PVJ: A debreceni páros

 

Ez a verseny is úgy indult, mint a többi. Vagyis mégsem, mivel fel lett adva a lecke a Gólem által, hogy alkossunk párokat. Meg is indult a nagy szervezkedés, utána meg ment a hergelő szájalás, hogy ki kivel milyen nagy verést ad a másiknak, aztán kicsit magunkba szálltunk, és hoztunk egy szabályt (mi, a mezőny....) hogy a tavalyi "félistenek" ne klikkesedjenek már, ha lehet....Így a top 6 el lett tiltva egymástól.

Szóval felszereltem a kis drágámat minden kacattal, ami jól jöhet, és csörtettem is a Baltazárra. Az idő egész jó volt, bár reggel esett némi havas eső... még a naptej is eszembe jutott, aztán felnéztem a piszkosszürke égre, a szemüvegemen egyből megszaporodtak a vízcseppek, így végül is nem fordultam vissza érte. Dézsé már hívott, hogy mi van, na igen, az új srác végre egy rendes ember, aki idő előtt ér ki a gyülekezőre. Mire odaértem, össze is verődtünk négyen-öten, majd szép lassan gyarapodni kezdett a falka. Olyan szinten, hogy a végére már lettünk húszan, remélem jó időben leszünk még többen is! Elő is bújt valahonnan egy öltönyétől és kitűzőjétől önmagát határozottnak és fontosnak érző ember, és odébb hessegetett minket az amúgy zéró forgalmat lebonyolító főbejárat elől. Lassan összeálltak a párok, ügyelve a balanszra, én összeálltam Danival, Dagi egy évfolyamtársával Enikővel, és Zoli is beesett a végére, aki egy új jövevénnyel, Ádámmal állított ki párost. Sajna Zoli az esemény során elesett....

Enté sajna nem talált párt, így ő Buchuval társult.

Kiosztásra kerültek a feladatlapok, és kaptunk két betűt, az s-t és az sz-t, valamint 1 órát arra, hogy a lehető legtöbb ezekkel a betűkkel kezdődő közterület-táblát fotózzunk városszerte. Az alapszabályok a következők voltak: a táblákon ne legyen házszám, és ugyanarról a tábláról csapatonként csak egy kép számított. A bevezető képen láthatóakat én lődöztem az egy óra alatt, bejártam a Piac utcától keletre eső részt, míg Dzs a nyugati oldalon fotózott. a kezdetben összeírt 25 utcából meglett 20, amit sajna elszámoltam, így csak 19 után kaptunk pontot. Dani is kitett magáért, a nyugati oldalról szerzett 11 táblával. A futam ezen egy órája bővelkedett részemről időpazarlásban, eleinte vacakoltam a telefon apró kis szar gombjaival, amit végül is kesztyű zsebre rakással orvosoltam, csak ettől meg a kezem fagyogatott lefelé a pucér kormányon.... Aztán lassan ráéreztem a térképre is, itt ott a rövidebb szakaszokon a számban vittem a telefont...Pár képen látszik is, jól összelihegtem a kamerát. A Geréby telep bővelkedett s-sz ekben, párat a Falóger városrészben is összeszedtem, sajna a maradék 5-re nem volt időm.

