Blʌʞkwork : első blekkre

Kicsit nehéz eset ez a táskásdi. Amikor meglett a félvállas m es zsákom, teljesen elégedett voltam vele, mert nem volt probléma, ha valamit szállítani kellett. A Kbags féle zsák kb azt a plusz szabadságot adta, amit egy Fiat Punto után egy kombi Astra adna. Aztán jött pár olyan event, ahová nem ártott több cuccot tenni, 2-3-5 napos kiruccanások, persze többnyire erősen túltervezett ruhamennyiséggel. Hol vannak a régi szép idők, amikor egy fesztiválra egy pár bakancs, egy pár zokni, egy, max 2 póló, egy hosszú ujjú felső (esetleg) és egy nadrág elég volt? Utóbbi zsebeiben pedig elfért minden ami még jól jöhetett.:D Hallottam ettől a másik Krisztiántól, (ez már rajtad ragad ecsém :D) hogy gyárt táskákat, aztán bejött a boltba az újabb szerzeményével, így aztán meg is lett az új koncepció. Kellett egy kisteherautó nekem is. Egy Blackwork.


Na szóval, egy többnapos montis kiruccanáshoz nem árt ugye egy pár + spd cipő, mezek, mittoménmik. Ezeknek akkora hely kell, hogy kilakták a kajámat sokszor a táskából. És azért még ha kocsival is megyünk, odáig is jó egy csomagként vinni a motyót, mint felmálházott zsákos cigány módjára. És nem gallyravágni vele a hétköznapi táskámat...
A megálmodott zsák az ortlieb rolltop tetejű futárzsákja alapján született meg. Persze annál kisebb, és kevésbé brutális, de nem is arra való, hogy kiélezett kardokat, vagy akváriumokat szállítsak benne. Egy olyan táskát akartam, amibe belefér amit akarok, és ha véletlenül nem tudom otthagyni sehol, akkor is komfortos marad.

475033_4150583091614_759711456_o.jpg
Számos ötlet merült fel, hogy mivel lehet egy táskát megextrázni, íme az én specifikációm:
A Táska "váza" ponyvából készült. Ez időtállóvá, és vízhatlanná teszi. Nem a legbrutálisabb ponyvát választottam, hogy a tömeget alacsonyan tudjam tartani, de a tartása így is megvan. A varrások esztétikai elemzése nem a fő profilom, de egyenesek, le vannak zárva a végek rendesen, esztétikai problémám nincs velük, és tartanak derekasan. 
Minden heveder és csat könnyen szerelhető sérülés esetén, tépőzárakkal és gumipántokkal a felesleges végek szabadon lógása is meg van akadályozva. A rolltop fedél szorítói könnyen állíthatóak, a vállheveder menet közben egy kézzel előfeszíthető. A mellpánt lelazulásmentes és egy beiktatott gumiszakasznak köszönhetően eléggé rugalmas, viszont bombán tartja a vállpántokat. A hátpárnázás kényelmes, hosszú utakra is alkalmas kialakítású, a gerinc mentén szellőzőcsatornával, derékrészen egy bazinagy párnával..Egy ilyen méretű hátfalnál már komoly gond a szellőzés, de a felhasznált hálós borítás miatt nem volt veszélyes alápállásom még eddig. A táskán belül a fő rekesz uralkodik, és található még egy vízhatlan zseb a hát felől akár víztartály, akár egy a3 mappa szállítására, de egy laptop, vagy egy váltás alsó ruházat is belefér...
472849_4150582411597_1272328074_o.jpg
 A zsák külső oldalán újabb mindent elnyelő zseb uralkodik, ide is befér olyasmi, mint térkép, gps, magazin, kézközeli szerszámok. Ellőttem azt a bakit tervezéskor, hogy nem kértem ezen a zseben belülre kisebbeket, mondván, hogy ez a rész úgyis csak egy két dolgot fog szállítani. Viszont cserébe előrelátóan a táska oldalára kértem két darab, lefelé záródó zippzáras zsebet. ezekbe menet közben is be tudok jutni, és elég tágasak iratoknak, telefonnak, valamint formájukból adódóan remekül tárolható bennük pl egy pumpa. Amúgy nem egy, oldalanként szállítottam már bolhapiacra bennük 4-4 minipumpát is. Van még egy zsebem, ez afféle promo felület, a táska lecsapott fenékrészére került egy transzparens zseb, amibe lehet plakátot, villogót, miegymást rakni, nekem pár küllőkártyát tartalmaz. 

A táska külsején az us army féle MOLLE slotok vannak, amelyekre orrba-szájba lehet rögzíteni bármit másodpercek alatt. A brutális varrások miatt nehezebb tárgyakat is rá lehet bízni egyetlen slotra is. A képen levő rakományszörnyeteg egyetlen sloton lóg egy karabiner és egy tornazsák közbeiktatásával, a két klipsz szíj csak az oldalirányú mozgást mérsékli.

53627_473279676027860_1453382933_o.jpg

Menet közben:

Eltekintve pár extrém rakománytól, mint például a fentebbi képen szereplő 30 darab síbot szállítása, a táska elképesztően stabil. A relatíve nagy szélesség miatt a vállpántok kijjebb kerültek egy átlagos zsákénál, hogy ezáltal ne guruljon jobbra-balra a háton egy nagy tömegű rakomány esetén. Emiatt gyalog kissé húzza a vállakat szét/hátrafelé, de ugye az egészséges tartáshoz is hozzájárul ezzel.:D Mivel igazából bicajozáshoz használatos, ez a probléma az előredőlt testhelyzettel megszűnik. Lehet forgolódni, dőlni vele, a kis mértékű hátrafelé kinyúlás miatt nem variálja meg a kerékpározáskor megszokott súlypontot. Ehhez a táska aljának a derékszögestől eltérő ékszerű lezárása is hozzájárul, ami miatt nem köt ki minden alaktalan és nehéz tárgy egyetlen csomóban a legalján, mint pl egy málhazsák esetén. Egyetlen hátrányként azt tudom felhozni, hogy üresen kicsit nehéz váll fölött hátranézni vele, mert a felcsavart tetőrész nekem pont a látótetemet blokkolja. Persze van tükröm.:D Meg mivel lehet forgolódni vele, kicsit jobban ki kell nézni mint az megszokott, és kész. Ha kisebb, nehezebb tárgyat viszek, vagy csak a hátrészen lóg valami holmi, pl 2-3 bicajváz, kerekek, egyebek, a féloldalasan ható terhelést menet közben is könnyedén szabályozhatom a két vállpánt feszességével. A megszokottnál az ilyen cuccok a táska magassága miatt messzebb esnek a hátamtól, tehát sem a síbotok, sem a vázak szállításakor nem verte semmi a fejemet. Ez azért nem nagyon sikerült más táskákkal eddig. A hátpárna miatt nem muszály azzal taktikáznom, hogy kényelem szempontjából mit hogy pakoljak, nem egyszer vittem telizsákot a nagykerből úgy, hogy egy kontrás agy tengellyel állt a hátam felé benne, vagy tele volt dobálva különféle alakú dolgokkal, de nem éreztem azt a finom kis nyomást a hátam felől, hogy "igazíts a cuccon a zsákban, vagy kapsz egy vesebiopsziát."
A gyártó rugalmas mind dekoráció, mind kialakítás terén, az árai barátiak, a felhasznált anyagok is jók. Csak ajánlani tudom.