AC/DC alleycat:Csipisz verzió
Úgy kezdődött ez is, mint a többi.Odaérés épp időben, némi vegyszer a szervezetbe frissítőnek, új arcok csekkolása,defektjavítás.
Szervezőnk tematikája erősen feladta a leckét, semmi kitalálós-megfejtős feladatos, milliónyi pont, 21 checkpoint, plusz egy mozgó, és egy begyüjtős-szállítós bónusz.így is lehet, és végülis eléggé feladta a leckét, annak ellenére, hogy nem volt túlbonyolítva.Körítésnek némi zivataros környezet, és már kész is volt a pálya: A Város!
A tematika: végy 21 cp-t, ezeken helyezz el 10 sorszámozott letépős cetlit, amit a versenyzők odaérve letépkednek.az első 10, az utolsó 1 pontot visz magával.
Te magad a rajt után 1 órával indulj el a villamos síneket követve, és aki megállít 10pontot kap, aki közben jön 5 öt, aki szemből jön 10 méteren belül, az 7-et.Ez utóbbi vicces, mert úgyis kiszúrod, előre szóltál hogy a kreszt megszeged ha kell, hogy elvégezd a feladatod, megnehezítsd a dolgát...
Bónusznak 3 sörös üveget lehet visszaváltani, darabonként 3 pontért.A feladatlapon volt még 4 pontos boros, és 5 pontos pezsgős is, de azokat nem váltják vissza...ezt a szervező sem tudta, de így is jól sült el, nagyot akar a szarka, de nem kap érte visszaváltós cetlit...
A defektet ezúttal Kata szolgáltatta velem karöltve, mivel a boltban indulás előtt cseréltem le a szétszakadt külsőjét.Ha van egy csepp eszem, a belsőt is kukázom, lehet vagy 4 éves, van rajta 8+1 folt immár...
A 10 perces csúszást mindenki türelmesen végigvárta, aztán ki-ki elindult a saját meglátása szerint.Jómagam egyből a malompark felé vettem az irányt, Kaccsával egyetemben.Ő megsejtette hogy rajta vagyok, így levált és más célpontot iktatott közbe, jól is tette, ugyanis a jelölt helyen nem volt már meg a cetli. Itt futottam Buchuba, akivel elpörgettünt a Máltai játszótérhez, ahol is sikerült megszereznem a 10-es cetlit.Innen ő hazaugrott üvegért, én pedig elugrottam a Doberdóra mégegy tízesért.Onnan a tüdőklinikára mentem, ahol szintén nem volt meg a cetli, de jött a zuhé....jött a Speedy, ahol befért a 9-es.A száraz cetliket a telefonom hátlapja mögé, a vizeseket a lakcímkártyám és az adóigazolványom közzé gyűjtöttem, állagmegóvás céljából.szereztem egy szatyrot, és abba zsuppoltam a víz abszorpcióra hajlamos cuccaimat a hátizsákban.Annyi eszem nem volt, hogy az utility pakkban van egy nejlontasak, ami megvédte volna a feladatlapomat...
Következett a Keszol a csónakázónál, cetli itt sem maradt az alapos eltüntető valakinek köszönhetően.Elrobogtam a Hódos Imre Sportcsarnokhoz, majd a Temetőhöz.Itt konstatáltam, hogy kilőttem jópár cépét, hová kéne menni.Belőttem a corát, és útnak eredtem.Odafelé utolértem Bendegúzt és Szotit, akik mohón lenyúlták előlem a következő 2 cetlit, amikor aCora előtt Kata és Csonti segítségével rájuk leltem.büdös kölkei...
Átvágtam a Köntösgát sorra, majd a Derék utcára a Chili 2 höz.Itt is begyűjtöttem egy 4-est, csevegtem kicsit Zolival, majd az újra elevenedő esőben jól megáztattam magam a Kenéziig a gyepüsor-Bartók Béla útvonalon.Itt összébb szedtem mi maradt még ki, ekkorra be is sötétedett.A Teszkónál levőt nem találtam meg, tovább mentem a parasztelosztóhoz, hátha ott még maradt némi morzsa. Szembetalálkoztam Buchuval, akit követtem később a csonkatemplom felé menet.Itt futottam össze a versenyen nem indult Balázzsal, akivel lecsorogtunk a nagyállóra, ahol meglepetésemre még megvolt a 4-es!Dani már visszafelé jött itt a reptérről, ahol felszedett egy 10-est, mivel ott csak az volt.ezt ha akkor tudom, még belefért volna az időbe...ehelyett gyors köszönést váltottam Cserba Pisti pajtással, majd eltűztem a Meteorhoz.Itt se leltem cetlit, de mint utóbb kiderült, egy bejáratot nem ellenőriztem.Ha már itt voltam, leugrottam az Ibl-Höz is, ahol összejött egy 1-es.Innen a nedvességtartalmam miatt beugrottam még a Chilibe és összeszedtem az otthagyott melóscuccom, inkább olajfoltos gúnyában tekerjek, mint vizesben.
A délután leselejtezett 2 szendvicsem szépen becsomagolva a szemetes tetején várt, némi éhségérzettől vezérelve ezeket is visszaállítottam a lomtárból....
Innen már csak a finish volt hátra, ahová időkapu előtt sikerült megérkeznem.
Jó kis verseny volt, eszetlen hajtások mentek, aki szerencsésebben szervezte az útvonalát, szép pontszámot kaszált...jómagam 59-cel örültem, amíg ki nem derült, hogy Kutya 85-öt hozott, és így is csak 2. lett a végén.
Grat a szervezőknek, és persze a versenyzőknek is egytől egyig, plusz egy hátbaverés a dobogósoknak!
Akik saját bevallásuk szerint is "jó büdösek" lettek a végére....
Bajnokság állását frissítettem!