8 nap, 820 km, 17 724 Méter szint, azaz a Tátrai rotyogás

Valahol ott kezdődik a történet, hogy 2011-ben beleestünk egy olyan medencébe melyet kerékpározásnak hívnak és ezt a fertőző kórt nem tudtuk lemosni magunkról.

Első túránk 2011ben néhány sör mellett egy hirtelen ötletből született, mely úgy szólt, hogy menjünk le a Balatonra, kerüljük meg és majd hazajövünk. Épphogy beszerzésre kerültek az első országúti kerékpárjaink már várt is a túra. Kezdő kerékpárosokként nem igazán voltunk felkészülve hosszabb túrákra (talán még rövidekre sem). Elindultunk tehát hátizsákkal meg romos országútikkal, letekertünk Balatonra, majd haza vonatoztunk. Megtetszett a dolog mind kettőnknek így tervezni akartunk valami komolyabb túrát.

Így tehát megterveztük az idei útvonalat, melyet véglegesítettünk is. (http://www.gpsies.com/map.do?fileId=ltvxojiupyrenbqy) Némi félelem volt bennünk a hegyek miatt, mivel alföldi gyerekekként nem igazán mentünk hegyre. Próbáltunk toborozni embereket, de nem igazán találtunk vállalkozó kedvű emberkéket, így a tavalyi 2 fős csapat csak egy személlyel bővült ki. Elteltek a napok munkával illetve vizsgákkal mindannyiunk számára, így hamar eljött az idő az indulásra. Csomagjaink rögzítésére is találtunk megfelelő megoldást, a tavalyi hátizsákos témát örök életre elfelejtettük. Nem mertünk sokat fűzni a csomagrögzítésre, de semmi probléma nem volt vele egész úton.

Keményre ígérkezett szinte az összes nap, de vártuk az indulást, mely hamar be is következett.

 1. nap: Debrecen – Tornaalja ~150 km.

Hatalmas létszámú induló 6:30kor összegyűlt a megbeszélt helyen, némi reggeli poénbomba után elindultunk életünk legtöbb szóviccével teli hetére. Nem történt különösebb dolog az első napon, elég jó átlagot mentünk Miskolcig, ahol egy nagyobb gyros tálas pihenőt tartottunk meg némi balzsamozási időt. Ezek után nekivágtunk az ismeretlennek, Miskolc után a határig némi fáradtság kezdett előtörni, de ezeket a kezdeti nehézségeket mindig el tudta felejtetni Márk szóvicce. A határt elérve (túl kb. 130 km-en) ismét tartottunk némi pihenőt, ekkor már vártuk a nap végét, hisz már nem volt sok hátra a tervezett szakaszból viszont éhségünk ezzel lineáris összhangban növekedésnek indult és közelíteni kezdett végtelenhez. Határátkelés után kaptunk egy kis dombocskát a lábunkba, de leküzdöttük, hiszen még erőnkben voltunk. Megérkezésünket egy szoc. diákkempingben ünnepeltük, némi energia bevitellel.

2. nap: Tornaalja – Telgárt betervezett 72 helyett kb. 100 km (I have a small place.)

Második napunk inkább meleg volt, mint kipihent. Nagyon jó időre ébredtünk és készültünk nekivágni az aznapi etapnak. Reggeli szedelőzködés/fürdés stb. után készen álltunk az indulásra, melyhez az energiát kb. fél kiló joghurt/müzli szolgáltatta. Jó időben, élmény volt nekivágni a napnak. Kezdtük érezni, hogy ez a nap nem olyan lesz, mint a többi, kezdődtek a hegyek. Nagy melegben nem volt sok szelünk, így izzasztó és fárasztó menet várt ránk. Volt némi nehézség a csomagunk beleért néha a küllőkbe, de ez volt a legkevesebb probléma. Ez a nap volt amelyen Márk bebizonyította, hogy 42-18al is lehet hegyet mászni. Kb. 40 km megtétele után tartottunk egy kis kávézással egybekötött pihenőt Revúcán. Mint később kiderült, jól tettük, hiszen következett a hegyi rotyogás. Teltek a kilométerek és esőre állt az idő, megérkezésünkkor még nem esett, de később volt problémánk bőven. Telgárton egy darab panzió üzemelt, amelynek az árát meg se mertük kérdezni, viszont a tulajdonosának volt egy kisebb földterülete (nem is egy) az erdő szélén, egy kis patakkal. Felajánlotta, hogy leverhetjük sátrainkat a területén, kerékpárjainkat pedig garázsba tárolhatjuk. Sátrainkat felvervén, elkezdtük tisztálkodásunkat a kellemesnek nem éppen mondható 7-10°C-os patakban (Ja, mert a „Hol fürödhetnénk le?” kérdésre azt a választ kaptuk, hogy „A patakban”).

