2010.02.06 Évadnyitó Alleycat Csonti szervezésében

Ez alkalommak stabilan elhatároztam, hogy montival indulok.Szépen láncot kentem, felfújtam a kerekeket 4 barra, hogy a szögesgumi ne kopjon annyira.
Aztán elővettem a fixit, 2 perc alatt felraktam az 50-es nagytányért, újabb 2 perc alatt belőttem a lánchosszt meg a feszességet, és indultam is.
Már az úton éreztem, hogy jobb lesz így.Az alleycat nálam fixivel az igazi!

A rajtnál népes ember és kerékpártömeg gyűlt össze, a korábbiakon kívül két karcagi srác is csatlakozott a rohamhoz.A biztonsági őr árgusi szemekkel figyelte masszánkat, de nem gyűlt össze a szükséges bátorság-mennyisége végül.
Kaptunk rengeteg időt is átnézni a feladatlapot, ami kicsit élesebbé tette a versenyt, ami a következő struktúrát mutatta: 7 checkpointon kellett begyűjteni egy telefonszám 7 számjegyét, ebből négyen további feladatot adó cp-sek is voltak.Ez utóbbi ha jól sejtem rekord szám.3 cp időkorláttal zárult, ami kicsit megbolondította a tervezést, vagy azokat, akik nem terveztek....

A rajt kissé csúszott, így egyből a Füredi úti Mc drive felé vettem az irányt.Itt várt minket Csonti 16:45 ig, egy számmal a telefonszámhoz, és egy felfújandó és elszállítandó lufival....Szerencsére épp belefért a zsákomba.
A következő cp a Doberdó-Böszörményi sarok környékén levő buszmegállóhoz volt kötve.Igen, itt van 3 is, de nekünk a zöldségessel szembeni kellett.Elavult helyismeretem miatt egy olyanhoz mentem, amivel szemben kb 5 éve nincs ilyen...
Végül ráleltem a csordára, amely egy buszmegállóban ácsorgott.Felvettem a számot, aztán a Doberdón távolodó vetélytársak után vetettem magam.Irány a Pálma cukrászda.
Konstatáltam, hogy a mai napon semmilyen front nem birizgálja az emberek agyát, ugyanis senki sem ütött el, még csak nem is anyázott.
Kis manőverrel sikerült átjutnom a villamos sínen, ez kissé bajos volt, mert egyrészt párhuzamos az úttal ugye, másrészt jó jeges is....
a cp-s hölgy az arcomba tolt egy lánckereket, egy fogszám tippet várva érte.Rövid hezitálás után 28at mondtam, majd egyből 26 ra javítottam....
Kiszúrattam az ép lufimat, mert feleslegessé vált, és féltem hogy megmakkanok ha felrobban a hátamon....innen indultam a jégpálya felé.
Itt várt Dániel, aki feladva versenyszellemét, beállt cp-s nek.Megkaptuk tőle is a számot, majd a kedvenc kérdést: Mik az uci színei?
Ezt simán vettem, hála Sunny ucimániás barátomnak, aki szivárványszínűt eszik, iszik, de még beszél is! Pluszba megtoldottam egy fehérrel, biztos ami biztos, aztán irány tova!Pontosabban Kassai-Jánosi sarok, ahol egy pingvinnel volt találkozóm....
A randira korán érkeztem, és bár kiszemeltem a kinder pingui plakátot, és keresni kezdtem rajta egy számot, az időkorlát miatt letettem arról,hogy ez a plakátos pingvin az enyém.Kutya benyalta....:)
A hátralévő idő elégnek bizonyult arra, hogy a még két hiányzó számot begyűjtsem.
Ezek egyike a Kerezsi Endre nevű, ötven méteres utcán fellelhető kocsmák száma volt(2), egy híján.Ez amolyan "menet közben" feladat volt,de volt aki be is nézett társalogni......
A másik a Veres Péter utcai körforgalomnál volt begyűjthető.
Vissza a randira igyekeztem járhatóbb utat lelni, és ez sikerült is.
A benzinkútnál kicsit még vártunk a pingvinre,aki csak egy egyszerű "versírás a biciklidről a célig" feladattal bízott meg minket.A cél az immár kész telefonszám felhívásával lett kideríthető, amúgy megegyezett a rajttal.
Szóval az időközben összegyűlt mezőny egy utolsó sprinttel végigrazziázott a csapó utcán, majd a telizöld támogatásával megállás nélkül a plazáig, innen át a térre.

Jó kis futam volt.Egyre inkább láton kiéleződni azt a vonalat, ami a kezdők és a kissé gyakorlottabb indulók között van.Már én sem sokat molyolok a térképpel, a csapat jó része szinte végig egy bolyt képezett, ami egyes cp-ken hátrány is volt, pl Daninál, ahol ha valaki nem is tudta az uci színeket, a magabiztos zöldkéksárgapirosfekete hadarásból egyből potyapontot szerezhetett.A trackelés, vagyis egy tapasztaltabb nyomonkövetése jó húzás kezdőktől, de ha pl egy bamba embert fognak ki a régi brigádból, rosszabbul járnak mint ha egyedül mennének.
Szóval amit tanultunk:
a cp-ken a feladatok megoldását nagy tömeg előtt ne hangoztassuk, inkább írjuk le a cp-s nek.
A célnál jó volt a félkomfortos forrótea, legközelebb tej is kéne bele.....:)

Spoiler: ami nálam lesz:
Befutó kocsmában.
Vásárlós feladat.
lakatolás, lépcsőmászás.
fényképezés.

Ó, te, kis zöld torzárnyú fixi
aszfalt réme, egzotikusan ringó
farú nyolcasoddal tűnsz ki
ha jól megtaposlak nincs, ó
ki utolérjen minket te kis....bicikli.