Interjú Horváth András kézműves vázépítővel

Tegnapi ígéretemhez hűen ma bemutatok neketek egy olyan embert, akivel sajnos csak egy köszönésnyire tudtam szót váltani, annyian rohanták le a kiállított cucca miatt. De szerencsére hamar és készséggel válaszolt a felkérésemre, így miután elküldtem neki pár kérdést, most ti is olvashatjátok a történetét!
PC160119.JPG

A mester és a vizsgamunka.
Nagy képet tettem fel, nézegessétek körbe a bicajt...


Hol gyökeredzik az akit ma Horváth Andrásnak neveznek? Milyen módon kötődik az életedhez a bringázás?

 Első kerékpárral kapcsolatos emlékem, mikor egy szál pendölyben a poros Óbuda kertvárosi úton meztéláb tiporva a gumitaposót belerongyoltam a kétméteres csalándzsungelbe…A dolog különösebben nem izgatott,mivel „öreg” gőzfürdő-látogatóként már ifjan is ismertem a csallánynövény ízülésekre hasznos voltát ,másfelől már ötévesen pumpált belém a kétkerekű életforma annyi adrenalint,amitől akár méhkaptárnak is mehettem volna…Ezt felnőtt fejjel meg is tettem…Szokatlan látvány volt az is…De vissza a hetvenes évekbe! Mivel már kisgyerekként sem szíveltem az urbánus létformát, amint lehetőségünk adódott rá, öcsémmel és a szomszéd sráccal nekiindultunk a környező kertvárosi részek, majd azokon túl a budai hegyek és dombok, erdők patakok, barlangok felfedezésének. Ezen túráink távjait lényegesen megnyújtotta később Szabó Imre nevezetű, számomra igen kedves általános iskolai rajztanárom, aki a maradi oktatási elvekkel és tantestülettel néha birokra kelve, akkoriban szokatlan, de rendkívül hatékony módon plántálta belénk a tudomány reá eső részét, sőt azon túl is, amit csak lehetett. E metódus része volt hazánk kulturális és természeti értékeinek „nyeregből” való bemutatása. Konkrétan: kerékpártúrákat tettünk a zsámbéki romtól a vácrátóti arborétumig sokfelé, ami csak egy nap alatt megközelíthető volt. E rossz szokásomtól a gimnáziumban sem tudtam megszabadulni, így pár barátomat a bűnbe csábítva, ahelyett, mint mások, kocsmából diszkóba járkáltunk volna, szüleink idegeit borzolva a Pilis és a Börzsöny ormait, várromjait, tisztásait tekertük meg hétvégente, míg a hosszabb szünetekben az ország távolabbi vidékeit kerestük fel, néha „átcsapva” a sógorokhoz is. Ekkoriban alkották meg az „ősapák” az első montikat, amiknek a segítségével reméltük megkönnyíteni az addig nem éppen szívderítő málhás-terepezéseinket és erdei edzéseinket. Elkezdtük hát azóta is tartó ideális-túrakerékpár megszerzéséért és megalkotásáért folytatott küzdelmünket, aminek részeredményei kinek-kinek az igényeit kielégítve apasztották a csapatot, míg a harcban egyedül maradva, külső segítség, harcostársak és rokonlelkek után kellett néznem. De erről később… 
Középiskola után jöhettek a távolabbi tájak. A háború első napjaiban-heteiben jártuk meg Horvátországot, éjjelente a bombázás, ágyúzás hangjait hozta a szél, de a tengerparton nyugalom volt. Jártunk Itália földjén és Korzikán, ahová én még többször visszatértem, mert a táj vadsága és változatossága, az emberek tartózkodó bizalmatlansága, az építészetük és történelmi emlékeik, valamint a magyar konyhára emlékeztető, mégis mediterrán gasztronómiájuk elvarázsolt. Sajnos ennek húsz év múlva már csak halvány nyomát találni…A turizmus-ipar mindent felfalt…

 

 Akkor ahogy látom, nem voltál egy otthon ülő típus. Hogyan hatott ez az életed azon részére, amikor „fel kéne már nőni!”?

