A Nagyváradi székhelyű Velo Sport Oradea szervezésében már harmadjára került sor erre a versenyre Nagyváradtól 15 kilométernyire, a Betfia felett tornyosuló Somleu hegyen. A lokális bicajosok csak kráterként becézgetik a környéket, gondolom az itt kiépített DH pályát is magába foglaló rendkívül változatos domborzat, nagy víznyelő miatt is. Egyébként azon kívül hogy remekül bicajozható, a helynek populárisabb nevezetessége a barlang.

Nem övezte nagy szervezkedés előre ezt a versenyt részünkről, bár fellőttem egy fb eseményt, hátha rákap még valaki, mert jónak tűnt a pálya a képek/videók alapján, és az egész oda vissza rövidebb utazás, mint bármelyik itthoni maraton csak oda.... ennek ellenére sajnos nem toporzékoltak a honiak a hegy tövében. Talán legközelebb már ez is meglesz.
A debreceni delegáltság ezúttal Katára, Eszterre, Somára és rám korlátozódott. Bezsuppantunk a Ladába, és nem túl zökkenőmentesen, de minden egyéb probléma nélkül megtaláltuk a helyszínt. A nevezés 50, illetve helyszínen 70 lei volt, rajtcsomagban kaptuk a szokásosat, chipes rajtszám mellé egy féllityős kóla, meglepően a cocára hajazó ízzel, egy isostar energiaszelet, plusz ebbe a költségbe belefért az első 100 nevezőnek meg egy méretre kért bellotto mez is! (Forintosítva 3500, és 4800 ft os nevezésről beszélünk.)
Nem kaptunk hozzá fél kiló nyaralós szórólapot vagy százoldalas láncfűrész katalógust, de ezt annyira nem is bánom. A mezőny létszáma így szemre száz alatt maradt, de nem sokkal. A körítés sem volt rossz, felfújós rajtkapu, időmérés, frissítés kb féltávnál, miegymás.


A pálya. Komolyan, alig várom, hogy valami elmebajos kutató, antiszociális kultúrát építő jelleggel feltalálja azt, miként lehet egy adott eseményt az emberi agyban egy az egyben elraktározni. Aztán ha valami van, csak leül az ember, előhívja az adatcsomagot, az betölt... eltűnik a külvilág, megint ott vagy a pályán, és száguldasz, leszarod mi volt tegnap vagy épp előtte, vagy mi lesz holnap. Két hét alatt masszív függővé válnék szerintem az ilyen emlékektől.....
A rajt síkon indult, így gyorsan megtalálta mindenki a helyét, nem volt sem elgázolva senki, nem akadt olyan sem, aki lelépett, mert nem jó áttételt választott induláshoz. Egy kis bemelegítő tekerős lejtőcske után jött egy kis kaptató, aztán egy hirtelen kis hupli, ahol előttem kettővel már sikerült valakinek megállnia. Lassítottam kicsit hátha helyreáll a zavar, de csak le kellett szállnom hogy feltoljam. Mondanom sem kell, hogy túl sok puskaport lőttem el az elején megint, hiába, az aerob zónámnak nem tesz jót az, hogy keveset tekerek mostanság. De ez meg épp az én saram.


A pálya, bár javarészt singletracken futott, szerintem a táv zömében előzhető volt. Én igyekeztem félrehúzódni, és előreinteni azt aki látványosan csökkentette hátulról érkezve a kettőnk közötti távolságot, illetve a legrosszabb nyomon előzni azt, aki emelkedőn esetleg még előttem maradt, amikor jött a lejtő. Egyszer sem volt semmi gebasz.

 Még másztunk egy kicsit füves úton, majd jött az első technikásabb rész: a sziklakert.
Az első sziklakertet simán ki lehetett kerülni, mondom ezt most Soma beszámolója, meg a videó alapján. Spóroltam volna egy kaptatót, ha kihagyom azt, mert itt bizony nem ártott figyelni hová teszi az ember a kerekét. Természetesen luxus lett volna kihagyni ezt a részt.:D


Az erdőbe érve prímán szalagozott csikicsukis egynyomos várt a mezőnyre, rikítózöldre "láthatósított" gyökerekkel, rövid kis átbukós puklikkal, majd egy rövidke pihenő a kanyarok után síkon tekerve, és már jött is az első (amúgy tehát második.:D) "chicken line" leágazás, ami rendszerint minden bevállalósabb részen jelen volt azoknak, akik esetleg nem akartak belevágni egy kétes kimenetelű félméteres letörésbe lejtőn, vagy sziklák között egyensúlyozni lefelé fekvőtámaszban tépve a féket.


