Magyar Bikepolo Bajnokság 2. forduló: Debrecen

A hétvégén végre, hosszú kihagyás után elérkezett a várva várt polobajnokság 2., Debrecenben zajló fordulója.
Jó ideje nem volt már debreceni bajnokság, mindig utazni kellett valahová ha meguntuk egymást, és ez, valljuk be, kicsit fájó pont volt. De végül is az a lényeg, hogy végre nem mi érkeztünk így. Kicsit gyötört is a hiányérzet. :D


14043976502_828e4efa02_b.jpg

Mivel utazni ez alkalommal nem kellett, korán kelni sem... vagyis de. Ugyanis az alkalomra végre elkészült a mobil palánkunk, amit első ízben a bajnokságon állítottunk össze, és annak ellenére, hogy igyekeztünk mindent előkészíteni, még akadt vele némi munka, melynek végeztével 40 centiméternyivel emelkedett a hangulat a deacon.

14067401523_0df8e31010_b.jpg

Az utolsó pár csavarnál már kaptunk némi fővárosi és szegedi munkaerőt is, így volt időm szerelgetni és pótolni az eközben lenullázott gyorszár tengelyemet (köszönet a szuper gyors reagálásért Gellértnek!!!) így szerencsére szerelőhöz nem kellett vinni semmit...

Az apró momentum arra bőven elegendőnek bizonyult, hogy az első kör első meccse helyett az utolsót kapjuk meg, így belefért némi kajálás, szocializálódás is a darálás előtt. Mert kérem, darálás következett nagy üzemben.:D
Kicsit feszesebb volt néha a hangulat mint szegeden, hiába a szlogen hogy "mosolyra játszunk nem gólra", azért bejátszik egy kis matek is a dologba, kinek jut az a szűken mért 3 csapathely az eb-n. Persze a "maradék" is ellesz pickupon, de akkor is. A bíráskodásban akadt néhány baki, elvesztek-előkerültek gólok, ez lesz az a része a dolognak, amit legközelebb tényleg komolyan kell venni. Ezen kívül minden gördülékenyen haladt, a pörgősebb lebonyolítás miatt a random meccseket egyszerűen kihagytuk a 3. körtől, hogy mindenki épeszű időben hazajuthasson.
Résztvevők (a velünk játszott meccsek sorrendjében): H.E.A.T. (Csipisz/ Kormi/Slepi) vs:

  Random Trip (Árpi, Sinred, Tamás)
  Chickentstop (Dodi/Kata/Évi)
  8AM (Dova, kRisz, Peti)
  Clique (SzandiG, SzandiV, Brúnó)
  the bisons (Zerge, Wackor, Jule)
  Rookie (Olivér/Marci/Márk/Norbi)

Pályaavatónak Sinredet, Csányi Tomit, és Árpit kaptuk. Kissé ideges volt a hangulatom, sikerült túlpörögnöm a dolgot, de a kapuban lenyugodtam, szerencsére az első gól mindig meghozza ezt a dolgot. Árpinak nagy piros pont, sokkal kevésbé mutatkozott destruktívnak mint otthon, talán az utazással együtt járó szedatív állapot hatott rá így.:D 3-2 re hoztuk a meccset. Talán kicsit szoros maradt, de kezdésnek jól esett.
A Bisonst erősítő Wackor az első meccsükön belerongyolt a kapuba és az ott levő kapusba, és az eset után erősen fájlalta a bal kezét. Azt a balt, amit az utóbbi fél év során átszoktatott az ütőre, így neki összejött egy hirtelen oldalcsere, amit mi mezei egykezesek nem nagyon tudnánk összehozni, de még így se cserélnék vele ebben a szituációban. Pontosan nem tudom mi lett a kéz sorsa, ficam vagy törés, de Wackor jelenleg gőzerővel gyógyul könyékig begipszelve. Ez úton is mielőbbi gyógyulást neki.

P1030788.JPG


Meccs után megetettem Dodit, cserébe csak annyit kértem, hogy kicsit maradjon már a kapuban is, mert bár közel lakok, nem hoztam túl nagy zsákot a góloknak, meg biciklivel kell hazacipelnem a többi szarral együtt. Megígérte, hogy mindent megtesz az ügy érdekében, de ugye nála ez olyan kényszeres dolog. Gyorsan rá is próbáltunk a következő körben.
Jött tehát a Chickenstop. A lányok eléggé jól tolták, kezdenek belemenősebben, pontosabban játszani, néha okoznak kellemetlen meglepetéseket. Dodi persze szórta a gólokat a maga takarékos módján, de végül tartotta a szavát, három süti, három gól. Ők eközben belőttek hatot. Hát, ilyen ez a papírforma.

