Képekben

Ride hard, ride free.

Persze ez egy freerider szlogen, de végülis teljesen kompatibilis a hétvégével. Régen éreztem ilyen kötetlennek, szabadnak magam, és emellett azért eléggé keményen nyomtuk meg a pedálokat. Ha valaki egy éve azt hozza fel, hogy fixivel a Balaton körül, azt válaszoltam volna, hogy persze, hívd csak a párhuzamos univerzumbéli alteregómat, aki sokkal szakállasabb nálam…..én ugyan nem megyek!

Az ötlet tavasszal merült fel, lepörgött pár variáció, de végül egészen más kerekedett ki belőle. A debreceni létszám a felére csappant sajnos, a hobózás helyett egy olyan szállást vettünk igénybe, ahol kicsit zaj volt ugyan (olyan hajnal 2 körül….) de rendesen kipihenhettük az első napot.

Hárman indultunk útnak, jómagam, Kata és Csonti, avagy a vidéki man… A menetfelszerelést igyekeztük minimalizálni, ez részemről kissé sarkosra sikeredett. (az utolsó napon az első napok kevésbé büdös cuccait hordtam…)
A vonatozást nehezen tűrtük, így kifinomult south park idézetekkel, és trackstanddel múlattuk az időt. A nyugatiba érve találkoztunk Kicsivel, majd Serinnel, akitől végre elorozhattuk a soká csúszó sapka-projekt késztermékeit. Innen Kánaánhoz, a hétvégi szállásadónkhoz vitt első utunk, ahová Kicsi vezette a stábot, keresztül-kasul rángatva minket olyan közlekedési helyzeteken, amelyek finoman szólva neccesek voltak. Röpke 10 perc szlalomozás a vesztegelő autók, buszok miegymás között, és meg is érkeztünk. Gyorsan körbeköszöntünk, lemálháztunk, és már tűztünk is a beígért verésre az új pólópályára.

A régi játszótéri dühöngőt 3 sorban 30x 300 centis kartonplaszt csíkokkal palánkolták körbe, egyetlen görbe este kihagyásával, és egészen szenzációs játékélményhez segítettek ezzel hozzá minket. Újra összefutottunk a bényei battle résztvevőivel, akik így, vb szintű tapasztalataikat bevetve iskolát tartottak bringapólóból. Igyekeztem a lehető legtöbbet megfigyelni, és remélem sikerül egy újabb szintet lépni afelé, hogy végre mi is labdába üthessünk ellenük…Bíztató, hogy sikerült egy- két olyan manővert véghezvinnem, amiket nem is néztem ki magamból.
Ezután egy teszkó előtt még szocializálódtunk egy szemernyit, akkor még csak sejtve hogy miféle esemény is zajlott ott le…

Este még szerelgettünk egy kicsit, hogy a másnapot ne ezzel kezdjük (persze hogy ezzel kezdtem) majd horizontba tettük magunkat.
Reggel kicsaptuk a csipákat, és becuccoltunk Zsuzsa cliójába, ugyanis cuccaink javát ő vitte Keszthelyre, az első nap célállomására. Gördülékenyen eljutottunk a déliig dacolva a rendkívül szokatlan forgalommal, ahol is betömtük az autóba a többiek cuccait is.

Felállt a karaván: Mi hárman, Kánaán, Ádám, Qkac, Ipg, Zsolt. Felciheltünk egy bazinagy kerékpáros vagonba, és útra keltünk Siófok felé.
Az úton én mégegyszer megkíséreltem befolyásolni Kata áttételét egy nagyobb lánckerékkel, ami végül sikerült is úgy, hogy ne recsegjen túlzottan a lánc…Ezután spontán trackstand parti kezdődött, amit elsüprő fölénnyel Ádám nyert meg, 15 perc után egy állomáson fejezte be az ácsorgást, némi külső inger hatására….
Siófokon még tápoltunk egyet, majd útrakeltünk.
Tizen-egynéhány kilométer múlva Kánaán bejelentette hogy részéről hátra arc, a térde nem bírja a mászásokat. Csonti is csinált egy láncfoltozást, immár az ötödik típusú lánc is bekerült a keringésbe…Az utat heten folytattuk tovább, ahol csak tehettük, kerültük a kerékpárutat, amely lakott területeken random étkezőasztalokkal, vásári tömeggel, vagy 15-tel lidikéző kerékpárosokkal volt tűzdelve, városok között pedig off-road minőséget mutatott. Nem is beszélve arról, hogy a főút 3 kilométere helyett mi Katával hatot mentünk azon a szakaszon, ahol valami csalfa reménykedés hatására követtük.

A főúton igyekeztünk energiatakarékosan közlekedni, egészen jó szakaszátlagok jöttek ki a váltott vezetés miatt. A megállásokat is igyekeztünk az alap igényekhez igazítani, víz, kaja, sör, csillagkapu….
Ádámmal az élen, Zsolttal hármasban volt egy emlékezetes szökésünk, amikor is tíz kilométert 35 feletti átlagtempóval zavartunk le….Keszthely előtt aztán mindenki elindult ahogy csak bírt, én a lassabbik csapattal maradtam, a pörgős áttétel emelkedőn jól jött, síkon viszont elég hamar kényelmetlenné vált.

A szálláson megbizonyosodtunk arról, hogy a jó öreg Smith ügynök a mátrix trilógia után nem szűnt meg létezni, hanem Keszthelyen nyitott egy panziót. A fixik tárolására kijelölt számunkra egy arra teljesen alkalmatlan, fedetlen zugot a kertben, ahol zárni sem tudtunk nagyon mihez. A letekert közel 130 kilométer sok rossz szótól, és talán némi arcfájástól is megmentette, de jövőre igyekszünk többet pihenni Keszthely előtt.

