Kerülgettem már a gondolatot, hogy elmenjek a Nyíregyházán évente, a Vinibike által megrendezett, és a Zöld Kerék által is támogatott xc futamra. Őszintén szólva elképzelni nem tudtam, hogy egy lakótelep közepén összehányt földkupacon hogy lehet versenyezni, de sosem hallottam negatívat a versenyről. Tavaly előtt már össze volt pakolva a cucc hozzá, de szakadt az eső. Mint kiderült, ott éppen nem....  Tavaly nekifutottam volna, hogy akkor lássuk most már, de sajnos elmaradt. Idén meg úgy alakult, hogy valahogy lecsökkent a lelkesedés a társaságban úgy általában minden közös projekt iránt, így Atusch kocsijában kényelmesen, 3-an Katával indultunk el azon a reggelen, valamint Zoli egy pár ebesi friss hússal már a helyszínen várt minket.

Bevallom, amikor másnaposan felébredtem, és meghallottam a párom megfázásából eredő zajokat, majdnem lemondtam magunkat. De győzött a józan ész, és végül csak felmálháztuk magunkat.

Megérkezve a város általam eddig még sosem látott oldalára hamar kiszúrtuk a pályát, aztán megkerülve a tömböt, keresvén az utat hozzá, tettünk is egy kört körülötte. Sebaj, leparkoltunk ott ahol, és a szalagozást követve eljutottunk a rajtközpontig. Itt Zoliba, és az ebesi veszettkutyák delegációjába botlottunk bele, akik már túl voltak egy junior futamon. Mentünk egy-két ismerkedő kört a pályán, majd pihenőbe tettük magunkat amíg a Fiatalok és az öregek vegyes futama zajlott. Kicsit kiabáltam a mászókázó embereknek, csak hogy javuljon a tüdőkapacitásom, majd amikor mindenki beért, mentem megint pár kört, hogy belőjem az élhető tempót magamnak, meg hogy szokjam a viccesebb íveket.

A pálya egy teknőben indult, ahol még lehetett előzgetni, viszont úgy 100 méter után ügyeseknek két, ügyetlenebbeknek félnyomosra csökkent a pálya szélessége. Két kis pumpálós hupli után egy kis 90 fokos, 2 nyomvájúra fékezett jobbos kanyar jött, majd egy 2 fokos falépcső, vagy balra mellette egy keskeny guruló. Utóbbin pályabejárás alatt láttam pár ritka szép perecelést, bepróbáltam hogy kell használni, de eltettem vészútvonalnak.

A lépcsőcske után ugyanolyan stílusban, 45fokos támadási szöggel jött egy fölfelé, majd egy enyhébb, és az ezt követő rövidke szakaszon még három, fák között szalagozott csikicsuki kanyar. Ez volt a pálya legtechnikásabb része, lehetett váltani öt-hat alkalommal is, és végig nyikorgott a fék, hogy még beférjen az ívekbe a bicaj. Ezután egy gyorsítós egyenes következett 2 léptetővel, melyek közzül a második már aszfaltra érkezett, egy jobbos kanyar elébe közvetlenül. Itt egy villanyoszlop borzolta a kedélyeket, amin túl szalagozás vágta le a bővebb tempóval vehető ívet. ezt a szalagot az első körben sikeresen el is szántotta valaki.
Egy hosszabb aszfaltos sprint segített hozzá ahhoz, hogy derékig felfusson a bicaj az első mászásra, innen aztán egy enyhe balos ejtéssel jött egy kis gurulás a következő csúcsig, ahonnét egyetlen ideális nyom vezetett le a pálya legmélyebb pontjáig. A jobbos száznyolcvanas forduló elment a lánckeréksor végigváltásával, ami kellett is a nagyobbik mászás teljesítéséhez a sokadik körben már. Innen egy kis gurító vitt át a két alacsonyabb huplin, ahol az utolsóról már apró kavicsos sétálóútra érkeztünk. A pici fehér vackok ilyen tételszámban nem segítették elő a precíz kanyarodást, így a két darab 90 fokos kanyar előtt keletkezett pár masszív féknyom. Az utolsó enyhe kanyarban végződő száz x méter végén egy hirtelen, porosra szántott jobbos már a kör végére való rágyorsítást előzte meg.