A természet közelsége után kiengesztelésre leltünk egy pizzériában, ami nagy számnak tűnt eme kis faluban. Bekajálás és a napi piwo mennyiség bevitele után a falu egyetlen boltjában bevásároltuk a reggeli 1 kilós francia saláta adagunkat illetve némi más energiaformát, majd elindultunk felfedezni a környéket (Igen, még volt erre is erőnk). Sétánkat megtéve nyugovóra tértünk, volna, ha tudtunk volna. Az éjszaka nem volt éppen a legjobb, illetve legnyugodtabb. Elalvásunk nem sikerült semmilyen formában sem, amit tetőzött egy jó nagy eső is. Máté teszkó sátra nem bírta a kiképzést, így hárman párban próbáltuk meg átvészelni az estét, mindenki magára kapta az összes ruháját, amire szükség volt a közel 10°C-os éjszakai időjárásban. Az éjszakát túléltük, kb. 2-3 óra alvással, reggel sátorbontás és száraz ruha felvétele után nekivágtunk reggelizni és egy nagyon hosszú napnak. (Kár volt felvenni száraz ruhát.)

3. nap: Telgárt – Zakopane (Szembeszél, 130 km hegyi menet, szakadó eső megállás nélkül egész nap, kiéhezés, szomjazás, harc az idegekkel és a szóviccekkel.)

Harmadik napunk talán a legrosszabb, legnagyobb kitartást igénylő nap volt. Reggeli teendők után, gyorsan belecsaptunk az egyik legnagyobb hegyi szakaszba, mindezt koronázta, hogy esett az eső megállás nélkül. Némi ereszkedés után a síkos kanyarokban, nekivágtunk Lengyelországnak, hogy elérkezzünk a túránk célállomásának tekintett Zakopanéba. Teltek az órák, melyekkel szemben a kilométerek aligha. Kezdetleges nyomtatott térkép részleteink szépen lassan feledésbe merültek az eső által. Csodálkozva és mérgelődve kellett tudomásul vennünk azt a tényt, hogy a 2. napra betervezett teljes hegyi menet után a 3. napi ereszkedés nem igazán stimmelt a valósággal. Ereszkedés helyett soha véget nem érő emelkedő vette kezdetét, lankákon, sí paradicsomokon, kietlen határ menti vidékeken. Elérve a határt, kaptunk egy kis égi ajándékot, még több esőt.

Táskánk beázott, ruhánk elázott, viszont közelegtünk a célállomásba. Idegeink pusztulásnak indultak, felváltva kezdett el mindenki kikészülni, melyet megkoronázott Lengyelországba érve egy kb. 15%-os emelkedő az első városig. Ekkora már szétestünk és mindenki saját zsírján próbálta meg túlélni az utolsó pár km-t. Úton voltunk Zakopanéba, elhagytuk a kisvárost és egyre közeledtünk, kb. 15 km-re lehettünk, amikor égi áldást kaptunk és kisütött a nap. Zakopanéba érve volt némi nehézségünk a kifáradástól, stopli törés, esés, stb. Szállásunk megkeresése után embertelen zabálásra és pihenésre vetemedtünk a napi piwo mennyiség mellett.

4. nap: Zakopane pihenőnap: Beszéljenek inkább a képek.

5. nap Zakopane – Liptowski Mikulás 72 km helyett kb. 120 km (Giccses lakásmustra a nagymaminál.)

Kipihenten nekivágtunk egy nagyon szerencsétlen napnak. Indulásunk némi eltévedéssel kezdődött, de ez még nem volt nagy szám, elhagyva Zakopanét az indulástól kezdve folyamatos nehézséget okozó stopli kilazulás illetve csavar elhagyás ekkorra kinőtte magát. Sikerült ismét egy csavart elhagynom a stopliból és a környéken semmi bolt nem kínálkozott csavarvétel lehetőségére. 

