Az utóbbi időben hanyagoltam a blogot, bár lett volna miről írnom. A bikepolo eb óta ugye volt egy Szepesváralja maraton, azelőtt pedig egy Crater xco augusztusban. Mindkét versenyt nagyon szuperül összehozták, talán még terítékre kerülnek majd, hiszen időm igazából volna ilyesmire.

Na de akkor hogy is van ez. A cím fedi a valóságot, egy merev 29 essel nyomtam végig életem szerintem eddigi legtechnikásabb maratonját. Nem adtam el a Bélát, egyszerűen kölcsönkértem János biciklijét, hogy elavult kerékpáros naprakészségemet felturbózzam. Szerencsére 3x9 volt ezen is, így nem kellett több dologra figyelnem...
Mindig úgy gondoltam, hogy egy merevfarú 29 lenne az, ami méltó partija lenne egy 26 os fullynak. Most elég jól összejött ez az összehasonlító dolog, adott a Giantem a maga hátul/elől 110/125 mm útjával, 13 kiló feletti tömegével, könnyű, de terepen remek tapadású gumijaival. A mérleg túloldalán egy merev, elöl 100 at mocorgó 29, 5 milivel hosszabb hajtókarokkal, ami némileg kompenzálja is a nagyobb kerékhez szükséges nyomatékleadást, ronda de amúgy tényleg nagyon finom lefelé ívelt "fordítva feliratozott riser" ritchey kormánnyal, és ugye kb két kiló mínuszal... Fék, váltás lényegében ugyanaz mindkét bicajon. (formula, sram)
Mire ez a felhajtás, nem mentem még 29-cel? De. Akadt már pár a seggem alatt, de nem vagyok akkora szupergigász bicajos, hogy egy utcai 100 méteres karikából, vagy akár egy délutáni Pallag- Józsa körből levonjam azt a konzekvenciát, amit egy verseny után le lehet.
Az idei évre új nyomvonalvezetést ígért az új szervezőstáb, akik soraiban egy magyar nevet is felfedezhettünk, Hauser Tamás személyében. Erősen várós volt tehát a verseny, és reménykedtünk, hogy a sípálya, valamint a csillagvizsgálóig feltolás benne lesz a pályában. Előbbi tűző napon, utóbbi 7 fokban, esőben.
(Nem reménykedtünk ilyesmiben egyáltalán amúgy. Szarkasztikus voltam.)
Sok magyarral összefutottunk, korábbról nem rémlett ennyi, de az is lehet, csak rossz felé néztem régebben.
A pálya tulajdonképpen Kassa maraton esszenciának is nevezhető. A legtöbb rész ilyen-olyan irányban megvolt már korábban is, most viszont ezek úgy voltak összefűzve, hogy végig jól tekerhető, és emellett helyenként a crater xco ra jellemzően technikás részeket kaptunk.
A rajtlövés félbeszakította az árnyékos rajthelyen zajló duruzsolást (figyelitek, hogy beletettem a mondatba, hogy nem kellett negyed órát aszalódnunk a napon?) és pengő lánckerekeket tépő csikorgó láncok sírását kísérő stoplirecsegés közepette tempósan elrajtoltunk. Mivel a mezőny közepe táján voltam, elkezdtem feljebb úszni, aztán olyan egy kilométer körül kicsit visszavettem, mert utolért az oxigénhiány... innentől hagytam, hadd vigyen kicsit a robotpilóta.


A meredekebb, rövid mászásoknál igyekeztem inkább állva feltekerni, hadd szokjam ezt is, meg ugye a nagyok így nyomják. (Igaz Fari?:D) A 29 itt jelesre vizsgázott, jóval kevesebbet kellett állva tekeréskor játszani vele, mint a kisbicajjal. Mondhatni, szinte kívánta a dolgot. A nagy átmérőjű lendkerék pont tárolt annyi perdületet, hogy valahogy dinamikusabban bukott át a hajtás a holtpontokon, mint azt egy kisebb, könnyebb keréktől megszoktam. Fél pohár víz a kis kőháznál odafent, és irány lefelé! (ott, ahol régebbi versenyeken amúgy felfelé jöttünk.) Lejtőn is eléggé tempósan pakolászható a bicaj, néhány sekélyebb nyomvályún tesztelem is a sokat emlegetett "mindenen átmegy" funkciót, való igaz, jóval kevesebbet vacakol, tényleg csak állni kell rajta, esetleg egy kicsit tekerni lefelé... sokakat otthagyok, mert igaz hogy az ilyen versenyeket emelkedőn nyerik, de ettől még lehet némi időt gyűjteni egy kis...
Defektszerelésre 10 kilométer környékén. Nabazz, ez elvesz az életemből, illetve hozzáad a versenyidőmhöz legalább 5 percet, ha nem hetet. Bazi sok levegő kell ám egy 29 es kerékbe... obszcén mozdulatokkal fel is tolom 3 és fél bárányig, nem kell még egy ilyen megálló, ez az egy belsőm van. Közben nézem a többieket, mikor ér utol a többi debreceni. Nem jönnek, csak Gabi, utána még vagy 2 és fél perc mire elindulok utánuk. Bár buktam jó sok időt, most lefelé egy egynyomoson jó szakaszon nem volt előttem senki, utána meg előzgethettem megint azokat akiket már egyszer otthagytam, mentálisan egészen helyretett a dolog. Gabi előnyét nyolc kilométer alatt hoztam be (ami jó sok) úgy számoltam, hogy befutóra kb ugyanott lehetek a mezőnyben, mint a defektem beszerzésekor.
A pálya technikásabb részein:
Ezeknek a néha hosszú szakaszoknak köze nincs ahhoz, amikor belefutsz egy nagyobb lejtésű, vagy kicsit sűrűbben nőtt fákból álló összekötőre két turistaút között egy hazai maratonon. Konkrétan kilométeres hosszokon mást sem csináltunk, min 5-10 méterenként kanyarok, wallride, kisebb léptetők, gyökereken tenni a helyére a kereket, ide nem ártott némi kerékpárkezelés, meg látótávolság. Előzni nagyon ésszel kellett, én többnyire jó előre megbeszéltem mindenkivel, hogy akkor majd én valamikor valamerre kilövök, te maradj addig a nyomon, semmi gáz nem lesz. Nagyon sokat engedtek el úgy, hogy nem is szóltam, csak hátranéztek, és megálltak szélen.