Ezután újabb találka a Baltazáron, itt kaptuk a következő két feladatlapot. Az "egyszerűbb" nagyjából egy gps volt, pontos (néha talán túl pontos) nyakatekerten megfogalmazott pontokkal, ezt kapta Dani. Én megcsíptem a Dkv-sat, amely jó pár busz és egyéb tömegközlekedési jármű megállói között navigált minket, minden egyes megállónál jelezve, hogy a következő cp melyik menetrend hanyadik megállójánál elérhető. Ezen a feladatsoron volt szétszórva egy fél telefonszám 3 számjegye, a telefonszám másik felét a csapattárs kapta meg a saját útvonalán szétszórva.Az első megvolt, a másodiknál kicsit elkavartam, aztán Dagi 52/18-a után loholva reménykedtem, hogy a négy megállón alatt nem ráz le annyira, hogy vissza kelljen mennem. Itt rövid időre négyen is összeverődtünk.Volt pár vicces oda-vissza két megálló között az egyetemnél... Végül a szocotthonnal szemben lyukadtunk ki, a tábla hátán a várt számmal. Innen a sportuszodához irányított az útvonal-menetrend. Odaérve emberesen bamba voltam, nézegettem egy darabig a táblát, megkérdeztem egy srácot, mi ennek a megállónak a neve. Felnézett a táblára, és mondta, hogy sportuszoda.... Végre megvolt a vonalrajzon a helyzetem, így nagy késéssel indultam tovább. A laktanya utcánál éretük egymást Nitróval, aki el is húzott az Árpád tér felé, itt gyorsan csekkoltam a táblát, irány a Hajnal. Itt egy számomra, forgalomban közlekedő számára beugratós tábla lett megadva, a megjelölt Attila téren ugyanis egyetlen buszmegállót leltem, ami nem az én buszomé volt. Itt hívott Dani, akinek megadtam az egyetlen eddig meglelt számot, majd Kata, Ixos és Márkó hármasa tűnt fel, meg egy másik megálló, az általam szervízútként definiált út mellett. Ja, ott is egy megálló! elegem volt a lámpákból, így innen a Kolónia utcai megállóhoz inkább a híd alatti bujkálós utat választottam a szőnyeg bombázotthoz hasonlító útburkolattal. Meglett a második szám.  Visszafelé megraktuk a Faraktár hidat, Ixost inkább nem követtem a piroson át a 4-esen, majd elkarikáztunk a Csokonaival szembeni megállóhoz.Jó volt előre olvasni ezt-azt, mert néha a szövegben olyasmi is volt, ami nagyban lerövidítette az utat. Gondolok itt a megjelölt megállóval szembeni megálló dologra, amit sokan keményen benéztek megérkezve, előkaparva az egyre nagyobb nedvességtartalmú manifesztet, majd átballagva a túloldalra. Innen már csak egyet kellett menni, és megvolt az utolsó szám is. Sajna hiába vártam ki a gépies "az ön egyenlege 300 forint alatt van..." szöveget, Dani nem vette fel. Na, mondom fasza, hol lehet a cél? kicsit "elejtettem" a telefont, nemsoká csörgött is, hívott Buchu, Dani telefonja beázott, cél a fürediben. Gyorsan kirajzoltam a legrövidebb útvonalat, majd a sűrűn lámpázott részeket levágva belőle beértem a célba, ahol a mezőny jó része már várt minket. A fotós résszel nagyot fogtunk, meg a gps-feladat nem mindenkinek ment zökkenőmentesen, így hoztunk egy ötödik helyet.Az órába amit feltettem, beleugrott negyven kilométer, nem volt rossz ...

A csapattársammal elégedett voltam, úgy tűnik, sohasem késő csatlakozni egy bevált alleycates társasághoz, nem különösebb hátrány kezdőnek lenni. Reméljük április közepén, a következőn még többen borzoljuk a várost! És akkor már Enté is rajthoz állhat!

Tehát akkor:

1. epyc-nitro "A lassú meg a nagyseggű"

2.Dani-Enikő (ez igazán meglepett.Szép volt lánycsapat!)

3.Krisz-Áka

4.Csonti-Ildi

5.Csipisz-Dani

6.Kata-János

7.Korcs-Levi

8.Márkó-Ádám "Ezüstmetál"

9.Soma-Eszter

10.Kutya-Ixos

11.Mz/x-Ádám

Pontokat kiosztottam, amint jeleztem is, egytől húszig, mindkét csapattag a csapat helyezés pontszámát kapta. Mindenkinek aki előttem van, gratula, de ne reménykedjetek...:D