Gyönyörűen kijárt, közel nyílegyenes lejtő indult lefelé, amely kb 5-6 méter szinteséssel pár pillanat alatt felzavarta az órát ötvenhétig. Rendesen megállt a pulzusom, mert úgy érkeztem ide, hogy előttem is, mögöttem is volt valaki 5 méteren belül, szóval ha az előttem levő bukik, minimum hárman patkolunk el helyben. A víznyelő aljába érve egy pillanat alatt fordult a szabadesés tempója az ellenkező irányba. Ez a hatás kb rápréselt a bicajra ahogy utolért az "elhagyott" tömegem, olyan adrenalinföccsöt adott, hogy felfelé kiabálva indultam. Mivel tudtam hogy kistányéron maradtam, imádkoztam hogy a lendület amit lefelé összeszedtem, elég legyen a túloldal tetejéig.... csak egy lehelletnyit kellett rátekerni, de így is ki tudtam repülni kissé. Az egész kb 4 másodperc alatt zajlott le, de ez volt szerintem a pálya legbrutálisabb része. Eddig.:D
Indult a tempós, jobbra-balra döntögetős ereszkedés, a végén egy parasztlengő erősségű balkanyarral, amiből az út átcsapott egy (még)szűkebb singletrailbe. Ahol nem volt szükséges a szalagozás, ott a fákon négyzetméternyi nyilakat kaptunk felfestve, eltévedés kizárt. Ennek ellenére kaptunk ebbe a kereszteződésbe egy irányítóembert, hátha valaki beválasztaná valamelyiket a másik 4 útirányból.:D


Vissza az erdőbe, ahol némi lejtmenetes ujjongás után egy elég erős mászóka fogadott. Első körben sikerült is belépkedni rendesen, a többiben már ki tudtam tekerni. Ebből a mászásból következett aztán az a jó 80 centis és vagy 60 fokban lejtő erdőbe beejtős szikladarab, ami elsőre igen mogorvának tűnt, de amúgy könnyedén abszolválható elem volt. Utána egy chicken line-on kiszlalomozható, kicsit meredekebb árok jött szembe, amiben 3 ból 2 szer épp esett vagy már felállóban volt valaki, de egyszeri kapcsolatnak nem volt veszélyes ő sem. Amúgy azt tapasztaltam chicken line kapcsán, hogy pl ami az ugratót kikerülte, az meglepően élvezetes kanyar kombójával részemről sokkal csábítóbb lett. Jött még egy kis vállalható (3ból 2x inkább vállazható) két fa között átbújás, majd némi szerencsejáték a fékerővel, kikerülendő a 3.fát a képletben, innen irány az ugrató!


Az ugrató amúgy egy letörés, a kisebb, épített fajtából, amely egy jobbos mandiner tövében foglalt helyet. Nem lenne nehéz elem, de egyrészt jól be kell lőni az érkezési tempót hozzá, másrészt nem árt számolni azzal, hogy megfelelő tempóval pont egy gödörbe dob, ahol már nem sok idő marad rákészülni a következő huplira. Részemről ez a rész csak egyszer volt bevállalható biztonságosan, némi rutin nem ártott volna rajta ahhoz, hogy ne kerüljem inkább ki legközelebb.
Következett némi szivatós mászás, egy jó szakaszon olyan balra lejtő úttal, hogy a kerék nyomon tartására nem ártott figyelni. Pár könnyebb manőver után persze vissza kellett dolgozni némi szintet, ami nem is ártott, mert ugye lefelé menni meg nem derogál.... Elérkezett a pumptrack ideje, sorozatban szépen komponált méteres hullámokkal, a tetejükön néha meglepi gyökérrel, kis ívekkel, belógó karnyi ágakkal, miegymással-igazi gatyábaélvezős szakaszt kaptam, amit a trance idevágó fiziológiája miatt kicsit sikeresebben abszolváltam mint páran a mezőnyből.


