Kb egy hónapja merült fel a gyárlátogatás, azóta meg is feledkeztem róla kicsit. Kissebb időzavarral küzdve meg is lepődtem, amikor Börni felhívott tegnap este, hogy nem akarok-e lógni egyet a suliból, mert menni kéne Tószegre!

Sajna, Kata már kiismert kompakt gépét ezúttal Börni gépe váltotta fel, ami jóval kifinomultabb fotóst igényel mint én, így pár kép nem igazán lett jó. Ennyit arról, hogy egy jó géppel nem lehet rossz képet csinálni. Nekem sikerült...:D Többi kép

Jártam már pár gyárban, de bicaj összeszerelő üzemben eddig még nem. Nagyjából sejtettem is mire számíthatok, de vétek lett volna kihagynom. így hát reggel elővettem a bicajomat, áttekertem a góréhoz, ami a British Steel- spd pedál kombóval kicsit fura volt, és már úton is voltunk Szolnok irányába.

Rövid eligazítás következett, elmondták hogy náluk ez most szezonvége, a bicajok nagy részét ősz végétől gyártják le. Az itt dolgozók amolyan idénymunkások, akik évről évre visszatérnek. Utána le is rohantuk a gyárat, fényképezni mindenhol lehetett, kivéve a festőüzemben, a viszonylag friss technológia miatt. A vázak natúr pucéran érkeznek a gyárba, majd kapnak némi ápolást szalagcsiszolóval és polírkoronggal.

 Ezután felaggatják őket egy futószalagra, amit leginkább úgy idézhettek fel, ha kerestek egy, vágóhídon használatos szalagról képet, vagy ha megnézitek ezt:

Ezek a vázak már a végleges színüket viselik, amit megelőzött a szupertitkos festési eljárás, ami az alábbiak szerint zajlik (leírni szabad...): A készre csiszolt vázak nehezen festhető részeit, mint középcsapágyház, fejcső csatlakozás, nyeregvázcső-támvilla csatlakozás, és papucsok  emberi erővel, viszont embertelen sebességgel kézi szórással festik, kb 1 percet tökölnek vele. A felesleget egy kisebb tanterem oldalsó falával megegyező méretű vízfüggönyös elszívó tartja távol a légutaktól. A rendszer környezetbarát, a festék vizes bázisú. Innen a vázak a készre festő kamrába utaznak, ahol laza hurkot írnak le egy körkörös szórófej körül, ami a plafontól kb térdmagasságig ereszkedik lefelé, körülbelül 5 másodpercenként. A vázak a függőleges tengelyük körül elfordulva vesznek teljes festékzuhanyt. Ez volt az alapozás, ezután következik némi szárítás menet közben a kész színért felelős részhez, ahol az eljárás a fentebb vázolt módon ismétlődik. A kész alapszín után gondos (többnyire női) kezek teszik fel a dekorcsíkokat, feliratokat a vázra, ez is vizes oldószerrel készül, kb a lemosható rágógumis tetoválás mechanizmusával, jóval kifinomultabb anyaghasználattal persze.Így a rétegvastagság minimális. Egyes típusoknál persze dizájnelem a kb fél milliméternyire kidomborodó csíkozás, típusa válogatja. Innen komoly szemrevételezés után (láttam pár selejtet a selejtpolcon, de nehezen leltem meg a hibát akárhogy is mutogatták a hölgyek...) kerülnek a vázak a lakkozószalagra, az eljárás itt is kézi és gépi egyaránt, 20 celsius fokra légkondicionált kabinokban. Innen már csak egy ugrás az égető, ahol a lakk rásül a vázra, és a túloldalon már menetelnek is kifelé a kész vázak.

Ezek a züld csúcs hidroformingolt darabok itt konkrétan BMW cruiserek lesznek. A giantre el tudnék viselni egy ilyen felületkezelést. Még valami, ami ide tartozik: a selejtrészlegen a szerencsések egy kis kalapáccsal kopogtathatták a vázakat. Nos, a kopogtatás el is vadult kissé, behorpadt az alsócső.... de a festék az rajta maradt. Egy kínai tesztpéldányon (márkanevet direkt nem írok, de nem 200.000 alatti bicajokat szerelnek ilyen vázakra) már vázrongálódás nélkül is előtűnt a fém. A festés tehát elsőrangú, ez virít a BMW X5-ös városi rombolókon is....

A tesztszereldébe egy raktáron át vitt az utunk, ahol elő fordult pár bicaj...

Meg pár alkatrész...

