” kiabálással felkelteni, így szűkösen, de jó hangulatban vártuk meg a nap feljövetelét.

Vasárnap: A reggelinél és az odavezető úton többen is gratuláltak és többen is megismertek és rám köszöntek, mint akiket ismertem. A mai napra a terv a délutáni sprintdöntő volt és előtte a Tour the Pologne nyitó szakaszának számító háztömbkörüli versenyt megnézni. A UCI kategóriás verseny körpályája pont a kemping bejáratától 200 méterre volt!  Vitézzel fel is pattantunk a keróinkra és el is indultunk a pályán felfelé, hogy a rajt/cél területet megtaláljuk. A pálya hibátlanul el volt kerítve a rajt előtt 2 órával, minden keresztezősben rendőrök álltak. A pályára nem mehetett senki, de mi simán kerekezhettünk rajta, egy rossz szót nem kaptunk.

A gurulás során több olyan városrészen is voltunk, amik ismerősek voltak az esti alleycatből. A depo a városközpontban volt, ahol el is foglaltuk helyünket, egy nagy kivetítő előtt, hogy azon nézhessük a pálya más részein történő dolgokat. A rengeteg reklámagyagot szóró kocsi és hostess lány után a versenyzők is előkerültek. Már az első körben (kb. 10 km volt egy kör) kialakult egy szökevénycsoport, amelyben a lengyel CCC csapat két versenyzője is jelenvolt. A körök során a szökevényeket lassan utolérték és az utolsó körben, már együtt volt a mezőny. Óriási élmény volt végre élőben is látni egy ilyen nagyszabású versenyt. A verseny végén összefutottunk Ábrival, aki bemutatott minket a régi Cornix-os edzőjének, aki jelenleg a Lampré-nál dolgozik. Adott is nekünk egy-egy kulacsot és sapkát! Köszi, hogy elintézted Ábri! J Innen visszamentünk a kempingbe, ahol megint elkezdett esni az eső, így nem tudtuk, hogy a sprint meg lesz-e rendezve, vagy sem. Amikor kicsit alább hagyott a zápor, el is kezdődött a sprint döntő, amiben többen is érdekeltek voltunk, Potter, Ábri és én is. Az első menetben én voltam összesorsolva Andréval és egy másik gyerekkel. Igyekeztem összpontosítani és jól elkapni a rajtot. Ez nem sikerült sajnos és André jobban kilőtt, mint én. Így a futamból másodikként értem be, ezzel elbúcsúzva a további sprintektől. André visszavágott a tegnapért! J Potter és Ábri továbbjutottak az első menetben, de a későbbiek során André kiejtette Pottert is, ha jól emlékszem. Szó mi szó, a döntőbe André és Ábri került be, pont mint egy éve az ECMC-n. Akkor André nyert, most Ábri szerezhette meg a világbajnoki címet! Nagyon okos rajt-cél győzelmet aratott! Így Andrénak itt is meg kellett elégednie az ezüstéremmel. Óriási volt látni Ábrit nyerni, látszott, hogy neki is nagyon sokat jelent ez a győzelem.

Innen visszamentünk a kempingbe és a szitáló esőben összeraktuk a vizes sátrakat. Esőben állítottuk fel és esőben is szedtük össze. Közös megegyezés alapján úgy döntöttünk, hogy összeszedünk mindent, felpakolunk a buszra és úgy megyünk a záró bulira, hogy onnan egyből tudjunk majd hazafele jönni. A buli a belvárosban volt, az eredményhirdetés előtt egy kicsivel értünk oda. A színpadra versenyszámonként szólították ki csak a győzteseket. A gs-nél először Mannát, majd engem hívtak fel. Megtapsoltak minket, a magyarok kántálták, hogy „nagyok vagytok”, meg „keleti blokk”. Megkaptuk az nyereményünket, lányos zavarában a szervező a női nyereményt adta nekem és Mannának a férfit. Erre a nyeremény színeiből jöttünk rá. A színpadról lefele jövet meg is cseréltük a dolgokat. A nyeremény egy CMWC-s övtáskából, Cyclecap sapiból és egy Knog első lámpából állt és persze matricákból állt. Ezeket nyerte Manna is, azzal a különbséggel, hogy ő az én Knog lámpámnak a párját, a hátsó villogóját kapta…… Ábri egy Knog bőrkesztyűt (, amit Vitéznek adott) és egy sapit nyert. A buli innentől nézve körülbelül egy órával később véget ért számunkra és már a buszon voltunk a haza irányába. A visszautunk jóval gyorsabbra sikerült, mint amikor kifele mentünk, mert mindenki aludt, így kevesebbszer álltunk meg. A pesti lepakolás és elköszöngetés után, én a Nyugati-felé tekertem a körúton. A vonat indulásig volt még egy órám, így leültem a Nyugati melletti parkba és azon gondolkoztam, hogy fog-e valami változni otthon? Büszkék-e rám a falubeliek? Azt kell, hogy mondjam igen, nem is kicsit. Amikor a vonatom befutott a debreceni nagyállomásra, fél 10 után, a többiek transzporenssel vártak. Nagyon jól esett, hogy ilyen későn is képesek voltak egy gyors szervezést követően kijönni elém!

Az egész CMWC egy hatalmas kaland volt és az apróbb malőrök ellenére, amit a szervezők vagy az időjárás számlájára lehet írni mindannyian jól éreztük magunkat. Bízom benne, hogy jövő nyárra is sikerül majd beiktatni, valamilyen nemzetközi futárversenyt a Döme tours közreműködésével.