Mindenekelőtt:
ZOLI, EZ AZ EGÉSZ NÉLKÜLED NEM JÖTT VOLNA LÉTRE, KÖSZÖNÖM SZÉPEN A TELJES STÁB NEVÉBEN, HOGY EGY PERC HEZITÁLÁS NÉLKÜL IDE ADTAD A SKODÁLATOST!!!!

Nos, ebből a képből simán lemezborító lett volna a 80'as években...:D

Másodikként: Bocsi Szeged, hogy lefújtuk a pubos polot, de 3 hét múlva úgyis átnézünk hozzátok, ha én állok a kapuban, hagyok elől egy fél méteres lyukat nektek cserébe vigaszul.:D

Soron kívül: Balázs, köszönjük hogy megkönnyítetted az odautat azzal, hogy szállást adtál. Visszafelé elég kemény volt az a mittomén hány kilométer.... (meg Kapinak is pótoltad a csivava adagját egy hónapra visszamenőleg.:D)

Hallottuk már párszor, hogy : "külföldi tornákon lehet rendesen tanulni".......
Ez elég nagy bullshitnek hangzott, főleg olyanoktól, akiknek itthon is volna mit. Van ugye pár veterán játékosunk, egyikük a Vb-n is top5 ön belül volt....
Most azonban megkövetek mindenkit, mert ráláttam egy új, kicsit talán kevésbé agyonhájpolt szemszögből a dologra, és azt kell mondjam, tényleg megéri kimenni.

Dodi dobta fel az ötletet, kb egy perc alatt az összes létező magyar polos csoportban, hogy mennénk-é, mert szuper lesz, és várnak minket. Először csak legyintettem, persze, nyugati torna, hogyne, megint a "nincsazmessze" "kitömjükakocsit" "MEGÉRI!!!!" és persze a "csapatszellem".
Aztán az egyik edzésen felvetődött kicsit komolyabban "Halljátok: nem megyünk Kyjovba? Heha" és még ott el is dőlt a dolog. A szerveződéssel elpöcsöltünk kicsit, de volt rá egy hónapunk, végül kölcsön kocsival kellett mennünk a szülői ellenállás és az esedékes olajszűrőcsere furcsa együttállása miatt...
A kölcsön kocsira kölcsön tartó dukál, (ő már nem új a stábban) már csak egy éjszakai szállást kellett kölcsönözni a fővárosban, és sínen voltunk.
A debreceni group a következő volt: Kata, Kapi (Gabi), Slepi, Jómagam, és végül de nem utolsó sorban a stratégiai koordinátorunk, objektív elemzőnk és "B" középünk egy személyben, Dávid! Neki is jár a hatalmas köszönet, amiért, bár tudta mibe vág bele, elszerződött hozzánk.

Balázshoz kicsit körülményesen jutottunk el, sajna az utcájuk nevét 8 utca is viseli Budapesten, és egy szerencsétlen véletlen folytán egészen közel jártunk már az egyikhez a XVII kerben, amikor kiderült, hogy ez nem az a kerület..... Manuálisan rákeresve végül is ez csak 13 plusz kilométert jelentett az addigi bolyongáson kívül, de ráment az idegrendszerünk. (Csak feljegyzésképpen: mostantól mindenki nézzen googlemapet is mielőtt megyünk valahová.:D)
Megérkezve sebesen elfoglaltuk a területet, leteszteltük 4 felpakolt emberre a Balázs által épített, amúgy igen stabil vasszerkezetre sikerült lépcsőt, összehaverkodtunk néhány ebbel, és végre lelepleztük az új csapatpólót is....

A többi része annyira titkos, hogy a torna végén megöltünk mindenkit aki látta.