Sohasem akartam, hogy a sport, a kerékpár, a túrázás, vagy bármely kedvtelésem legyen a magam és leendő családom létalapja. Régész szerettem volna lenni, vagy geográfus…Vagy egyszerre a kettő…De a „fura úr” a felvételiken több alkalommal is úgy vélte szélsőséges vagyok, sőt lázadó! Mert azt mertem mondani, amit az öregektől hallottam, saját szememmel láttam, vagy a logika diktált…Ez elgondolkodtatott. Mit tanulhatnék ezektől? Ideológiát a tudomány helyett. Téveszméket tények nélkül. Hát kerestem valami munkát, amiből a tudománnyal szemben meg is lehet élni, és eközben magam néztem utána azoknak a dolgoknak, amiket a hivatalos tudomány felkent urai oly magabiztosan hirdetnek. Bakay professzor úr később igazolta a döntésem helyességét. Nincs diplomám, de megmaradt a gondolkodás képessége! Szerettem volna másoknak is megmutatni, mi az igazság, de ehhez rengeteg pénz kell. A katonaság, az oktatási rendszerrel való meddő kísérletezgetések és egy mammonista kizsákmányolónál eltöltött majd egy év, és egy kézzelfogható, hozzám illő mesterség alapjainak elsajátítása után egy környezetvédelmi beruházásokkal, földmunkákkal foglalkozó pár fős, mondhatni családi cégnél dolgoztam hosszú ideig. Embertelen nehéz munka volt, de tisztességesen megfizetett a főnököm, így lehetőségem volt harmincöt évesen otthagyni a remeteéletet és családot alapítani. Felépítettem egy kis műhelyt, ahol lassan újraindul a termelés…

Az első műhely.


Milyen termelés? Hogyan indult be az „ipar” és kikkel hozott össze a szél?

 A középiskolai „Andrew’s Biker Company„ első kilépője megelégedett egy hatsebességes Sis-es Tourney hátsó váltóval. Őt a Schwinn Metróval lenyűgözött cimborám, majd a Woodlands tulajdonossá vált társam követte. Utolsóként a Helkama Big Powerrel felszerelt barátom távozott külhonba munkája okán… Egyedül maradva megkérdeztem Zügn Karcsit, (Yasec) nem próbálhatnám-é ki magam pár négyzetméteres műhelyében. Örömest ráállt,így megbizonyosodhattam róla, nem leszek kutyaütő… Azóta is emlegetem édesanyjával és párjával egyetemben, hogy hajlékot, elemózsiát adtak és még magukkal cipeltek szórakozni is, holott biztos szívesebben lettek volna maguk. Ilyen összetartás ma már nincs a sporttársak között! Mandátumom lejártával kezembe nyomott egy Tange Prestige Superlite szettet egy Yasec középrésszel…Ebből készült az első saját vázam az első sablonomon egy hat négyzetméteres, sötét, szellőzetlen kis műhelyben. Azonmód elindultam, hogy meggyötörjem. Azóta eltelt húsz év. Megjárta Korzikát, Frankföldet, Kubát… Lepusztult róla pár szett, de még ugyanaz a fehér szinterezés van rajta. Ezen kissé fellelkesültem . Csináltam hát egy tucat vázat a Luca-éktól hozott Deda csövekből öcsémnek, barátaimnak, azok barátnőinek, svájci, francia, spanyol bringásoknak. Amennyire tudom, csak Lenkei Peti próbálta meg 50000km táján lebontani egyikkel a Tost sziklákat…Az andezit győzőtt.

Tehát bevált a dolog, és jöhetett az infrastruktúra. Vagy nem ment túl egyszerűen?

Mivel a fémipart a lehető legjobb helyen és mestertől tanultam, nyilvánvaló volt, hogy meg kell teremteni az egészséges munkahelyi körülményeket és kiépíteni a szükséges technológiai hátteret a megfelelő épülettel egyetemben. Erre szüleim felépítendő házának szuterénszintje kínálkozott, amivel azonban lassabban haladtam, mint Petrocelli Reno mellett…Mire elkészült, olyan forgalom támadt a 10-es úton, hogy gazdaságtalanná vált volna az ingázás új lakhelyemről. Fiammal is elindult már Afrikából a békaevő, ezért új műhely építésébe fogtam, aminek befejezése a helyi Vízművek sikeres ténykedése okán újfent elhúzódott. Már kislányom is kúszni kezdett,mire az első vázat kivihettem az Expóra…És még ez sem az igazi!