 A tesztszereldében kb annyi történik, hogy az új vázak prototípusaira felpakolják az odaszánt cuccokat, felderítve ezáltal a lehetséges kompatibilitási problémákat. Ha minden rendben, mehet a sorozatgyártás. Sok érdekes koncepció volt itt, például egy vasúti társaságnak szánt kardántengelyes bicaj, vázcsőbe integrált záróelemmel, egy pár a magyar városokba szánt rendőrbicajokból, és egy igazi gyerekszállító, ami egészen kényelmes szállíthatóságot biztosított Börninek is...

 Jöhetett a munka effektívebb része, az összeszerelés folyamata!

Ha betérsz hozzám legközelebb, és kérsz egy láncot, akkor amikor megfogok egy dobozt, majd ez jut eszembe...

Szóval nem kell rosszra gondolnod, ha vigyorgok netán. Ez is az előnye egy kész bicajnak, nem csomagolnak be hozzá mindent egyenként, ergo kevesebb a szemét, amit egy gyárilag szerelt bicaj termel. Ennyi lánchoz saccra 50 standard Sram-os cd-tok kellene... A láncbontó sem vész el soha, kb két mázsás darabról van szó, amivel egy kar lehúzásával szabhatod le a láncot a napi bicajadaghoz. Az az ötszáz megvan percek alatt.

A szalag mellett minden posztnak megvolt a maga funkciója, egy ember a cockpitet szerelte össze, felkerültek a kezelőszervek a kormányra, a levegős behajtóval kb 5 másodperc feltenni egy csengőt, cakk-pakk egy kormány egy perc. Kicsit furán festett a sok fejre állítva kezelt bicaj elsőre, de jóval gyorsabb posztról posztra ebben az állásban szalagozni a gépeket, és mivel mindenhol levegős szerszámok vannak, egy monoblokk beszerelése is kb 15 másodperc. tanulóknak kicsit több persze...

 El is hagytuk lassan a csarnokot, ahol a bicajok készültek, és közeledtünk afelé, ahol a kerekeket állították össze. Bevallom, ez a hely érdekelt leginkább, mert bár tisztában voltam a mechanikai részleteivel a gépi centírozásnak, kézbe foghattam és belenézhettem egy frissen fűzött, forgó kerékbe.

Amint számítottam is rá, a kerékfűzés a gyengébbik nem szakterülete. A sor elején kb 2 perc alatt bekerül az agyba az összes küllő, szépen két csokorba osztva.

 A következő gépnél egy automata küllőanya adagoló és egy behajtóegység segítette a kerék készrefűzését. Az első és a majdnem utolsó anya behajtása között kb 1 perc telt el, ennyi idő alatt jutottam át a nézelődők között a gép túloldalára...

Igazából elborzasztott kicsit a tempó, az ifjú hölgynek ez volt aznap a száz hatvanadik kereke... Lássuk a centírozót is? Lássuk!

Nem csalódtam itt sem. A gépek 4 tized miliméteres nyolcas-tojás tűréssel dolgoztak, egy monitoron megfigyelhettük az épp centírozás alatt álló darab kitérésének paramétereit is. A sor végén kikerülő kerékre a külső is felkerült, egy erre kifundált gép segítségével, ami a félig felhelyezett külsőt egy görgőpárral pillanatok alatt a helyére tette. Idő? Talán annyi mint kézzel ha gyors az ember, de nem szakad le az ujjad a századiknál sem...:D

Ezután nem jöhetett más, mint a selejt részleg. Nem kell itt semmi elkorcsosult, fordítva összehegesztett vázra gondolni, a festéshibásak is javításra kerülnek, a vizes festés lakkozás előtt könnyedén eltávolítható.

A képen szereplő három fekete-sárga váz bűne az, hogy egyetlen bowdenszemnél (nyeregvázcsövön) kicsit hiányos a varrat. Sajna nem akarták nekem adni a polcon szereplő selejteket, pedig megoldottam volna a varrathibát, nekem úgysem kellenek a bowdenszemek....:D A vázak sorsa mostanra talán már véget is ért a zúzógép alatt.

Ezzel körbe is értünk, visszatértünk a konferenciaterembe. a szervezésbe kis hiba csúszott, és sajna nem volt elég bicaj (vagy tökösség?) ahhoz, hogy visszatekerjünk Szolnokra a fejtágító előtti ebédre, így ez utóbbi két program felcserélésre került. Megismerhettük a kezdetben külön cégként indult márkák életútját, a cégek promóciós terveit, szponzorációs működésüket. Ezután irány a parkoló, majd az étterem. Szolnokon elcsíptem egy impozáns kerékpáros-gyalogos hidat, ami vagy új, vagy rég jártam Szolnokon. Vagy egyik sem, csak nem tudtam róla... Ezzel az utolsó képpel be is fejezem a posztot. Ha eljutottál idáig, köszönöm a kitartást!