Nem volt más hátra, mint hogy takarékra tegyük magunkat a másnapi korai induláshoz.
Szédítő pontossággal találtunk rá az M1 kivezetőre az ébredező városban (leszámítva azt a kis rakpartos kerülőt.:D) és nekieshettünk utunk második felének.
Az időjárás egyelőre eléggé morcos volt, kaptunk ködöt, szemetelő esőt, de a határt átlépve lassan eltünedezett a front a fejünk fölül. A Kyjov-i pályáig már nem tévedtünk el (!!!) és sikerült még időben megérkeznünk ahhoz, hogy egy gyors letelepedés után még játsszunk egy-két pickup meccset is.
Pár szó a pályáról:
Ez tulajdonképpen egy szezonális, jégkorong/görhoki pálya, elég szép méretben....52x26m!
Hazai pályák, amiket viszonyítási alapként méregettem:
- Budapest, Csengettyű 25x15.
-Debrecen, Deac 36x20.
-Szeged, Mérey palánk: 24x20m (ha jól rémlik.)
Mindez egy szuper, legalább egy méter magas palánkkal körülvéve, kerek sarkokkal, labdagáncsoló sérülések nélkül, kapuk mögött, és támadó zónáig oldalain is égig érő hálóval... Egyszer sem ment ki a labda a hétvége során...
El lehetett rajta tévedni. A nagyobb pálya miatt alapból nagyobb áttételekre álltunk át, emiatt nagyobb sebességgel nagyobbat lehet ütközni, kevesebb idő van felnézni, pontos passzt adni (egyáltalán: uralni a labdát) sok, kisebb pályán nagyon hasznos manőver (scoopolás, emelés, 180 fokos hátsókerekes forgások) itt háttérbe szorult, viszont a tempó miatt fáradt a lábunk, és szétpörgettük magunkat, sokszor anaerob küszöbig...
Koránt sem állíthatom azt, hogy a nagy áttétel mindent megoldott, és percek alatt átszoktunk a nagyobb pályára.
A résztvevők között sok ismerős arcra bukkantunk a 2012 es szegedi PACHC résztvevők közül, akikkel sikerült ezúttal pár szót is váltani, valamint tanulmányozni, hogy az eltelt 2 évet ők miként kamatoztatták. Például a korábban eléggé óvatosan bicajozó osztrák Mateen olyan 180-akat fordult tempóból első keréken, hogy rossz volt nézni. Ezt a skillt az egyik házigazda, Dany is a napokban sajátította el, de lassabb meccseken el tudta lőni párszor. Szerencsére azért a nagy közösbe mi is be tudtunk adni ezt-azt, jó pár hasznos, abszolút pozitív és baráti hangvételű, oktató jellegű mondat lelt gazdára, hogy ki mit csinálhatna esetleg máshogyan.
Az első nap a Bench Minor formátumé volt, eredetileg 3 klánnal, Osztrák, Cseh, Lengyel/Magyar, de ez utóbbi számbeli fölénye miatt két külön klánként lépett végül pályára. Befutott a budapesti delegáció is, Bence, Balázs és Kaller személyében, így egy szép kerek hetes létszámunk lett a 45 perces mérkőzésekre, fejenként átlag 6-7 perces játékkal.
Bench Minor alapok: egyszerre 3 játékos tartózkodhat a pályán, váltásokra gólnál, technikai vagy bírói szünetnél, illetve a labda birtoklásakor kért időn belül kerülhet sor.
Egy pörgősebb meccsen a Lengyelek átlag 3-4 percenként váltottak embert, mi megbeszéltünk egy 5-6 perces váltást, hogy senki se aludjon el a pályán.
Nyilvánvaló volt, hogy a pesti és a debreceni stáb is jobb, ha a megszokott otthoniakkal van együtt a pályán, mindenki a megszokott edzőtársait "olvassa" legesélyesebben. 

Mindenki keményen figyel az eligazításon.

A három meccsünkön derekasan helytálltunk, de a papírforma és a tapasztalat hozta magát, a Lengyelek földig vertek mindenkit a KAKAO nevű fiktív, szupertitkos stratégiával. Mindemellett megjegyzendő, hogy sikerült néha kiváltanunk némi üvöltözést, amikor egy összeszokott támadó páros került a pályára, voltak egész pályás góljaink, Slepi pedig szerintem ezek után felveheti nyugodtan a "harder than court" pólóját, ha van ilyen. Kapi kivédte az ellenfél szemét is sokszor, és hatékonyan elhárított olyan veszedelmeket, mint Matej vagy Dany.
(ezt most ide kell írnom: YOU ARE KURWA NICE!!!)
Budapesti részről akkor vesztem meg egy kicsit, amikor Bence a hatodik gólt védte ki tíz másodpercen belül 2 ember ellen, de Balázs kellemetlen blokkolásaira is kifejlesztünk valamilyen elkerülő manővert, ha legközelebb összefutunk a pályán.:D

Pózolj menő pályával.

A meccsek végeztével a mesterséges fényárban fürdő pályán rápróbáltunk egy 4v4 pickup meccsre is. (meg úgy általában: egy ütőm mindig volt a pickup slotban, ha már játszani jöttem ugyebár.)
Próbálkoztunk már 4v4 felállással Szegeden és Debrecenben is, de ezek a pályaméretek még nem eléggé nagyok hozzá, inkább bosszantó a tömeg, mint izgalmas. Viszont ez a repülőtér méretű medence már probléma nélkül lehetővé tette a 4-4 elleni játékot, azzal a kis kiegészítéssel, hogy egyszerre csak 3 támadó játékos tartózkodhat a támadási zónában.

Így néz ki egy ilyen pálya.