Megtámadtuk tehát Szlovákiát, reménykedve egy kerékpárboltban. Eleinte nem sok emelkedővel kellett megküzdenünk viszont ismét a végére maradt a legtöbb. Szlovák határhoz közeledve, elázott térkép készletünk nem szolgáltatta rendeltetését és sikeresen eltévedtünk ezzel egy kb. 40 km-es pluszt téve. Autókat megállítva bizonyosodást nyertünk arról, hogy tényleg eltévedtünk, viszont volt két kedves maffiózó, akik megdobtak egy térképpel minket, amely hatalmas segítség volt az elkövetkező utunkon.  A határt elérve és azon átkelvén az első faluban tartottunk egy kisebb pihenőt, melyet megkoronázta egy bénázó helyi, aki be szerette volna indítani motoros rollerét, de negyed órányi próbálkozás után sem sikerült, mi meg fetrengtünk a kacagástól. Közeledtünk a célállomásunkra melyet örömmel koronázott meg egy kerékpárbolt, ahol volt lehetőség normális nyomású légmennyiség bejuttatására a kerékpár gumiaiba illetve új stoplik beszerzésére.

 Indulásunk után bekövetkezett a már várva várt defekt, ráadásul dupla defekt. (Continental ultra sport). A napi kávé-süti kombinációs adagunkat elfogyasztva indultunk utunk hátralévő részére. Közeledvén a nap végéhez, meglepetésül kaptam Én is egy defektet, pont, amikor elkapott minket egy kisebb eső.  Várt ránk egy szép nagy hegyi emelkedő 12%-os szakaszokkal, ahol befigyelt egy láncszakadás Mr. Nagyáttét buzisnak nem igazán mondható 42-18as áttételével. Hegycsúcsot elérve gyönyörű kilátás várt ránk egy nagyon szép étteremmel együtt.

Megkezdve ereszkedésünket, boldogsággal töltött el minket a látvány illetve a lazsálás lehetősége miközben 60-al robogtunk lefelé. Elérve Liptowski Mikulást igen hamar szállásra találtunk a város szélén, jutányos áron, led tv-vel és annyi giccsel amiről álmodni se mertünk volna.

6. nap: Liptowski Mikulás – Spisska nova vess (helyett Hnilec) 78 helyett kb. 110 km.

Reggeli keltésnek tökéletes volt egy kis kutyakaka a szobánk ajtaja előtt. Ezt tetézte a csepergő eső, illetve esti égszakadás. Kávé-süti kombinációs életbe visszarántó adagunkkal feltankolva elindultunk a szakadó esőbe.

Máté ekkor már nagyon küzdött az egyre jobban fokozódó térdfájással, mely miatt gondolkoztunk rajta, hogy még egy pihenőnapot beiktatunk, de úgy döntött, hogy menjünk tovább, így gyakori pihenőkkel megtűzdelve teljesítettük a napi kilométereket.  Ismét elértünk az utolsó hegyi szakaszunkhoz, mely átnyúlt egy kicsit a következő napba is. Spisska nova vess-ig nem volt különösebb nehézségünk a kevéske esőt leszámítva. Fáradtság jelei ismét kezdett mindenkiben kitűnni, Márk fokozódó lineárisan növekvő szóvicceinek hallatán főleg. Szép átlagot sikerült mennünk, szinte végig lejtőn apríthattuk a kilométereket, átlagunk talán ezen a napon volt a legjobb. Hamar elértünk célállomásunkhoz, így egy kis feltöltődő pihenés után elhatároztuk, hogy továbbmegyünk és teljesítünk valamennyit a következő napi etapból. Rossz ötlet volt. Hegyi szakasz következett, hatalmas térdfájással és fáradtsággal. 25 km-t kellett megtennünk felfelé. Elértünk egy pár házból álló faluhoz, ahol közölték velünk, hogy ott nincs semmi szálláslehetőség. Helyi vagány kölykökkel lőttünk is egy képet, hogy emlékezzünk ki az úr a területen.

Nekivágtunk a maradék 15 km hegyi szakasznak, szenvedések közepette, de elérkeztünk a faluba, ahol egy végtelennek látszódó szállás keresés vette kezdetét, minden házba becsengetéssel, sikertelenül. Végül kiderült, hogy Antony a helyi szállásadó épp a kocsma mellett lakik és szokott befogadni embereket. Meglepetésünkre tiszta és igényes hely volt ahhoz képest, hogy egy kutyaólra számítottunk. (Bár a napi 4 doboz bagó szaga érződött erősen minden egyes részében a háznak.) Hatalmas szerencsénk volt, hogy éppen volt egy Kassáról aznap érkező (nagyon ismerős férfi) aki magyarul beszélt. Elintézte, hogy kinyissák a helyi kisboltot és feltankoljunk némi vacsorával, illetve reggelivel. Későre járt már, étel készletünk régen kifogyott, így mindenki egy ölnyi kajával távozott a boltból.