 Én is a vasas meló mellett találtam magam amikor elkezdett nőni a szakállam, szóval érdekelne a gépparkod is. Hightech cuccok, vagy évtizedes gyakorlat áll inkább a munkaminőséged mögött?

 Van egy ősöreg, de utolsó csapágyig felújított Stanko egyetemes maróm, amely a rajta levő csősatuval az áthatások kimunkálására szolgálna, ha nem csinálnám szívesebben és gyorsabban kézzel…illetve reszelővel, na!

A maró a felújítás után. Csináltam már hasonlót én is, és hát... van egy varázsa.

A nagyobbik és ifjabb Stanko-n martam ki a sablon elemeit és minden szükséges alkatrészt, mely a vázakhoz illetve azok építéséhez elengedhetetlen. Esztergályos munkákhoz vadonatúj E3N gépemet és kisebb EMCO műszerész fúró-, maró-, esztergagépemet használom.

 E3N. A mai napig helytáll ez a kis zöld aranyosság. A megfelelő ismeretekkel nem sok pótalkatrészt kell venni az egyéb gépekhez, ezzel és a maróval bármit legyártasz.

Az alapvető asztali fúró, köszörű, awi-inverter, lánghegesztő felszerelés mellett rengeteg kézi barkácsgép és mini csiszlógép lapul a szekrények mélyén, arra várva, hogy hátha megunom a kézi munkát…Noha rendelkezésre áll a technika alumínium és titán alapanyagok megmunkálásához is, elsősorban acélból építek.

Na és milyen csövekkel operálsz?

 A piacon beszerezhető bármely csőből dolgozom, de elsősorban a Reynolds és a KVA cégekkel jó a kapcsolatom illetve a Dedacciai termékeit használom. Kérdésként szokott felmerülni, milyen súlyú egy egyedileg épített acélváz. Ez mindig a megrendelő testi paramétereitől, stílusától, a tervezett igénybevételtől , a használt alkatrészektől függ. Ugyanazon méretben eltérő specifikációjú csövekből és kiegészítőkből másfél kiló alatti váztól az ikerutánfutót vontató százhúszkilós apuka kétkilós vázáig nagy lehet a szórás. De ilyen szerkezeteket általában nem grammvadászok rendelnek.

A sablon. Minden paraméterében állítható, masszív darab. Természetesen egyedileg legyártva.

Olyannyira, hogy nem szoktak tiltakozni,mikor bemutatom nekik a tervezett és jelenleg kivitelezés alatt álló díszítményeket, amelyek némelyike hajdan funkcionális céllal került a kerékpárokra,de én csak a hagyománytisztelet és egyediség okán fogom őket alkalmazni. Minthogy magyar termékről van szó, ősi, honfoglaláskori motívumok kerülnek a vázakra. Sokan a kiállításon erre felhördültek… Szomorú. 

Bevallom, engem épp az fogott meg bennük, hogy itt-ott a klasszikus országútis jegyeket fedeztem fel. Van kézjegyed esetleg?


Nincsenek megrögzült stíluselemek a vázaimon, bár kedvelem a lánc- és támvillákon átvezetett merevítőket, amikkel mellesleg a keresztmerevség növekedését remélem elérni és ha a méret engedi, szeretem, ha az alsó- és felsőcső találkozási pontján a forraszanyag egyetlen ívet mutat, csakúgy, mint a régebbi papucs esetében a lánc- és támvillák találkozásánál.


Ha a megrendelőnek nincs ellenére a bowdenvezetést a felsőcső tetején szoktam megoldani, azon régi tapasztalatomból kiindulva, hogy ott van a legkevésbé útban például vállra kapva a gépet. A nyeregcső sliccelését inkább elől, a tárcsafék-konzolt rögzítését kívül ejtem meg. Az új papucsokon is a régi megoldást követve, gyengített alumínium váltótartó füleket szerelek, hulljon a férgese, a váz ne sérüljön!

