2. 84 kilométer. 138 nevezés, melyek javarészt hatfős csapatok. Nem kevés ezekből 140 feletti kört ment. Az esti próbakörön még borzalmasan rázott a pálya, de ahogy közeledtünk a 14890 megtett és regisztrált összkörszámhoz, a talaj egyre inkább simult a kerekek alatt....A véghajrában a máskülönben már régen elfogyott emberek egyszerre élénkültek fel a csajok titánokhoz illő küzdelmére.

Eddig 2 huszonnégy óráson vagyok túl. Na jó, ez nem igaz, az utóbbi 17 órás lett, de megtettük amit lehetett. Tavaly óta megint Zánka ad otthont a versenynek, de az idei pálya teljesen új volt. Hogy jobb-e vagy rosszabb a tavalyinál, azt nem tudom, először jártam Zánkán.
A csapat kicsit furán sikerült. Guszti megemlítette május körül, hogy szeretné ha jönnék, akkor egyértelműen nemet mondtam. Edzetlen, elpuhult tagként nem akartam fékernyőként lobogni egy többlépcsős rakétán, így ki is írtam magam gyorsan a képből. Aztán jött a hónap eleje, megint felmerült a tagságom, és kiderült, hogy én lennék a harmadik. Gellérttel már beszéltük, hogy az ő mávos kedvezményével kísérőként utazhatok kvázi ingyen, szóval tőle tettem függővé a döntésemet ezután. Miután ő rábólintott, és a bátyja is így tett, utolsó tagnak már csak egy tavalyi ember, Tomi kellett. Össze is állt a hatosfogat. Három gyors, és három úgymond átlagoshoz közelebbi tempójú ember, egy jó kis bulifutamnak néztünk elébe. Aztán persze mindenkit elkapott a gépszíj, és elkezdtük önnön testünk amortizációját.

A 24h koncepció a Balaton sekély partján.

Tudván, hogy kicsit zsúfoltan leszünk a tárolón, szétszedtem Bélát, és a polobicajra építettem egy minimál költségvetésű merev bicajt. 2x8 fokozat, pontos és igénytelen. Az utolsó napokban még elkértem Jánostól a villáját, mert ugye egy 125 öt mozgó 2kilónál is nehezebb darab kicsit sok lenne egy xc jellegű pályára, a merev echo trial villa meg kevés. Összeállt a gép, megállt 10 kilóban, nagyon vigyázni se kellett rá, ideális felállás 24 órásra.

Pénteken meló után Gellérttel felvonatoztunk a fővárosba, miután egy gyors sprinttel a kisember 4 perccel a vonat előtt még beért az állomásra a korábban megvásárolt jegyekkel egyetemben. Ezzel meg tudta akadályozni, hogy önnön testi épségem árán bírjam a vonatot maradásra. Kispesten kisebb tévelygés után döbbenten konstatáltam, hogy nagyon nem fogunk beférni az autóba. Persze mindenki igyekezett minimális szettel jönni, én belefértem kajával, bukóval 30 literbe, de egy bicaj a csomagtartóba, minden rés kitömve ásványvízzel, bukóval, apróságokkal, és lezárult a csomagtérajtó. A tartó nem kis feladat elé állított minket, az első kilométeren kétszer álltunk meg újrakalibrálni, és folyamatosan nézegettük, egy fékezésnél mikor előz minket felülről harmincnégy kiló könnyűfém.
minden baj nélkül eljutottunk Zánkáig, ott azonban semmiféle jelét nem láttuk annak, hogy várnának minket. Nem voltak táblák, vagy ha voltak, nem láttuk őket sehol. Aki előre belőtte gps en, vagy tudta hol van, az meglelte a tábort, de mi bepróbáltunk pár alternatív utat (a kerékpárútra is majdnem felmentünk) ami keményen kikezdte az addig békés szervezetemet, így csak sikerült leoffolni a "róka mentes a móka kassa maraton óta" mondókát. Meg persze telibesavazni a kocsi ajtaját.
A táborban sem volt egyszerű a dolgunk, a kapunál jó lett volna, ha mondjuk annyit mond az őr hogy 2x balra, de mivel ez elmaradt, el is indultunk jobbra. Amikor már a hegyimentők számát kezdtem keresni, végre megláttunk egy bicajokkal felpakolt autót, és üldözni kezdtük.
A rajtközpontban egy darabig ment az ismerőskeresés, aztán random tábort vertünk egy reflektor fénykörében, majd kis nightride következett a lampionok kalibrálása végett.
A pálya nem tartalmazott különösebb kihívásokat, volt benne ugyan két letörésnek elkeresztelt gyorsabb ereszkedős rész, ami még némi járatást igényelt, de összességében tempósan tekerhetőre lett kitalálva. A sok, és szűk kanyar miatt a pontos és gyakori váltás elengedhetetlen kellék volt.   A lekaszált fűből visszamaradt csomók ütötték a bicajt állat módon, egy 29-essel gondolom ideálishoz közelibb élmény lett volna menni a pályán, mivel az emelkedők sem voltak különösebben vészesek. A korábban 4 kilométeresre ígért pálya valami miatt rövidebb lett, így a talaj is többet kapott, egyre tekerhetőbb lett a pálya már a délelőtti próbakörök hatására is.