Szóval röviden, elbúcsúztunk a fővárosiaktól és a Lengyel srácoktól is, aztán játszottunk kifulladásig, majd birtokba vettük a szobánkat. Egyszerű, de komfortos berendezés, bár életemben nem aludtam még emeletes ágyon, valahogy a néphadsereg (olyan vén azért nem vagyok) honvédség alatt is kibekkeltem, itt valahogy ez jutott. (kedves útitársaim: basszátok meg.:D)

Földön. Mint a' állatok.

Egy- két helyi sörital után lapra tettük magunkat, kikapcsolva minden ébresztőt, hogy végül is pont akkor keljünk, amikor ébresztett volna. Kezdetét vette a második nap.
A megcsappant létszámú, és a közös nyelven (angol) elcsíphető szavak alapján az éjszaka során valami klubot is útba ejtő társaság már lent kávézott, így mi is csatlakoztunk, majd felcsorogtunk a pályára néhány pickup meccsre. A tegnapi napból nem csak az izomláz maradt meg, sikerült belőnünk magunkat a nagypályához, így már a hideg start ellenére is élvezhetően szórakoztunk a pályán. Arra számítottunk, hogy csapatként kell majd kiállnunk a többiek ellen, de a szervezés kicsit más elképzeléseket tárt elénk, ami nekem végig egy kicsit homályos rendszer maradt, de így utólag (és menet közben is szépen ráébredtem erre) sokkal jobb hangulatban telt a nap ebben a rendszerben.
Az alap felállás arról szólt, hogy 3-3 főnyi random embert összedobtak, és felhívtak a pályára. Nyelvi korlátainkat észrevétlenül vetettük le, mivel ritkán került egy csapatba két magyar, vagy egyéb nemzetiségű, így kénytelenek voltunk angolul kérni a passzokat a megfelelő helyekre-és ez meglepően jól működött.

A két kicsi táncát mindenki nagyon várta. Nem volt rossz.:D

A meccsek után mindenki kapott egy pontszámot, annak megfelelően, hogy a csapata nyert, veszített, vagy döntetlent játszott. Ez nem minden esetben tükrözte az adott játékos szintjét szerintem, de mivel nem vérre játszunk, nem igazán érdekelt kivel kerülök egy csapatba, és számos alkalommal beugróként (azonos pontszámú játékosok esetén önként jelentkezéssel dőlt el a pótló játékos személye, viszont a meccsért pontot nem kapott.) segítettünk ponthoz olyanokat, akik előttünk végeztek végül a pontversenyben. Én szinte minden második meccsen a pályán voltam, Slepivel és Kapival is összefutottunk néha egy csapatban, vagy épp ellenfélként, volt rengeteg erősen kiegyenlítetlen, de még játszható meccs, amin keményen oda kellett tenni magunkat a győzelemhez, vagy épp a védelmet kellett gyakorolni. Kapival ketten voltunk mindössze a mezőnyből, akik balkezesként játszottunk, volt egy rendhagyó labdára menésünk is egymás ellen, amikor a többi csapattag nem igazán mert követő pozícióba állni amíg el nem dőlt, ki viszi a labdát tovább..:D
Slepi módszeresen bontotta az aszfaltot néha, nem sok olyan testtája maradt, ahol nem kapott egy kis felületi égési sérülést... Az általa felvett tempó és játékstílus egészen meglepő eredményeket produkált. Kapi és Kata többet játszottak pályán, ők általában itthon kapus, vagy hátvéd posztot látnak el, de remekül akklimatizálódtak a támadási manőverekhez is. A nap folyamán egyre pontosabb passzok, egyre gyorsabb manőverek kerültek elő, néha olyan lehetetlen megmozdulások, amikre büszkék lehettünk.
A teljes pontlista nincs előttem, Kapi 8. lett, Slepi 9. Kata valahol utánuk, talán 11, én pedig a sor végétől egyel visszább, egy Eliska nevű leányzóval megosztva 16. helyen végeztem. (de a csapatom tagjai biztosítottak arról, hogy megtartanak segéd-másod csapatszerelőnek, és a lidércnyomás klubtagságimat is megtarthatom még a magyar tournamentsorozat végéig.:D)

A törpe, a vörhenyes, az útálós és a derecskei repper cigány...