Ezt is szerette a nagykerekű, egy egy jól időzített gyorsítás a legkevésbé sem ideálisnak nevezhető nyomon elég volt 2-3 vonatba rendeződött, belassult versenytárs abszolválásához. Két rizikós helyzetem volt, egyszer nem fértem át két kis fa között a kormánnyal, (hehe) de szerencsére egy lelépéssel megvolt a dolog. A másik is inkább mókás volt, ahogyan egy srác jó fej módon leugrott előttem mert volt valami gebasz, hátranézett, lerántotta a bicaját...kivéve a hátsó kereket, amibe beleakadt a pedálom. A sebességem nullára redukálódott, én meg pedálba ragadva eldőltem jobbra mint egy zsák. Bele a csalánba. Sikítottam mint egy malac, kérdezik mi bajom esett, mutatom a csalánost, mindenki röhög, én is, elköszönünk, uzsgyi tovább.
Bekeveredtünk egy ugratókat tartalmazó pályára is, egyet majdnem kipróbáltam, szerencsére jobban néztem a szalagozást, így feltűnt hogy az a hupli nem a pályához tartozik. Lassan beértem Daneluszki sporttársat is, aki a defektzónám elején húzott el mellettem. Kicsit viszketett a hátam amikor megelőztem épp egy emelkedő előtt, mondom, nem kéne már hogy utol tudjon érni, jött némi állva tekergetés. A premium emelkedőn már meg megforgott az amúgy nagyon stabilan mászó hátsókerék alattam, de fel kellett állnom, mert keményen emelgette az orrát a bicaj. Egy rövidebb villa lehet javítana ezen a dolgon... Az erdőben összefutottam egy drukkoló gyerekcsoporttal, és faluban is amit érintettünk, nagyon jó fej szurkoló kiskölykök voltak, csakúgy mint a Královskyn. Verték a zománcos fedőt a fakanállal, sortálltak pacsizni meg minden.:D Épp számolgattam a visszalevő kilométereket, valami erőbeosztási stratégia miatt, amikor jött a tábla, miszerint 5 van még hátra. Akkor nincs mit osztani, utánégető bekapcs. Mi tagadás, örültem, éreztem, hogy azért már jó lenne egy kicsit megállni. Röhögtem egy jót, mert az utóbbi 2 hét témái között volt az is, hogy benevezek hosszútávra. Na, ezt se volt kár kihagyni. Talán jövőre? Mittomén.
A célba 3:14 es idővel értem be, ami ha már pi nek megfelelő az egész világ számára, nekem is jó volt egynek. Persze csak összehasonlításképpen, a női brigád első helye 3:00 val ért be. Ha nem defektelek, még meccselhettem volna a csajokkal. Lehet jövőre egy nemi identitásváltást megcélzó műtétre lesz szükségem.
Szóval akkor szerintem mire jó a 29?
Ez a váz mellőz mindenféle agyig marketingelt mágiát, mint pl az így-úgy döntött fejcső, speciális villa, stb. Emiatt kicsit ladikosabb érzés vele menni, mint egy merev 26 tal, de egy fullyval összevetve a különbség már elenyésző, és igazából maratonozáshoz nem is indokolt. Kicsit talán kevesebbet kellett pakolásznom mint a Giantet, bár rézsútos gyökereken meg- megbomlott az egyensúlyi állapotunk egy-egy pedálból kilépés erejéig, igaz, ezt egy gumiszakértő ismerősöm is tapasztalta az adott típussal (Schwalbe Rocket Ron). Ilyet a kisbicaj sosem csinált alattam. Mivel a fara merev, a hátsókerékkel belenyomós kanyarokat nem igazán szereti.:D Amit előnyként hoznak még fel sokszor, az a kisebb keréknyomás. Na, ez részemről nem jött össze, emiatt is a felütéses defekt az elején, 2,5 barnál. A túl széles kormánytól kicsit ódzkodtam, mert a csukló izületeim eléggé szét vannak gyalázva, (lásd még: bikepolo) de némi fék-váltókar pakolászással meg egy ergonomikus markolattal tényleg nagyjából problémamentes setup állt össze a végére. A saját váltókarommal tökéletes is lett volna, de azért annyira nem kellett kihegyezni a bicajt.
A villa egy manitou minute volt, abs rendszerrel, ami egy tekerővel állítható, lockoutban végződő több fokozatú kompressziócsillapítást takar. János szereti ha mozog a villa, én annyira nem adok az ilyenekre, eléggé fapadosra szoktam belőni, most maradt a puha mozgást elősegítő nyomásérték lefelé, és megtámogattam egy majdnem zárt abs-el felfelé. Párszor koppant a villa, szóval az útját kimozogta, panaszom nem nagyon van rá.
Az a helyzet, ha itt állna a két bicaj egyszerre mindig a szobámban, lehet fennállna a veszélye, hogy nem tudok dönteni, melyiket vigyem. szóval marad a 26 fully.:D

Már csak azért is, mert ezen bizonyos helyzetekben eléggé kis gyerek+nagy bicikli kinézetem van.:D