Roll out! Irány az első kör.

A rajtolást bevállaltam, ugyanis a tülekedésben nem árt, ha az ember nem fél a like to like (lásd: bikepolo.:D) kontaktoktól, mert akadt idén is pár esés a bolyozás közben hirtelenkedők miatt. És ilyenkor persze az baszik rá, akit "rutinosan" beledózerolnak a bokorba.:D 
Rajtkörként eléggé vonatosan haladtunk, necces volt előzni egyszerre 10-20 embert, volt hogy a 2+méter széles szakaszokon egymás mellett 5-en tekertünk, hátulról meg jött a kiabálás, hogy pályaaaa
Az első két köröm hozta a 8.35 ös átlagot, majd átadtam a chipet Gellértnek.
Minden pályaelhagyást meg kellett fejelni egy mosdással, a felvert por tetőtől talpig sminkelt. Persze nem volt elhanyagolható a 34 fokos nyári nap elleni hűtő hatás sem. A strandot rendszeresen járták a soproni zero promós csajok, így a belső hűtésű rendszerek ellátása is folyamatos volt, ami nem is ártott ellenpontozva a grillezés káros hatásait.

A háttérben Tamás, és a nagyon nehéz bicaja.:D

Beálltunk 2 körös váltásokra, ami elég feszes volt, de abban reménykedtünk, hogy így a nap és a por kevésbé üti le a tagokat, és éjszaka majd nagyobbat tudunk villantani. Szépen javultak is a köridők, a pályarutin hozta a perfekt kanyarodást, a fék nélküli lejutást a letöréseken, az ideális ívek megtalálását mindenkinek szem, száj ingere szerint. Láttam pár ronda esést, repülést a kordonnak, bukdácsolást a kövek között, de szerencsére minket az ilyesmi gondosan és nagy ívben elkerült. Sajnos nem volt igazi csapatmunka, megvolt bár az órarend, ki mikor megy ki, de sokszor előfordult, hogy a váltózónába csak váltás előtt egy két perccel ment ki a stáb. Szerencsére a defektben bővelkedő mezőnnyel szemben mi technikai baki nélkül úsztuk meg, de egy ilyen esetben rondán felkészületlenül kaptuk volna a kényszer szülte váltást. Ha a későbbiekben még megyek 24 órásra, mindenképpen hajcsárként fogom kezelni a csapatomat, hogy legyen support mindig, ha nem külsős, akkor csapattag, de legyen. Gusztival a végére olyan gördülékenyen pakoltuk át rám a chipet, hogy szerelmet is vallottunk.:D

Guszti használja a fogkefét.