A rajtig lement egy vázhajigáló verseny, elszaladtam még elemet keríteni, de nem sikerült olyat szerezni, amitől a fényképezőgép egyáltalán bekapcsolt volna. Így megdézsmáltuk Zoliék készleteit. 
Jött lassan a rajt, beszólongattak mindenkit. a tesztkörök alatt belőttem az ideális terhelést ahhoz, hogy kiférjen az a 15 kör halás nélkül, de valahogy éreztem a késztetést, hogy az elején előrefurakodva elkerüljem az előre megjósolt trackstand-orgiát a szűkülő részeken. 
Persze páran elhúztak az elején, a széles korosztályú mezőnyt elég erősen a fiatalabbak uralták, igyekeztem nem sokat késni sehonnan. A csikicsuki rész jól ment az első körökben, sikerült ottfelejteni a kevésbé rutinosakat, és kicsit közelebb tudni az erősebbeket. A mászások eleinte nagyobb, majd egyre kisebb áttételeket igényeltek, de a középtányér elég volt az egész versenyen. Onnan se le, se fel. Az ötödik kört még számoltam, utána viszont kezdett elveszni a fonál, mire kikiabáltam hanyadik, a következő körben válaszolták hogy hat, mondom magamban, az kizárt, ja, hogy még hat hátra....

Kezdtem kört adni pár ismerős és ismeretlen embernek, akkor már sejtettem, hogy egész jól megy a dolog. Lefelé a merev villa kicsit se volt zavaró, bár nem voltak kövek, a rázós kis huplik pedig pár kör után szét lettek fékezve annyira, hogy ne üssenek. Párszor a lépcsős felfelé utáni betonszegélyen féltettem az első kerékben tomboló 2.5 bart, de nem ütöttem fel szerencsére. a végére azért némi extra rugalmasságot adott a fellazult fejcsapágy.:D a kormányszarv minden grammját megérte végigcipelni, a segítségével ez volt az első eset, hogy nem éreztem kényelmetlennek az állva tekerést fölfelé. Eddig hanyagoltam az ilyesmit. A rövid trialvilla és a 175 ös hejtókar néha az átbukós huplikon összehozta, hogy leérjen a pedál, de ebből nem volt gáz. Kb az ötödik körben sikerült a 2. léptetőt kicsit bő tempóval venni, és egy kicsit elemelte a seggét a bicaj, én meg toppantottam párat, mire vissza tudtam keveredni a bicajra. Szerencsére csak a stabilitás visszanyeréséhez szükséges mértékben kellett lassítanom, az aszfalttal való kollóziót már elkerültem.

A meglepetés akkor jött, amikor beérve azt hallottam, hogy harmadik. Sejtettem egy 4-5. et, de ezt nem.:D A két előttem végző azt hiszem az utolsó előtti körben húzott el, még el is engedtem őket az emelkedőn. A tempójukat úgysem tudtam volna tartani, hátráltatni őket meg elég nagy taplóság lett volna. Szándékosan soha nem szokásom, persze néha előfordul, főleg ha egy méter széles szakaszon hallom hátulról hogy jövök, ájjámáfére...
Az eredményhirdetésen elég korrekt ajándékcsomagokat kaptunk, húzta is a kezem kicsit a sok aszalt gyümölcsös Nobilis zacskó. Megvártuk még a tombolát, minek lefolyása alatt elfogyott a kezünkből egy híján az összes (4 volt.) így tele lett a nagytáskám hazafelé útra is. 
Kösz a szervezést, nagyon jó volt, jövőre ugyanott, részemről mehetünk!