Főleg akik idefelé jövetben simán lemásztak.:D
"Mászni mindig kell" tartja a mondás, már ha létezik amúgy egyáltalán, és nem most találtam ki. A lényeg az, hogy a következő sziklás részig kisebb kaptató várt, egy ereszkedésből indítva, egy sunyin elhelyezett jobbra-fel kanyarral. Elsőre meg is szopatott, később már készültem. Jött még egy kis köves léptető, azután egy katlan, amit vagy kitekersz, vagy nem, nekem egyszer sikerült, Blazsóról készült itt kép amin a helyi elit kétoldalra húzódva engedi előre-így is lehet, el lehet engedni azt aki haladna. Nekem sem volt ezzel bajom, az előttem tekerők ha épp belépték a pályát, igyekeztek mielőbb le is menni az ideális nyomról, nem pedig megálltak nyújtani egyet, iszogatni, elrágni egy műzlit.....


Nem kellett már tovább mászókázni, csak egy egészen keveset. Aztán jöhetett az egyetlen olyan rész, amit elmondásból ítélve kicsit óvatosan közelítettem meg. (lett volna több is, de szerencsére azokról senki sem  mesélt.:D) Szerencsémre félelmem alaptalan volt, az egy szem lefelé vivő nyom a bánya peremén remekül ki volt járva, minden kanyarban döntött falak, lejjebb, ahol a dózerutak közzé betettek némi meglepetés átvezetést, jó előre kaptuk az itinert, milyen irányból és tempóval ajánlott megközelíteni a helyet. (ez már soklesz!!!!!)


Itt kapott helyet a kedvenc lassítóm is, az egyik levezetővel szemben szépen fel lehetett ereszteni a bicajt a "falra" majd onnan belecsavarni a kanyarba, fék nélkül. Két ilyen shortcut után célvonal, és jöhettek az újabb körök. Magamfajtának és a lányoknak 3, az elitnek végül ha jól tudom, 6 helyett csak öt. Kata sajnos felütötte a hátsó kerekét az első körben, én pedig inkább csak örömbicajozásként mentem, elengedve sok embert amikor meg megálltam a frissítőnél egy kis beszélgetésre, valamint az ülésem alá szerelt gopro ellenőrzésére.


Az eredmény hirdetésig nézegettük kicsit a Dh-t, söröztünk, majd jókora kerülővel lementünk a dh pálya aljához, ahol a finálé, a dobogósok ünneplése jött. Eszter néni és Soma papó kaptak némi tapsitapsit a dobogóért, meg ketten egy pár jobbféle schwalbe külsőt, 300 lei-nyi cipővásárlási utalványt, így kicsit szűkös lett a Lada csomagtere hazafelé.:D


Persze ez a trip sem mehetett csak úgy simán, unalmasan, az eredményhirdetésről ereszkedve lefelé jókora plusz teherrel (plusz két fő Silviu és barátnője személyében.:D) sikerült felültetni a kipufogókönyököt egy kőre, amitől a Lada nem kicsit őrjöngősre vette a hangerőt. Ezzel a komoly vigyorfaktorral verettünk váradig, majd Érzékeny búcsú Silviuéktól, "leccgo sopping!" aztán hazafelé még egy kis forgotten gyártelep fotózás....


A határt átlépve egy igen ritka színben tekinthettük meg a lenyugvó napot, és az ordító Ladától eltekintve egészen beleillettünk a western romantikába is.....


Köszönjük ezt a remek versenyt a VELO SPORT ORADEA-nak, minden szervezőnek, mentősöknek, fotósoknak (ilyen mennyiségű/minőségű képet arányaiban a Kassától is elvártunk volna, de itt ez is "belefért" ) a rendőröknek akik nem nem volt zavaró a Lada, a határőröknek, akik most se szedték szét (nem mintha lenne rá okuk, de kurvaszar lett volna ott éjszakázni.:D)
Jövőre már biztosan számolunk ezzel a versennyel, és igyekszünk hozni a pereputtyot is!

Képek: Pálcza Szilárd, Birta Levente, Ovidiu Illise, Zakar Sándor, Molnár József, Soma, Silviu