14044097922_969e13e795_b.jpg


A 8AM- mel Szegeden meggyűlt a bajunk, mostanra azért mindenki igyekezett felkészülni rájuk, Dovát és Petit már az előző nap lesegettem az ifiházban felállított 7.5x12.5 méteres minipalánkon belül, mire allergiásak, hogyan lehet őket hatékonyan megkerülni stb, a lézermacska-irányzékkal felturbózott Kriszt pedig próbáltuk kizárni a játékból amikor csak tudtuk. A védelem is egész jól ment, Gabival cserélgetünk a kapuban újabban, Slepinek meg igyekszünk teret és labdát biztosítani ha sikerül. 4-2 re hoztuk az unalmasnak nem mondható meccset, így holtversenyben állunk a 4. helyen jelenleg velük. És akkor lássuk is, ki a 3. azon a tabellán.
Clique, Szeged. Rekkenő hőség, összeszokott passzban gazdag játék jött (részükről) szemben a legutóbbinál kicsivel jobb védelmünkkel, és pár emberfogós manőverrel. Ez utóbbira kell kicsit rámennünk, és legközelebb talán fordítva jön az eredmény, ami most 3-2 lett nekik. Megérdemlik, sportszerű, agressziómentes összecsapás eredménye volt.

P1030789.JPG

Bisons.
A magyar polos csemetéknél éjszaka, a félig nyitott gardróbban Dodival felváltva tartják a mumus frontot, veterán, sokat megélt játékosok. Wackor a sérült keze miatt kicsit többet volt kapuban a szokásosnál, de Jule a maga módján ugyanolyan hatékonyan bánik az ellenféllel, Zerge meg egyedül is tud olyanokat alakítani, hogy nem árt vigyázni vele. Jule az első pár másodpercben hatásosan zárt rám, át is estem rajta, szerencsére a kapu közel volt, egy gyors kongózás után vissza is találtam. Volt mire néznem, elég sokszor kellett felvennem a védekező állást, volt hogy egy percen belül 4 támadás is érkezett. Szerencsésen botlasztgattam a lövéseket, végül 1-1 es állással kijátszottuk a 10 percet, ami nekem ötnek sem tűnt. És az összegzés?
"Jo volt ez a hetvege, es a Bisons elleni 1-1 kb eletem legnagyobb polo eredmenye!!" (via facebook HEAT csoport, by Slepi)

rok.JPG


Nem feledkezhetünk meg az utolsó meccsünkről. A sebtében alakult Rookie 3 tagja, Olivér, Norbi és Márk életük első tornáján vehettek részt, és először találkoztak azokkal, akikről eddig csak hallottak. A 4. váltótagot, Marcit, aki az utóbbi időben inkább a trialnak hódol, már másfél éve ismerjük-neveljük, de a többiek még kb fél éve kerültek közénk. Rendszeresen és lelkesen kijárnak, igyekeznek felvenni a ritmust, kiváló tanulók.:D
Velük 6-1 lett a vége, nem hagytuk hogy különösebben a fejünkre nőjenek, de az utolsó meccsükön már elég szépeket zártak és kiviteleztek pár összetettebb manővert is. Meg a kongót se verték más sokszor. Érdeklődve néztem a meccseiket, az első és az utolsó között jelentős különbség akadt. Szóval így tovább kölykök, fog ez menni, csak meg kell maradni a bicajon, meg gólt lőni, nincs ebben semmi extra, bár néha nekünk se megy, tudjátok.:D

A meccsekre sokan kilátogattak az ismerősök közül, reméljük, akad közöttük olyan is, aki egyszer csak "baz'eg, kipróbálom ezt!" és ütőt ragad. Becsszó, mint mindig, mindent megteszünk azért, hogy ne legyen baja.

Legközelebb Budapesten, Május 24-én szállunk pályára az ob keretein belül, 25 én pedig Dodi főz!!!

10153296_749103501807867_1261537014809115969_n.jpg