Annak, aki nem tudná, miről is szól a Megavalanche, kicsit összefoglalom.

A legrövidebb meghatározás talán a downhill-maraton lehetne.

Aki találkozott már a downhillel, vagyis azzal a kerékpáros szakággal, amelyhez már már kroszmotor méretű bicajok, és 20%kezdőmeredekségű, technikás sziklás/gyökeres ösvények adják az alapot, az sejtheti valamelyest a látványt. Egy downhill pálya 2-10 perc hosszú, és nem ritka, hogy egy hobbista nemes egyszerűséggel eldől a cél után, annyira kikészül.

A Mega erre rendesen rálapátol a maga cirka másfél órájával, és ezt még tetézi az egyéni, időmérős rajt helyett az, hogy a mezőnyt 200 fős csoportokban indítják.

Levinek megvolt a lehetősége kijutni A Chili Sport szponzorálásában, így kicsit beláthatunk a verseny kulisszái mögé is. Átadom a szót Levinek.:D

Megavalanche 2011

A Megavalanche-n ketten indultunk, akik Chili Sport színeiben versenyzünk itthon. Pántya Zsolt, mint visszatérő vendég és én (Porcsin Levente), először vettem részt ezen a rendezvényen. Velünk tartott még Horváth László, Nagy Ákos (Mybike) és Kovács Gombos Ádám (Bikemag)

A szállásunk 1850 méter magasságban volt a gyönyörű Nyugati Alpokban. A falunk (Alpe d’huez) egy síparadicsom, ahol ilyenkor a világ leghosszabb dh versenyét rendezik meg. Mi majdnem egy teljes hetet tölthettünk el, a pálya gyakorlásával és a klimatizálódással. Én korábban nem dh-ztam, egyszer kétszer mentem a kék kereszten gyakorlásként. Mivel kezdő vagyok ebben a sportágban, ezért a kerékpárom is kölcsönkeró volt, mely egy tavalyi Trek Session volt, Fox 40 teleszkóppal, melyet a csapat biztosított számomra.

A kerékpárt hamar megszoktam, és tökéletesnek bizonyult a terepviszonyokhoz. Kiválóan bírta a nagy letöréseket és a magas tempót a köves-kavicsos utakon. A sok gyakorlás eredményeként egyre gyorsultunk a pályán, annak ellenére, hogy a folyamatos használattól -főleg a hét második felében érkezett rengeteg ember miatt is- romlott a pálya minősége. A kanyarokban az ideális íven óriási köveket forgattunk ki a fékezéssel és mivel eső sem nagyon esett, egyre porosabb lett minden. A pálya valódi nehézsége abból fakadt, hogy a kvalifikáció pályája 17 km hosszú, még a főverseny pályája a duplája volt. Az itthoni viszonyokhoz szokott barátunk is mondta, hogy a 3-4 perces versenyekhez képest itt folyamatosan, több 10 percen keresztül kell koncentrálni és tenni a biciklit, ami nagyon fárasztó, a folyamatos rázatóban. A kondíció fontos volt, azért is, mert a pálya felső szakaszán volt csak esélye előznie az embernek a széles, de nagy guruló kövekkel tűzdelt úton.

A későbbiekben egynyomos ösvények következtek, ahol az előzés szinte kizárt volt.

A kvalifikációs versenyre pénteken került sor, melynek az volt a lényege, hogy melyik főversenybe kvalifikálja magát az ember. Itt 200-assával indultunk és az első 35 versenyző került be a nagy Mega versenyre, 36-70-ig a Mega Challengers-be, 71-105-ig az Mega Amatours-be és azon túl voltak az Affinity-sek.