A rögzítőszemek alá teherelosztó lemezkéket forrasztok, amelyek amúgy sem csúnyák. Természetesen minden felhasználásra kerülő elem rozsdamentes! Kívánságra a fő csövek is. Felületkezeléssel nem sokat vacakolok. Az esztétikum másodlagos a funkcionalitás mögött. Húszéves vázakon sértetlen a pár ezer forintos porlakk! Mindazonáltal, ha valaki nem sajnálja a dukkót a dzsinzsásban összekaristolni, jófajta pacsmagoló-iparosokat ajánlok megfelelő referenciákkal,csak győzzék kifizetni a maestro-t!

:D Mi a fő szemléleted a készítés során? Mit tartasz a legfontosabbnak?

Újságírói kérdésre megjegyzem, munkám során azt az alapelvet igyekszem követni, hogy az átadott váz tulajdonosát akkor lássam, amikor a hátam közepét! Legalábbis műszaki okokból… Eddig bejött. Több vázam járja rendszeresen az Alpok és Pireneusok hegyi maratonjait, eleddig csak kósza híreket vettem róluk, tehát köszönik, jól vannak…

 Szépek ezek a montik. Tervezed az egyéb kategóriák felé nyitást is? Vagy egy füstös kis kocsmában egy este felosztottátok a piacot?

Eddig csak montivázakat kértek tőlem, tán ezen körökben jobban ismernek. Valóban kevesebbet országútiztam, de mostanság már jövögetnek…Van, ki rekumbens iránt érdeklődik, őt Lompihoz (Nagy József) küldöm, másokat a 29-es ragad meg, az belefér a sablonba! Ha valaki klasszikus, olasz iskola szerinti jószágot szeretne többnyire Danihoz irányítom, Ő a dizájn embere! Cirádák, kunkorok, muff, króm és lakk! Amúgy sem szeretnék vele összekülönbözni… Még most is a vérben forgó szemeivel álmodom…Brrrr… (Merényi mester épp egy masszív szemgyulladással küzd. Jobbulást neki! Szerk.)
Nem mellesleg pont elég az az egy hét, amit a saját forrasztásaim csiszolásával töltök, nem vágyom Dani cirkalmas reszelvényeihez hasonló barokkos műremekek megalkotására! Ő művész, Yasec gépész, mi Szabó kollégával (Kurtz) vasgyúró, ”rézművesek” vagyunk…

Kész váz, polírozás előtt.

Azt hiszem, ennyi munka után rád fér megint egy kis pihenés. Szokott lenni ilyesmi?

A műhelyen túl is van élet! Állítólag… Legalábbis a párom ezt állítja… Szeretünk utazni, túrázni, Orsi is belejött a biciklizésbe. Most van egy kis pauza, míg a szaporulat felveszi a tempót (addig gyereküléssel, aszfalton, murván), aztán usgyi! Kedvelt bringás terepem a Pilis és a Börzsöny, de imádom a Balaton Felvidéket és eligazodom a Bükk, a Bakony hegyei, Somogy, Nógrád, Komárom, és Vas megye dombjai között is. Nagy ritkán, ha mód nyílik rá vadászom, persze inkább a cserkelés, mint a durrogtatás végett, abban kiéltem magam sportlövészként. Nyaranta barátokkal vitorlázunk, túrázunk, gombászunk. Harmincöt évesen megtanultam síelni, régebben kiegészítő sportként barlangásztam, karatéztam, futottam, íjásztam, mostanában pelenkázok, fürdetek… Szeretek fotózni, zenét hallgatni, legyen az Grieg vagy Ghymes, Cranberries vagy Baseballs, szinte mindegy, úgysem hallom a sivalkodástól. Tévét nem nézek, rengeteget olvasok, elsősorban történelmet. És mostanában foglalkoztat a genetika…kire ütött ez a kölök?!
Egyszer csak lesz honlap is…Ígérem!

 András, köszönöm, hogy beültél a virtuális stúdiómba, és elküldted nekem teljes egészében ezt a remek kis irományt. Kívánok neked és családodnak erőt, egészséget, és sikerekben gazdag életet! 


Ha szükséged van egy egyedi vázra, itt egy kontakt: andrew1972(kukac)citromail.hu

További képek:



  Etalon minőségű bowdenvezetés.

Lánc és támvillák, stilusosan összekötve.
Első traktus, éppen forrasztás alatt. A fehér cucc az folyósitószer.:D


Vázsablon előkészületben.