Kicsit itt is megbolondult a szervezés, de hála Kutyának, végülis került fuvarom. A kocsit feltöltöttük még asszonnyal, meg Gusztival, hogy többfelé menjen a benzinköltség, és uszgyi, irány a Mátra!

A reggel 6-órai indulás kicsit korainak tűnhet egy 10 órai rajthoz, de legalább nem kellett rohangászni, volt idő mindenre. A rajt a sástói kalandparkban volt, ahol bárki kipróbálhat olyan dolgokat, amiket szívesen kipróbálna bárki....Kötélpályák, sínen futó bob, függőhíd...Volt egy átlátszó gömb akármi is, amivel lehetett vízen járni, de sajna nem jutottam el arra a szintre az érdeklődésben, hogy belezárassam magam. Szétnéztünk, szocializálódtunk, külsőt cseréltem, amivel még 100-100 gramm leugrott, és még minta is akadt az új speed kingeken, amiket Epyctől bugáztam. Minden készen állt egy dinamikus rajthoz!

Végül mégis furakodni kellett a rajtkapunál, mert a retyótól a rajt felé menet Lecsóval telibekaptuk szemből a rövidtávot, így amíg mi lazacoltunk az emelkedőn fölfelé, a rajtkapu mögött mindenki szépen megágyazott magának....végül lett jó hely, és Dani is felzárkózott. Eszemben sem volt velük egy iramban küldeni, de bükkön annyira jól összejött az erősebbekkel rajtolás, hogy itt is el kellett sütnöm.Eljött az utolsó perc, aztán az utolsó tizenöt másodperc....adrenalinfröccs indult, és....eljött az utolsó perc megint. A felvezető autó nem akart beindulni, így csúsztunk még egy kicsit. Hát, az adrenalin kb eddig tartott, szóval eléggé nyugodtan kényszerültem rajtolni végül.

Az első aszfaltos szakasz mászással indult, a szűk bekötő után lehetett veretni, helyezkedni, bolyolni. a gyengém az aszfalt, lehúz, elzsibbaszt, így próbáltam a szintet tartani fölfelé. Kb 5 kili után tértünk le az útról, egyenesen a sípálya nyomvonalára, ami röpke 2 kilométernyi mászással vitt fel a kékesre. Célom volt kitekerni, és meg is valósult a cél, még meg sem hatott különösebben. Végülis ettől a résztől paráztam előre kicsit, mert a vizes fű eléggé durván lehúzta volna a szakasz teljesíthetőségét, de szerencsére száraz volt a talaj. Fent felvéve a konga ütemét letoltam egy pohár vizet, és már fordultunk is vissza az aszfaltra. Innen némi szlalom után jött végre az erdő!

Az első terepes kilométer meglepően szarul ment, de amint ráéreztem az új gumik tulajdonságaira, már nem kellett sokat fékeznem. Kényelmesen verethettem lefelé, és sikerült pár helyet visszaszereznem. 15 kilinél láttam Dagit defektet szerelni, már épp végzett, segítettem amit hirtelen tudtam, majd sorsára hagytam. A lejtő visszavitt a rajtközpontba, ahol Dani végül utolért, még kergettem kicsit, majd útjára engedtem.... Innen indult a második kör, és ha jól hallottam a speaker szavait, az egyik első rövidessel értem be. Az út pontos menete nem maradt a fejemben, csak azt tudom, hogy sok volt az aszfalt, és volt pár necces helyzetem ezután. Először majdnem elütöttem egy hölgy sporttársat, amint lassítottam mögötte. Az út közepén egy 30 centi széles, és elég mély vízmosás árka húzódott, ettől balra az ideális nyom. Történt ugye, hogy érkezem a hölgyeményre jó 30-as sebességtöbblettel, óvatosan fékezek. Persze az új varázsgumi nem szerette a nem vízszintes, hanem 45 fokban jobbra lejtő nyomon a fékezgetést. A hátsókerék lecsúszott a gödörbe, majd pár méter drift után utánaküldtem az elsőt is... jeleztem hogy jövök, meg a hangsúlyom és a "nókontroll" sejtethette, hogy nem éppen biztonságosan...sikerült 3 centivel elsuhannom a sporttárs mellett, de vigyázzba verte magát bennem a szar.... szerencsénkre nem parázott rá az érkezésemre, az csúnya bukta lett volna. Tudatában csökkent képességeimnek lefelé, kevésbé agyaltam a bicajt. Meghát, úgyis emelkedő jött megint. A két frissítőn csak egy egy pohár izót vettem magamhoz, és sikerült elcsípnem foggal egy fél banánt is menet közben. Jött is a taps érte.

A következő maradandó emlék egy olyan szakaszon ért, ahol egy combos, de terepen kissé bizonytalan srác egyszercsak elém vágott. Ahhoz volt ereje, hogy megelőzzön, de a következő lejtőn rendesen féltem minden mozdulatától. Mindketten a jó nyomon voltunk, csak ő azért ment lassan mert meglepték a nyomvájú irányváltásai, én meg azért, mert egy méterem volt ezekre reagálni...Egy ácsorgó srác tűnt fel a bal oldalon, aztán a "vezetőm" vágott egy hirtelen jobbost, így egy villanásra láthattam az okát is ennek, egy 30 centis  kővé szilárdult sártaraj képében. Erre gyorsan azt reagáltam helytelenül, hogy 35-tel telibevertem, ami miatt átpattantam rajta első keréken, és egyenesen az ácsorgó srác felé terelődtem. Helyesebben a fekvő kerója felé, amit még sikerült kikerülnöm. Aztán telibevertem egy követ, és jött a két tized másodperces káromkodás a kormány felett átrepülve.....Érkezéskor a jobb karom alatt reccsent a srác földön veszteglő bukója, majd a hátamon landolt a magammal vonszolt Béla. Erre is jó a könnyebb bicaj, nem üt nagyot...

Kicsit még fetrengtem, szóltam az érkezőknek hogy ne engem nézzenek, hanem az utat, majd feltápászkodtam. A srác az én stílusomban jutott ide az út mellé, és szépen le is ütötte a térdét, a mentést várta.Az én térgyemen szerencsére csak a kopóréteg sérült, így megúsztam. A bukó miatt sem volt zabos, már úgyis repedt volt az eséstől. sok szerencsét kívántam, és léptem tovább. Innentől már csak néhány hirtelen kaptató jött, ami helyenként igényelt nem kevés figyelmet a gyökerek, kövek kerülgetéséhez. Sikerült az utolsó szakaszon beszorulnom egy vonat mögé, akiket így az egy nyomoson nehéz volt beelőzni. Végül az aszfaltút előtti csiki-csuki részen a durvább talajon sikerült őket is leráznom. Itt találkoztam Jucival és Annával, akik a röviden mentek. Összeköszöntünk, majd az utolsó aszfaltos mászóka következett.

Itt már kicsit nagyobb volt a forgalom, mivel a szétszórt mezőny miatt nem állíthatták meg az autókat. A bólyákat szerencsére látták, de nem ártott figyelni, két motorost is figyelmeztetni kellett a szemből jövő autó miatt. A befutó ugyanott vezetett be minket a kapuig, ahol az első körről befutottunk, egy gyors sprint a mérés előtt, és már be is értem.

3:10 perces menetidő, 7 perc állással együtt. ez kellett a 48.helyhez. A tésztás kaja felejthető volt, leettem róla a szószt, és sorsára hagytam. A mosásra várni sem kellett, bőven elég volt a kapacitás, Béla kapott is rendesen. Lófráltam még kicsit, majd pakoltunk, és irány haza.