Célunk a minél jobb helyezés elérése volt. Ezt a pályaszakaszt elég sokszor végigjártuk egybe és szakaszolva is, így nagy meglepetés nem várt minket, csak az óriási tömeggel kellett megküzdeni. A kvalin Zsoci az 57. helyen jött be, én és Lackó mögötte körülbelül fél perccel. Mind a hárman 28 körüli idő alatt jöttünk végig a kvali pályáján. Wildhaber győztes ideje egyébként 21 perc volt. Óriási volt az öröm aznap délután, amikor láttuk az eredménylistát, azaz, hogy bekerültünk a Mega Challengers versenyébe. Ez a verseny másnap reggel volt, közvetlenül a női döntő után. Igyekeztünk este hamar lefeküdni és kipihenni magunkat, mert másnap 5 után keltünk, hogy a felvonóval biztosan felérjünk a saját futamunkra. A főverseny 3330 méter magasból indult. A Pic Blanc-ról és 1750 méteren ért véget a verseny. A hegytető hófödte volt ilyenkor is, igyekezetünk rétegesen felöltözni, hogy a rajta várva nehogy megfázzunk. A rajt előtti percekben gyorsan levettük a vastag ruhákat és vártuk a rajtzenét. Amint elindult az „Alarma” elindult a tömeg a hóban csúszkálva. Többnyire mindenki futott a kerékpárja mellett, mert nem lehetett a nyomvályús hóban irányítani a meredek hegyoldalon. Itt én próbáltam minél gyorsabban futni és a lehető legtöbb embert megelőzni, mert tudtam, hogy később nem sok esélyem lesz rá. Ezen szakasz után egy jeges gleccseren vágtunk ág keresztbe, ami elég bizonytalan érzést keltett az emberben.

Sokaknak meg is csúszott a kereket, mivel itt is leejtett az út, többnyire oldalirányba. A hóhatárt elhagyva köves egynyomos szakaszok követték egymást, ahol Lackónak le is szakadt a hátsó váltója és innentől végig gurulni volt kénytelen. A fő pálya lényegében teljesen ismeretlen volt számunkra, mert a hét során egyszer sem tudtunk felmenni, a Pic Blancra, mert viharveszély miatt sosem működtek az odamenő felvonók. Igyekeztem lekövetni az előttem menőket, és ha volt rá esélyem és erő, akkor a szélesebb szakaszokon előzni. A kvali és ezen pálya közötti legnagyobb különbség az volt, hogy itt voltak tekerős részek is, amire a Session nem igazán volt alkalmas, de szerencsére idehaza voltam párszor vele tekerni a hegyekben és így hamar sikerült felvenni azt a pozíciót a kerékpáron amivel aránylag gyorsan tudtam haladni a rövid emelkedős szakaszokon. A pálya második felében, amikor a fenyőerdőn is túl voltunk és már a zöld erdős részben kanyarogtunk, éreztem, hogy kezd nagyon fájni az alkarom és a tenyerem, a fékeket is egyre nehézkesebben tudtam húzni, pedig a Code fékek tették volna a dolgukat. Egy lankásabb részen nyújtottam egy kicsit a kezemet és máris került bele elég vér ahhoz, hogy folytatni tudjam a versenyt teljes erőbedobással. Mivel nem tudtam pontosan, hogy mikor is lesz a pálya vége ezért itt már inkább tartalékoltam az erőmet és a kanyarokra koncentráltam az előzés helyett. Innentől többnyire már csak erdőben vitt a pálya, egynyomos fák közötti ösvényeken, a hőmérséklet kellemes 20 fok körüli volt. A célba 1 és egy negyed óra alatt értem be (kezdők szerencséje J), utánam Zsoci és jóval később Lackó is befutott, akinek a láncszakadását, ekkor tudtuk meg. Ákos és Ádám a versenyünk utáni Affinity versenyében jöttek végig a versenypályán.

Hihetetlen élmény és kaland volt ez az egy hét, amit Franciaországban töltöttünk. A dh-val további terveim is vannak, attól függ milyen lehetőségeim lesznek. Köszönet a jó társaságért, Zsocinak, hogy leszervezte a szállást és minden egyebet, ami ezzel kapcsolatos volt és nem utolsó sorban Barnának/Chili Sportnak, hogy egy ilyen kerékpárt biztosított számomra és lehetővé tette ezt az egészet.