Képek, amiket mi csináltunk, és amiket összeszedtem

Idén másodszor sikerült elindulnom a csillebérci 24-óráson, ami ezúttal kicsit kurtábbra sikeredett....

Tavaly kóstoltam bele ebbe a dologba, meg a pályán a helyenként 20 centis porba...az éjszakában a gyengébb lámpák fénye akkor nem érte el a talajt, a milliárdnyi apró porszem, ami a levegőben lebegett, felfogta a sugarakat. A Kosztin-féle fényágyúval persze nem volt gond, a légzésem pedig pár óra alatt hozzáállt a szokatlan kondícióhoz.

Idén kicsit másra sikeredett a pálya, a versenyt megelőző esőzések nemhogy elverték a port, hanem egy merő mocsárrá változtatták az erdőt. Sárgumit nem sikerült kerítenem, 2.3-as csilivili speedkingjeimmel vágtam neki a versenynek Levivel, Danival, Zip-pel, Gusztival, és Csabival, aki az utolsó napon kiesett Entét váltotta.

A nagy futam szombat délben indult. a várható eső és hideg ellen egy málhányi cuccal készültem, és miután Oszi reggel kalandos úton megszerezte a kerószállítót Zolika veszteglő autójáról, pakoltunk, és irány Csillebérc! A bulikocsiban velünk tartott a Merkapt Porcicák két idegenlégiósa, Kata és Ildi is.

Megérkezve ki-ki ment a saját csapatához. A pályát nagyban járták befelé a korábban érkezettek, és a gépeken, valamint csekély haladási sebességükön láttam, hogy lesz talajmozgás rendesen. Az első köröm 18 perc lett, ami messze alúlmúlta a tavalyi 14 körüli átlagot.... Volt (számomra) kitekerhetetlen, futós rész is, itt az emelkedőn a talaj agyagos és ennek okán meglehetősen ragaszkodó volt... szerencsére a nap sütött kicsit, és a pálya körről körre javult. Az erdős részeken nem ragadt annyira a sár, kivéve a rajtközpontba belépő, és az onnan kimenő kb 300 méteres szakaszokat. Az emelkedő és ezek kivételével a sár inkább csúszós volt, de a kanyarok idővel döntött íveket vettek fel, így lehetett ereszteni bennük bátran. A 14-ből 16 körüli idők lettek, ami nem tett ásszá, de aki ismer, az tudja, hogy igyekeztem faragni ahol csak tudtam. Kata 2 perccel ment többet átlagban, ami így egészen nagyszerű köridő volt szerintem. Telt múlt az idő, technikai problémánk nem volt, még a lánctépés is kimaradt Dani részéről, szépen tartottuk a kategóriánk első helyét a dobogón. Kezdtük azt hinni, hogy az éjszakai eső esetleg elmarad......

Sötétedés közeledett, felpakoltam a lámpákat, segítettem a lányoknak váltani, Kata volt épp a soros. Kicsivel később esegetni kezdett, amire egyre több aggódó tekintet volt a válasz. Bennem igazán akkor realizálódott a helyzet súlyossága, amikor Levi egy tőle szokatlanul hosszú körről beérve ennyit mondott: "bazmeg, őrültek vagyunk." Láttam rajta, hogy durván megszenvedett odakinn, és rajtam volt a sor.

Szeretem a sarat, ez a védjegyem. Nagyon optimistán indultam ki a pályára, az emelkedőig csodálkoztam is, mi érhette pórul járt csapattársamat, hisz nagyjából időben voltam. A dél óta simán tekerhetővé vált mászásnak ugyanúgy lódultam neki, mint korábban, és még a sokakat bosszantó gyökerekig fel is jutottam, de aztán éreztem, hogy valami nincs rendjén... A kerekekre pillantva rémülten vettem észre, hogy a földről felszedett agyag eltömött mindent a hajtómű környékén, és a kerekeken is rengeteg van belőle. A pálya szélére húzódtam, de a bicajt nem bírtam megemelni....Tolni kezdtem fölfelé, de a hátsó kerék nem forgott, az első is alig. Gyötrelmesen vánszorogtam fölfelé, és keresni kezdtem valamit, bármit, amivel levakarhatom a sarat a kerekekről. Leltem is egy karót, amivel hozzáláttam, de ideges voltam a hosszú idő miatt, amit a cipekedéssel elcsesztem, így elkövettem azt a nagy hibát, hogy abban reménykedtem, hogy a sík részen mejd ledobálja azt, amit nem vakartam le a kerékről.

