Ahogy az lenni szokott, indulás után kb 3 órával meg is érkeztünk Szegedre. Kaller barátjánál kaptunk szállást, így nem kellett különösebb mennyiségű cuccal számolnunk, egy gyors lepakolás után el is húztunk a Széchényi térre a vetítésre, ahol sikerült összefutni néhány ismerős arccal is. Innen laza tempóban egy rövidebb, pályáraállító jellegű nightride indult, melynek keretében a lélekszám lassan csappanni kezdett, a végén pedig mi is belőttük a végső útirányt: irány a szállás. Holnap nagy darálás lesz.
Reggel egy gyors ébresztő után lerohantuk a boltot és a pékséget ahol már törzsvendégek vagyunk, majd becsekkoltunk. A rajtcsomagban a rövidke nevezési díj fejében simán benne volt egy póló, és maga a csomagolás is tök király volt (vászonszatyor, szitázott plakátképpel. Nem használok szatyrot, de valamit tenni kell bele, annyira jó.:D) Sajnos mire a pickup pályát összeraktuk (hálátlan dolog az önkéntesség) addigra nem sok energiánk maradt gyakorolni, így hidegindítással kellett pályára lépnünk. Mire kész lett a pálya, általam eddig nemigen látott mennyiségű sporttárs gyűlt össze.
Itt olyan tételben volt fellelhető pólóbicaj, amivel eddig még nem találkoztam...és persze tizennyolc csapat, az ötvennégy ember, és mind azt az egy golyót akarja, szerencsére nem egyszerre...:D

A tűző napon megkezdődtek a meccsek, és az árnyékos helyek vadászidénye is épp egybeesett ezzel. A nap menetrendje 5 forduló volt, fordulónként mindenkinek egy meccsel. Valami formalinban lebegő bedrótozott emberi agyon átvezetett statisztikai adatokkal kaptunk ellenfeleket, ami azt volt hivatott elkerülni, hogy szélsőséges esélyegyenlőtlenség alakulhasson ki a pályán. Ez persze nem így működik, szóval maradt az, hogy felmentünk, odabasztunk amit tudtunk, aztán örültünk amikor jó lett a vége, és akkor is, amikor elvertek minket. Olyan manőverek mentek a pályán, amiket öröm volt nézni, és voltak meccsek (nem csak a döntőben) amiket álló hajjal üvöltöttünk végig. Szőke kidobta Árpit a palánkon, és ki se lépett a strapből.. Dodi félpályáról átlőtte Agata gettóküllőjét, és a labda beleállt a kerékbe. Wackorba olyan erővel álltak bele, hogy 5 küllő azonnal kitört a kerekéből. És minden névhez jár jópár momentum.

A pestieknél elharapódzott a pattogás őrület, amit kb 2 éve Zergétől láttam csak, és az sem rémlik, hogy Dodi legutóbb a 3.campuson csont nélkül, éles helyzetben két kerékemelésből forogta volna a180 fokot. Mint ahogy azt sem láttam, hogy eddig bárki a kapu előtt hajbókolva letette volna az ütője nyelét védekezéskor a labda útjába.
A profi csapatoknál ahogy láttam a pedálkötés alap, a strap talán kicsit kevesebbszer tűnt fel mint az spd, de lehet, hogy csak az utóbbira figyeltem, mert nálam is ez a következő upgrade. Ami megdöbbentett, az a bicajok műszaki színvonala.

 Itt most nem is arról van szó, hogy egyedül én mentem tárcsával, mert ki mit mer felvinni a pályára. De még mindig volt fent rendesen 622-es kerék virsligumival, patkófék, még szimplafalú felnit is láttam (jó, utóbbit egy tényleg kezdő szintű csapatnál.) Aluminium csak hébe hóba, volt még fixi is.
Persze attól, hogy mi alattunk jobb bicaj volt, az öregek még így is elvertek minket mint a ....:D Szóval abszolút másodlagos a technika, előbb meg kell tanulni bicajozni ebben a műfajban is. Utána persze jöhetnek a finomságok.

 

Az első napot két megnyert, és három bukott meccsel tudtuk le, részletes eredményenytábla itt.

Az esti bulihely nem nagyon fogott meg minket, meg ugye a napi hajtás megtette a hatását, el is tettük magunkat éjfél magasságában későbbre. És jött a reggel.
Tíz fokot jelzett a kocsiban a hőmérő, az eső épp lassú, de nagyon áztató üzemmódban működött. A szokásos reggelivásárlást egy kocsiban reggelizés követte, a bekészített göncök sem melegítettek eléggé, a cipőnk is egy lékes csónak komfortját nyújtotta, egyszóval nagyon szar volt élni is. Még a lengyelek kutyája is csak kucorgott egy helyben, ahelyett hogy megint belemászott volna Kormi táskájába majdnem.:D Azért kétórás csúszással elkezdődtek a meccsek, amit kicsit szolidabb szurkolás jellemzett mint előző nap, a csapat nagyrésze rövidgatyában-kapucniban, behúzott nyakkal nézte az épp szereplő vetélytársakat. 

A pályán jobb volt a helyzet, pár perc pörgetéssel már izzadni is lehetett, a vizes aszfalt kifejezetten kedvezett a széles gumiknak, de a játékmenet mégsem a mi javunkra folyt, első nekifutásra kiestünk, és a szopóág sem kecsegtetett egy meccsnél többel.  Sikerült ugyan kicsit egyengetni a dolgot mindkét meccsen, de mire magunkra találtunk, kigyűlt az öt gól, nem volt tovább. mondom ezt mindenféle csalódottság nélkül, jót játszottunk, de a csoportunk fel sem vehette a versenyt egy csapattal. A két szó között csupán jó sok edzés, és némi összehangolódás hiányzik, ami egy csapatjáték lényege. Ezt is tudjuk már, legközelebb talán jobban fog menni. Csak csinálni kell. (meg edzőpartnereket toborozni.)
Egyre inkább körvonalazódni látszott a vége, és bár én még itthon leírtam a Bisons-t az első helyre, épp nem gravíroztam rá a kupára hogy "nesze Dódi" azért az Apollo3 és az MMA okozott némi küllő és fejtörést hőseinknek. Végül azonban állt a papírforma.

A díjkiosztó egy komoly mosolyt csalt az arcunkra, ugyanis a két asztalnyi kipakolt svédasztalról minden kiszólított vehetett egy tételt, amit épp gondolt, a szponzorok pedig kitettek magukért, így a rangsor végén kullogók (pl mi is:D) lerabolhattuk a kormányszárakat, ütőket, és bármit ami megtetszett, a hat elsőnek pedig megmaradt az óriási lehetőség, hogy hátsó kereküket az párizsi európa bajnokságra épített palánkoknak feszítve várhassák a rajtjelet! Meg persze azért maradt nekik is ez az...:D 
Az aranymeccs előtt már minden bicaj fenn volt, így késve bár, de szélsebesen útra keltünk, hogy még az indulás napján érkezhessünk. Akadt hazafelé egy potyautasunk is a Bloody Brown Bears-ből Zoli személyében, akit Berettyóújfaluig szállítottunk, ahonnan épp elcsípte a vonatot (reméljük) Nagyvárad felé.