Kitérnék pár szóban a szabályokra is, illetve inkább a szabálytalanságokra amiket tapasztaltam. (nem volt sok, és nem is sértődtem meg.:D)
A gerenda a szememben továbbra is a magas ütő szabály. Egyrészt ez a sport igenis igényelné az arc védelmét, mert fogvédő ide vagy oda, egy rendesen megküldött labda, amibe belerohansz 30-cal igenis átrendezi az arcodat, végleg. Engem kifejezetten zavar a rács a szabad kilátásban, de egy félmilliós üvegszem, vagy nyolcszázezres önrészű tb-hentelős arcrekonstrukció azt hiszem komolyabban nyomasztana. Egy szó mint száz, a fej védelme a játék közben nem megoldható olyan szabályokkal, amiket néha lehetetlen betartani, egyes esetekben pedig kifejezetten veszélyes betartani. Kicsit visszás dolognak tartom, hogy míg aki rácsot használ, némileg hátrányba kerül a látást mindenképpen zavaró felszerelés miatt, lehet ütni a fejét nyugodtan ütővel is, pluszban a rácsot mellőző játékosokat is "kímélnie kell" ha nem akar néhány álmatlan éjszakát egy félrecsúszott mozdulat miatt. Persze ott van az a riposzt, hogy mindenki maga dönti el mit véd és mit nem, de ez számomra nem áll meg a lábán, mert én például nem igazán vagyok kíváncsi arra, hogy néz ki egy frissen kicsapott fél fogsor vagy szem...
Persze lehet emelni az ütőt az égig, ha "safe" a dolog, de ez meg nézőpont kérdése, ha valaki szabálynácit akar játszani.
A hétvége alatt amúgy nem került sor olyanra, hogy magas ütő miatt fújtak volna meccsen. Meg úgy általában, nem fújták szét a meccseket, és nem is volt indokolt-a bírói munkával maximálisan elégedettek voltunk. A játékosok is problémázás nélkül tolerálták egymás kisebb-nagyobb szabálytalanságait, aminek igazán örülök, és szorgalmazom ezt a fajta mentalitást itthon is felvenni sürgősen. Ez mindenek előtt egy játék, ami nem arról kell hogy szóljon, hogy személyes problémákat gyártunk BÁRMILYEN kicsit is kérdéses manőverből, és ezzel szemben, remélem senki sem érzi szükségesnek, hogy direkt más testi épségére törjön annak érdekében, hogy elérje azt a kedves kis golyót....
A másik remek vitaalap a könyöklés. Nem elemeztem különösebben a szabálykönyvet, de az én olvasatomban egy zárás úgy néz ki, hogy párhuzamosan leterelem az ellenfelet a neki ideális ívről azzal, hogy tartva a tempóját, vagy megelőzve őt nem engedem fordulni. Erre tökéletesen elég egy váll-váll kontakt, aztán kiderül, ki a rámenősebb. Ilyenkor (főleg palánk mellett) egy könyökölés amellett hogy szerintem szükségtelen, mindkét fél borulásával is végződhet, ugyanis épp azt a kart támadod, amelyik nagyrészt azért felelős, hogy ne forduljon hirtelen alád az ellenfél...
A harmadik észrevételem a legszemélyesebb eset, amikor is az idegenben játszó magyar illetőségű sporttárs, Kruger, Dany szavaival élve "dolphin" manővert alkalmazott, vagyis a hátsó kerekét telibe nekivágta az én elsőmnek. Ez eset nem okozott különösebb fennakadást, vagy lelki sebeket egyikünknek sem, viszont ez a manőver már elég régen szabálytalan, ezért nem árt ha átfutjuk a szabályokat néha.
Amúgy a hazai mezőnyben veteránnak számító Krugerrel remekül kijöttünk a pályán, szopattuk egymást ahol értük, mentek a lapos kis beszólogatások, de ez szerintem mindkét fél részéről barátságos kakaskodás volt.:D

Dávid ugyebár a meccsek alatt sokakkal elegyedett szóba, röviden és tömören ezt szűrte le:
 Jó volt látni ahogy a Cseh, Lengyel, a Magyar és az Osztrák milyen jól elvan egymással.Hiába voltak korlátok a kommunikációban, többször elhangzott, h a x nemzet tagja örült hogy együtt játszhatott y nemzet játékosával.

Mit írnék a legvégére?
Tanultunk egy rakás dolgot, amiket majd szépen a helyükre teszünk. Semmilyen tapasztalat nem vész kárba, még a láncszakadásomból is tanultam annyit, hogy jól tettem, hogy magammal cipeltem egy rakás, amúgy teljesen feleslegesen odatett szerszámot, pótalkatrészt. Az a 2 gramm patentszem komoly hiánypótló volt, így megérte az a 2 kiló plusz kacat.:D
Slepi miatt nem győztünk üvölteni, olyan dolgokat hozott elő belőle a játék, nem tudom én hoztam-e ezt a szintbeli megugrást amit nála kívülről láttam, de csak a felével elégedett lennék.
Meg tudtam szokni a rácsot is a pofám előtt, nem igazán rémlik olyan eset, hogy akár csak futólag is eszembe jutott volna, hogy ott van. Összességében véve ez a nagy találkozó egy remek edzőtábornak volt felfogható, ahol a "beltenyészetben" játszó elkényelmesedett agyunknak rendesen fel kellett pörögnie, és fel kellett nőnünk a feladathoz, amit a nálunk jobb játékosok lebírása jelentett. Szerintem lehetőségeinkhez mérten remekül helyt álltunk.
See you next time!