Az esti streetelés végül affinitás hiányában elmaradt, az utcai asztalokat Smith a sörösüvegek alól pakolta be siettetve távozásunkat, így éjfél körül takarodót fújtunk.

Reggelre mindenki sajgó seggel ébredt, még az is, aki este nem fájlalta. Eltekintettünk a szoba összeszarásától, és mindattól, amit előző esti viselkedéséért Smith számára kiszabtunk, számításba véve azt is, hogy csak egy, valószínűleg zsarnoki terrorban rettegve dolgozó takarítónőnek okoznánk kellemetlen perceket ezzel.

A móka helyett elugrottunk a teszkóba, majd a kelő nap sugarainál megreggeliztünk, és annak tudatában indultunk Siófok felé, hogy a tegnapinál lájtosabb etap következik.

Ez csak kilométerszámban lett végül igaz, a déli part útjai néhol katasztrofálisak voltak, így több helyen a főútra tolakodtunk ismét. A tempót sikerült aznap is húzósra venni, hiába, aki megszokta a sebességet, az nem adja alább 25-nél. Volt pár konfrontáció az idióta „sofőrök” miatt, de szerencsére időben sikerült kitérnünk előlük. A Déli part szerencsére kevésbé volt forgalmas, és „kiépített”. Északon minden méteren körbeépítették már a tavat, a közelébe sem nagyon jutottunk. Itt azonban sikerült a déli pihit egy szabad partszakaszon megejteni, ahol nem kellett átgázolni a tömegen sem.

Hamar elteltek a kilométerek, volt az utolsókon egy szép kis mászóka, a túloldalán egy számomra kipörgethetetlen lejtővel jutalmazva, majd Siófok előtt megjött a kalapácsos ember is…..Az utolsó ötöst már robotpilótával tekertem ki, agyilag elküttyentem rendesen. A siófoki szabadstrandon dekkoltunk egy órát, ki-ki kiélte a vágyait, jégkása, lángos, csobbanás.
Kinéztünk egy kerószállítós vonatot, és 5 óra táján elindultunk a főváros felé.
A hazaúton már kevésbé volt mókázós a hangulat, de a levegőben azért érezhető volt az elégedett, kiérdemelt nyugalom: Megcsináltuk emberek!

Adatok:
Első nap: 123 km, átlag 25 km/h, idő 5:35. Állásokal együtt 15km/h, idő 8:12
Második nap: 78.7 km, átlag 23.5 km/h, idő 3:20. Állásokkal együtt 17.1km/h, idő 4:36

Az este sztorizással, és persze vad zabálással telt el, és eldöntöttük, hogy kinézünk a foci magyar bölcsőjének is számító millenárisra.

Vasárnap a pakolás nagyját reggel letudtuk, és az előzetes tervek szerint városnézésre indultunk. A milin összefutottunk Nitro-val, aki a futamok közötti szünetben intézett egy kis gurigázást a teknőben. A pályabicajosokat figyelve kicsit elhamarkodottan ítéltem, mondván, hogy jó gyorsan kell menni, aztán kész, lehet rakni az ívbe, fel a tetejéig.
Hát nem.
Ádám fixijét találtam alkalmasnak egyedül a próbálkozásra, ugyanis a mieinken pólóáttétel volt, így esélytelennek bélyegeztem őket a száguldozásra. Beálltam a lankásabb részen a korláthoz, és elindultam. Örömmel konstatáltam, hogy a szélzaj remekül elnyomja a zenei repertoár minden hangját, amelyből a legfrissebb is talán a múlt század nyáltengerének végéből származott. Végig 30 felett mentem, de nehezen tudtam volna fellavírozni akár az alsó két vonal közzé is, nemhogy még feljebb. Persze Ádám ülésmagassága jó 3 centivel feljebb volt az ideálisnál, a stucni ellenben egészen rövid volt, és a középcsapágy-esése is a pedál leakadásával fenyegetett. Egy szó mint száz, kipróbálnék egy combosabb áttételű pályabicajt, de azt is durván meg kéne raknom, hogy ne a legbelső, teljesen sík szakaszon lidikézzek körbe….

Ezután az elmaradhatatlan teszkólátogatás következett,némi ökörködés a hősökön, A forgalmi rutinunk kissé jobb lett, de még így is felkenődtünk egy turistabuszra, aminek vezetője úgy vélte, elfogadható kockázat 3 bicajost felültetni a veszteglő autók motorháztetejére. A támasztéknak befogott x5-ös gazdája szerencsére egy pisszenés nélkül tűrte a tenyerem lenyomatát a motorháztetőn. Talán a svédeknek nem a duda használatát tanítják először….Tanyát ütöttünk egy parkban, némi videoanyaggyűjtésként, tápoltunk a nemzetinél, majd visszaérve Kánaánhoz felcuccoltunk, és irány a vonat. Hazafelé az utunk zavartalanul zajlott, a szellemvonaton bicajoztunk egy kicsit, majd nagysokára hazaértünk, ahol Kutya és Ildi vártak az állomáson. A sztorizás rövidre sikeredett, mert a hétvégi harcok erőteljes ásításokat csaltak a fejünkre, így sebesen hazairamodtunk.

Rengeteg sztori, jelenet villog még az agyamban, de ezeket igyekeztem kirekeszteni az írásból. Egyrészt mert a beszámoló így is olvashatatlanul hosszú, másrészt mert egyszerűen képtelen lennék ennyi ökörséget röhögés nélkül leírni.

Annak aki kihagyta ilyen-olyan okból, üzenném, hogy jövőre számítson előre, mert biztosan megyünk még egy kört, és azt bizony kár lenne kihagyni azt, amit egy ilyen kiruccanás ad!