Este felé elkezdtük nyújtani a szetteket, három, négy köröket mentünk. Néhány kezdő nem volt felkészülve, gyenge lámpával, idegesen húzódoztak, néha nem is jó felé, hanem mint a lepkék, a mellettük balról előző fénykörébe startoltak bele. Volt egy srác akit a bokorból szedtem ki egy rutinosabb versenyző után, ugyanis annyira dezorientált lett, hogy maga alá tekerte a bicajt. Az utolsó esti köröm eléggé gyászosan sült el, az egyik lejtőn átmentem egy keresztben fekvő bicajon, melynek a gazdája ezalatt a pálya mellől telefonált a csapatának, hogy jöjjenek elé mert elesett. Bajtársiasság ide vagy oda, szerintem jogosan küldtem el melegebb irányba, amiért a telefon előtt nem volt képes leszedni a bicaját, és így másokat is veszélyeztetett. Végül is, főleg engem... Miután összeszedtem a fejemről lerepült szemüveget, bukót, a cipőmet meg persze a két bicajt az útról, sebbel lobbal még besiettem váltani, aztán mondtam hogy roló le, igyekszek visszajönni, de ne keltsenek fel.
Az alvás persze a női zuhanyző igénybevétele után sem ment egykönnyen, ugyanis visszafelé ballagva figyelmes lettem az északon zajló komoly fényvillanásokra. A masszív porfelhőben ezt akár vaku is okozhatta volna, de ezek most igazi villámok voltak. Eszembe ötlött, hogy kimegyek, mert imádok az ég haragja alatt tekerni, de inkább összébbcsuktam a csapatsátrat, és lecsekkoltam hogy ne legyen ázásra kényes cucc a szabadban. Tekintve hogy nem kevés ruházat és elekrtomos kütyü került elő, ez nem volt egyszerű feladat.:D
A versenyt a vihar idejére felfüggesztették.
A kitartó széllökések a pályán a homokvihart idézték egyesek szemei elé, mi Gellérttel a sátrat igyekeztünk bentről annyira tartani, hogy ne kerüljünk fel a balatoni hajózási térképre. Sajnos jelentéktelen mennyiségű esőt hozott a szél, így mire a vihar elült, azzal a tudattal vágtam neki a betervezett, legalább egy REM fázisomnak, hogy a por marad. 
Az ébresztőt azonnal lereagáltam, sikerült csipásan, de viszonylag bevethetően kelnem. Ez nem ment mindenkinek, szóval be is vállaltam gyorsan go fast rágó ízével a számban egy gyors váltást Csabinak vagy Gusztinak, akik a hátukon húzták a csapatot éjszaka, a 4 órai rajt óta.  Mentem két gyors kört, igyekezve előzékenyen elengedni azokat, akiket megálttam amikor ráértem hátranézegetni, és türelmesen kivárni a nálam is lassabbakat. Még így is 9 percen belül mentem mindkét körben, beértem, és leadtam a stafétát Gellértnek. Ő is nyomott bele kettőt, azután kulacs és ivás nélkül bementem még kettőre, aminek a vége az engem váltó Tomi érkezésének késlekedése miatt három, majd négy kör lett. Sikerült kijutnom a pályáról, de eléggé elcsigázott az éhséggel küszködés a 2 plusz betervezetlen körben, szóval igyekeztem annyit enni és inni, amennyit csak magamban bírtam tartani. Guszti és Csabi is visszatértek az álomból, így a gyorsabb részleg velük és Gellérttel újra felállt.

Csabit sikerült meglepni egy ajándék körrel, ugyanis épp váltottuk volna, amikor Gellért kiszúrta Guszti hátsóváltó bowdenjének haldoklását-3 szál tartotta az egészet. szerszám senkinél, elszaladtam az egyik közeli csapatsátorhoz, Gellért ment a bowdenért, francba Csabi, menj még egyet, de előbb igyál. Bowdennek mindkét vége leforrasztva, vágó sehol, na, leszaladok a Setiék sátrához, ott biztosan van. Vágok, szaladok vissza, Kihúzom, bekötöm, beállítom, jön Csabi bakker...Teker, vált, jó, vált, még mindig jó!

Chip átrakva, Gusztáv, mehetsz!

Óriási köröket kezdtek el menni. 7:50, 7:44 is játszott. ami kerek egy perc az átlagomhoz mérve, de jó félperc a leggyorsabb körömhöz képest is. Így zajlottak az utolsó óráink, és közben egy másik szálon olyan dologra is jó volt figyelni, ami egy egészen másfajta küzdelemről szólt.
A nap első sugarai már igazi csatatérről verődtek vissza, bennem nyolc körül tudatosult a nagy nyüzsgés eredményeként, hogy a 3 női csapat egyetlen körön belül van, és heves csaták dúlnak a fűcsomóktól megtisztult, és már kevésbé porzó, kevésbé meredeken letörésező pályán. A merkapt csajai közül Bartos Judittal sikerült kicsit együtt mennem, említettem is neki, hogy kapcsolja be a propedalt ha van a bicaján, mert túl sokat mozog. Hogy emiatt, vagy sem, de egy kattintás után még jobban elkezdett otthagyni a búsba az emelkedőn fölfelé.:D

De ennek ellenére nem láttam lepapírozottnak a meccset, hiszen még az előző napon futottam bele egy ordítóan lelkesen küzdő lányba, akinek a neve Kovács.(mint azóta kiderült) Piroska volt. Mindegy, lila csík volt a bicajos gatyáján, ez tuti. Meg két számmal nagyobb volt a bicaja a kelleténél. Egy darabig mentünk együtt, biztattam, ahogy illik, lefelé is eresztette, felfelé is cibálta, mintha az élete múlna rajta. Ritkán látom a lelkesedésnek ilyen fokát, ez az, ami ennek a sportnak kell, az akarás és az az áldozat, ami miatt fáj a másnap, meg akár a következő hét minden mozdulata, de a sajgó izmok és izületek mind azt az adrenalinlöketet juttatják eszedbe, aminek a létüket köszönhetik.
Sajnos az utóbbi időben én sem érzek magamban motivációt, és ennek az okait is tudom, és sajnálom is hogy ez a sport ennyire értéktelenként van kezelve. Tőlünk nyugatabbra vagy délebbre azok a fiatalok, akik az első néhány versenyévüket így küzdik végig, talán megkapnák azt a pluszt, amit itthon nem ahhoz, hogy ez a lángolás fennmaradjon jó sokáig. Nem tudom. De remélem egyszer jobb lesz.