Napi éltető pivo adagunkat elfogyasztottuk a falu egyetlen kocsmájában néhány érdeklődő kérdéssel az egyetlen magyarul beszélő ember felé.

7. nap: Hnilec – Miskolc 125 km (Szar utak, dudálás, hőguta, sivatag… ismét Magyarországon)

Egyre nagyobb kedvvel vágtunk neki a napnak, hiszen tudtuk, hogy hamarosan visszatérünk szülőföldünkre, amely már erősen a táv teljesítését jelentette. Elbúcsúztunk Antony-tól (Ő is tőlünk egy pár elrágott bagóval és reggeli gyomlálással.) Folytattuk az előző napi hegyi szakasz befejező részét, ami már nem volt sok, kb. 10-15 km. Saját zsírján mindenki megpirította a hegyet majd a csúcson egymást bevárva elindultunk lefelé, talán a legrosszabb úton amit a héten kaptunk. Örömteli ereszkedés volt, miközben közeledtünk a Magyar határ felé. Kietlen tájak következtek melyek lehangolóan hatottak, így Rozsnyón tartottunk egy kávészünetet. Innen már nem voltunk messze, váltott vezetéssel hamar elértünk egy határ menti falut, ahol ismét pihentünk, ekkor kezdett elviselhetetlen meleg lenni.

Elértük a határt és valami eszméletlen belső öröm kezdett elterjedni. (Bennem biztosan, de a többiekben is (vagy nem).) A határt elérve a kilométeróra pont 666.66 km-t mutatott, ami sejtelmes iróniát indított el mindannyiunkban. 

 Miskolcra megérkezve, kifáradva elfoglaltuk az albérletet, ahol az este fényét egy kevés csótánykergetés töltötte ki, hatalmas kajálással.

8. nap: Miskolc – Debrecen 100 km (40°C, sivatag, kiégés, utolsó idegsejtek felélése… MEGÉRKEZTÜNK)

Sokáig gondolkoztunk rajta, hogy Miskolcon tartunk pihenőnapot, feltöltődés végett, de elvetettük az ötletet. Szerettünk volna hamar hazaérni, amiről egy pár határozott ordítás gondoskodott is, hogy hamar felkeljünk. Kissebségi szomszédok a gettóban nem törődnek, hogy mikor és hogyan keltsék fel egymást, így 5-6 óra felé sikerült az egész lakótelepet felkeltenie. Egész hetes hegymászás után síkságon jöttünk, ekkor egy egyáltalán nem várt 28-as átlagot sikerült hazáig robognunk. Hajdúböszörményt elérve már nagyon sok bajunk volt, látszódott is ez mindenkin, csendesek voltunk, de valahol izgatottak. Utolsó erőinket folyósítva elértünk Józsára. Máté térdfájása ekkor olyan magasságokba tört melyre még Ő sem számított valószínűleg, Márk megunhatatlan szóviccei folyamatosan töltötték ki minden egyes beszélgetést. Debrecenhez közeledve kaptunk némi tapsot meg hajrát egy biciklis csoporttól. Ekkorra már kezdett mosolyra állni a szánk és tudatosult, hogy teljesítettük, megcsináltuk. Csináltunk is egy utolsó képet, mert persze kell az utókornak.

Hosszú lett a beszámoló, de úgy érzem nem lehetett rövidebbre fogni, ha azt akarjuk, hogy átérezzék valamennyire az élményeinket és/vagy szenvedéseinket. Nagyon jó és élményekkel teli túrán vagyunk túl, megérte azt a kevés szenvedést amelyet néha érezhettünk. Nehezebbnek ígérkezett az egész túra, de meglepő módon nem voltak nagy nehézségek. Reméljük, hogy voltak akiknek tetszett a beszámoló és kedvet kaptak egy esetleges kis túrázáshoz.

Nyáron további túrákat szervezünk, melyekbe szeretnénk belevonni több külsős embert is és népszerűsíteni a kerékpározást, mint közlekedési eszközt. Jövőre tengerparti túrára készülünk, amihez ismételten keresni fogunk vállalkozó kedvű embereket, persze lehetőség szerint olyat, aki már tekert nagyobb távolságokat. Erről majd folyamatosan fogunk hírt adni, illetve tudósítani.  

Köszönjük, hogy elolvastad!