Persze hogy nem így történt. Az erdőben 5-7 km/h val haladtam, a kerékre felragadó gallyak folyamatosan surrogtak, és aki látott már sárfalat vagy vályogtéglát, az sejtheti, az apró fűszálak és gallyak a sárral megkötve milyen masszív szerkezetet is adnak együtt.... egy aszfaltos rész jött, ahol már tolni sem volt energiám, csak vonszoltam az ekkorra túlzás nélkül 40 kilós bicajt. Az aszfalt végén fényszórót láttam, aminek megörültem, és a kesztyűt zsebre vágva elkezdtem keramikus pályafutásomat. Egy ötkilós masszával a tenyeremben kipróbáltam, mi történik, ha a föld felé fordítom a kezemet. Hát semmi sem történt, csak annyi, hogy ottmaradt a kezemben.... a reflektor persze egy autóé volt, aminek tulaja látva a kínlódásomat, hozott egy tekercs papírtörlőt, amit ezúton is köszönök. kiszabadítottam a kerekeket, és visszatértem az erdőbe. Az itteni folyós sár már nem akadályozott annyira, talán kis mértékben csökkent is az agyag a bicajon. Még megküzdöttem a váltózóna előtti tapadós, gyurmaszerű résszel, és beértem egy 38 perces körről.... a társaim váltottak, megtettem a javaslatot Zipnek arra, hogy ne tekerjen fel a mászókán, inkább cipelje fel a bringát. Ez be is jött, és az alvásrend miatt 3-an maradtunk vele és Levivel. Amikor megint én következtem, azzal a tudattal mentem ki, hogy sokkal rosszabbat nem kapok az előző körömnél. A sűrű esőt még élveztem is, és jött az ördögi mászóka. Megkockáztattam egy tolást az út széli bokrokba nyomva a bringát, elvégre ez csak kevesebb erőt igényelt, mint a hátamra venni a vasat, ami azért még hordozott több kilót az előző adagból a hajtás környékén, minden takarító szándékom ellenére, mivel a mosó előtt 20 emberes sorok álltak. Fent a karóval megint tisztogattam egy kicsit, és jöhetett az erdő. remekül bevált a terv a sár ellen, amikor beértem, hihetetlenül megörültem ennek a 23 perces körnek. Kimentem mégegyre, ami szintén hasonló lett, ezalatt elmúlt éjfél, és durrogott az ilyenkor megszokott tüzijáték. Beérve megkaparintottam némi szőlőcukrot, és nekivágtam a harmadiknak. Az erdőben kacarásztam kicsit örömömben (tényleg így volt, bár ha megkérdeznék, meg nem tudnám mondani minek örültem annyira) ez az utolsó kör lett a legrövidebb esti köröm. Valami csoda folytán az addig 2. helyezett hobbicsapat az élre tört, hihetetlen 18 perces köröket mentek, hogy hogyan, az számomra talány, de azt hiszem, ez az ő titkuk marad....

Kevés emberrel futottam kint össze, a hobbi kategória több csapata visszavonult, nálunk elérkezett a másik csapat ideje, így aludni tértünk. Nem tudom részletesen, mi zajlott a pályán, Dani 3/4 ötkor hívott, hogy semmi értelmét nem látja a versenynek a továbbiakban. Nagyon durva lehetett a helyzet, ez a gyerek őrült, ha már ő ezt mondja, akkor tényleg nem volt értelme. Ötkor a szervezők felfüggesztették a versenyt 8-ig.

A lánycsapatok hallgatólagosan maguk is jegelték a köreiket még az este folyamán, és 8 kor ki lett hirdetve a szavazás végeredménye, a szervezők az 5 órás állásokkal lezárták a versenyt, és az eredményhirdetést előre hozták tízre. A két óra alatt összepakoltuk a temérdek lomot, amit magunkkal vittünk, lebontottuk a sátrat, a csapat nagy része hazaindult. Zippel ketten vettük át a 2. helyért járó jelképes díjakat, a lányok úgyszintén 2. helyen végeztek a maguk kategóriájában.

Mindent összevetve egyáltalán nem bántam meg hogy elmentem, még akkor sem, amikor a nagy tolást káromkodtam végig. Amikor a borzalmas zenei repertoárt szenvedtem végig 8 és 10 között, akkor kicsit, de hát ez van....

A hazafelé vezető út nagy hallgatásokkal telt, erős hiányérzet gyötört emiatt a 3/4 verseny miatt. Láttunk pár érdekes dolgot az autópályán, pl magyarország valószínűleg egyetlen lada limóját, és egy 16 járműből álló rendőrkonvolyt....

Jövőre, ha sikerül, azért újra nekimegyek, ha por, ha sár lesz, legfeljebb az idei és a tavalyi tapasztalatokkal gazdagodva megépítem az általam a terepre leginkább alkalmasnak vélt bicajt.....