Virágok, és darazsak. Persze hogy nem méhek, de na.

Amúgy a csajoknál a váltás is flottul működött. Legközelebb mi is beveszünk egyet?!

Naszóval, a csajok elkezdtek bevadulni. Ezt nagyon szépen megfogalmazták már előttem, így nem ismétlem az előttem szólót. Mi is minden erőnkkel támogattuk őket, különösképpen figyelve arra, hogy bókáradatunkból a solo nők is megkapják a részüket. Volt aki elcsigázva érkezett, de amikor kivillantottam a mellemet, azonnal kettőt visszaváltott, és az addigi sebességének a négyszeresével menekült tovább. Mi ez, ha nem motiváció?:D Sajnos az utolsó órában rengeteg esést láttunk a fordulóban a feláztatott talajon. Így a végén hajrázó versenyzők alá ez nem volt a legjobb ötlet.
Az utolsó körnek nálunk nem volt különösebb tétje, bár lehet hogy a befutóval egy helyezésünk elment, de 148 kör az 148 kör, megelégedtünk a 6. hellyel. A legjobb csapat a kategóriánkban erre még ráhúzott 12 kört, ami nem kevés hátrány. Legközelebb vagy jobbak leszünk, vagy nem.

Gellért annyira udvarias, hogy lányokat nem előz a célban. Talán a pályán se?:D

A lányoknál az utolsó száz méteren ment el a helyezés, az egész rajtterület üvöltött, amikor Judit egy utolsó sprinttel elhozta az első helyet a merkaptnak. 124 kör lett a vége az első két csapatnak, 1 körrel verve a 3. Pedálkirálynőket. A győtes előnye valami 10 másodperc körüli volt.
A solo csajok közül kedvencem, a legszebben mosolygó Matolcsi Zita a harmadik helyre igyekezve a legutolsó körében 400 méterre a céltól hátulról egy nehezen belátható helyen kapott egy ütközést, így némi harci sérüléssel érkezett be 57 körrel. Őt Szőke Rita 62, Barcsik Emese 64 kör teljesítésével előzte meg.

Pár laza kör, egy kis por, és némi napozgatás után.

Az eredményhirdetésen sajnos már nem tudtunk megjelenni, mert szűk volt az időbeosztásunk. Bedominóztunk mindent a kocsiba, felhánytuk a bicajokat a tartóra, és leléptünk. Perzse a tartó megint rakoncátlankodott, valakinek a cuccával vissza is kellett fordulnunk, de egyszer aztán tuti biztosan elhagytuk Zánkát. Egy teszkóba beszabadulva hirtelen előadtam a terhes asszony szindrómát, és elkezdtem sorba megvenni a legkülönfélébb dolgokat. Levadásztam egy hagymás-tejfölös chipset, pár zsemlét, alig hogy a kiscsaj a kezembe nyomta a császárszalonnát, megkívántam a füstölt kolbászt is, szóval léptem gyorsan, menet közben felcsipegetve még némi itókát, és szánt szándékkal a garantáltan förtelmes ízre asszociálható mosószersoron megközelítve a kasszát. Ott még egy csomag túrórudi iránti vágy leküzdése jött, és a helytállás végén nehézkesen megtalálva az autónkat végre elindultunk hazafelé. Az úton már nem kellett a tartót babrálni a kocsin, végre állt mint a cövek, mindenki elvolt a maga fején belül, és sokkal rövidebbnek is tűnt az egész így pár óra bicajozás után...

A "vakmerő" kódnevű szupertitkos nasa projekt. Keresd az u-lakatot!

Ez után a verseny után komolyan érik bennem a gondolat egy solo próbálkozáson. Esetleg egy vegyes duón. Szeretném kipróbálni, milyen minden körben meghalni egy kicsit, vagy milyen az ha csak egy emberre számíthatsz magadon kívül. Ezekhez a teljes bizalom mellett szükség van egy jó adag lelkierőre is, mert a bátorság csak ahhoz kell, hogy az ember belevágjon. Szóval olyan, mint a szado mazo.:D

ui: bocs a szar, telefonos képekért, jobb fotókat itt, itt, és itt, de akár még itt is találhattok. Meg persze itt is...
Eredmények

A felhasznált képekért köszönet a száguldó virág Erának!
A pályavideót pedig Kaszanyiczky Lászlónak köszönhetjük.